Dr. Szentesi György nyugállományú ezredes több kritikus hangvételű cikket jelentetett meg a honvédelmi alapelvek kidolgozásával és tartalmával kapcsolatban. E cikkek szubjektív hangvétele és indulati töltése számos esetben a szakszerűség, az objektív szemlélet sérelmével járt.
A HM Stratégiai és Védelmi Kutatóintézete a kezdettől részt vett a honvédelmi alapelvek kidolgozásában – az első hónapokban az akkor még a területért felelős dr. Szentesi György irányításával. Ezért a teljesség igénye azt kívánja, hogy kapjon hangot az intézetnek a szerző kritikai észrevételeivel kapcsolatos véleménye is.
A szerző a jól működő nyugati polgári demokráciák gyakorlatára hivatkozva bírálja a honvédelmi alapelvek kidolgozásának folyamatát és a katonai felsővezetés bevonását. Kifogásolja az alapelvek felépítését és a kidolgozott elvek egy részét.
Véleményünk szerint a fejlett nyugati és a fiatal magyar demokrácia ilyen közvetlen összehasonlítása a körülmények túlzottan „nagyvonalú” kezelésére utal. A nyugat-európai demokráciákban az évek hosszú során kialakított törvényalkotási folyamat személyi, anyagi, tudati feltételei hazánkban még nem alakultak ki teljes mértékben. Tudjuk azt, hogy az ország védelmével kapcsolatos alapvető dokumentumok kidolgozásához egy pártérdekek és tárcák felett álló testület szükséges, mint amilyen például az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsa. Hazánkban ilyen testület még nem alakult meg, ezért a kormány a katonai kérdésekben szakértőnek számító tábornokokhoz, a katonai vezetéshez fordult a védelmi alapelvek kidolgozása során.
A honvédelmi alapelvek minősegének objektív megítélése összevetési alapot feltételez. Túl azon, hogy a szerző mellőzi az összevetést, hazánk sajátos geostratégiai helyzete az esetleges nyugati „minták” követését nem teszi lehetővé. Így felelősséggel állítani, hogy bizonyos kérdések hiányoznak vagy feleslegesek, nagy bátorságra vall.
A szerző kritikai észrevételeinek következő csoportja az alapelvekben használt fogalmak és kategóriák egy részét (ellenségkép, fegyveres erőkkel szembeni követelmények stb.) érinti.
Ezekkel a felvetésekkel érdemben vitatkozni egységes és általánosan elfogadott katonapolitikai fogalom- és kategóriarendszer hiányában nem lehet. Az e tekintetben is jóval nagyobb tapasztalattal, tudományos háttérrel rendelkező fejlett demokráciák a biztonság és a biztonságpolitika fogalmát országonként eltérően értelmezik. Ezekkel együtt az anyagban szereplő kulcsfogalmak a logika és a magyar nyelv szabályai szerint egyértelműnek ítélhetők, további pontosításuk a kutatók feladata lehet.
A szerző az alapelvekből hiányolja a „reális” helyzetmegítélést. Statikus látásmódra vall az, ha térségünk helyzetét, amely folyamatosan és néha kiszámíthatatlanul változik, egy kimerevített állóképpel próbálnánk jellemezni.
A lehetséges veszélyek kezelésére szolgáló honvédelem-politikai stratégia az előbbieknek megfelelően csak a tevékenység főbb irányait célszerű, ha megadja. A részletes eljárásokat a katonai stratégia foglalja magában, amelynek kidolgozása a Honvéd Vezérkar feladata. A szerző javaslata a katonai kezelési módszerek kibontására e honvédelem-politikai dokumentumban a Varsói Szerződés katonai doktrínájának megfelelő „konzervatív” felfogásra utal.
A fegyveres erők nagyságával és jellegével kapcsolatos követelmények az alapelvekben – a szerző szerint „óhajok, álmok, vágyak és jelszavak gyűjteménye”-ként fogalmazódtak meg, ugyanakkor kifogásolja az ezekre vonatkozó néhány konkrét meghatározást (haderőnemek, légvédelem feladata).
Véleményünk szerint a haderőreform végrehajtása csak egy hosszan tartó és komplex folyamatként értelmezhető, amelynek során a szükségleteken és a lehetőségeken túl az „örökölt” alapokat is figyelembe kell venni. Elemi dolog, hogy a korszerű hazai fegyveres erők kialakításában a személyi és technikai feltételekből, valamint költségvetési realitásokból kell kiindulni.
A leírtakból következően a címben foglalt kérdésre a válaszunk: igen, szükség van a témával kapcsolatos jobbító szándékú vitákra. A vitatott dokumentum a fiatal magyar demokrácia első kísérlete a honvédelem-politikai nézeteinek rendszerbe foglalására. Természetes, hogy a külső és belső körülmények változása a jövőben a továbbfejlesztését igényli.
Ez pedig a demokrácia által elvárt, egyre szélesedő társadalmi konszenzus alapján valósul meg. Ebben a vitában szerintünk csak annak van helye, aki „a honvédelmet pártérdekek felett álló nemzeti ügynek tekinti”, és a vitában tudományos igényű érvekkel, nem pedig indulatokkal vesz részt.
Honvédelmi Minisztérium
Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet
- Visszabeszélő [4]