Skip to main content

Véres május

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az orosz nép készen áll a polgárháborúra” – harsogta hétfőn este Eduárd Limonov, az orosz emigráció szabadszájú fenegyereke, miután az osztankinói tévé iruló-piruló riporternőjét a nemi és a politikai erőszak közti egybeesésekre figyelmeztette. 1985-ben még azt vizionálta: „Oroszország eltűnt, oda a Szovjet Szocialista Köztársaság…”, ám azóta, hazatérve, minden nagy moszkvai nacionál-kommunista tüntetés egyik állandó vezérszónokaként, sokkal gyakorlatiasabb próféciákkal foglalatoskodik. Alig takarították el a mostani véres május elseje nyomait, máris ordítja: „május 9-én, a Győzelem napján újra itt leszünk”. Az utcakövek és sátorkarók maradnak, s a sarló-kalapács, szkínhed-jelvény, horogkereszt, pravoszláv kereszt, kétfejű sas mellé a munkásmozgalmi plakátok tetejére már festik is a „honvédő háborús” jelszavakat.

Mi is történik Moszkvában? Megint neokommunista puccs? Ellenforradalom? Vagy mindez tényleg a polgárháború előjele? Újrakezdődik a bolsevizmus története? Már írják a Kratkij kurszt?…

A tüntetéssorozat egyetlen megnyugtató híre paradox módon az, hogy a tömeg egyik vezére épp a fő puccsista, Anatolij Lukjanov, a volt Szovjet Legfelsőbb Tanács elnöke. Ha neki ez a zászlórudakkal felszerelt néhány ezres, mégoly fölheccelt tömeg az egyedüli bázisa, ez jó. Jó az, ha nincs parlamenti, netán kormánybázisa, ha nincs politikai képviselete. Szállingóztak meg nem erősített hírek, hogy a megvert tüntetők Haszbulatov orosz parlamentjében leltek menedékre. Ha ez a fejsérülések ellátásáig terjed, ám legyen. Ha tovább, ha valóban bebizonyosodik, hogy a tüntetésen a fogatlan veteránokat felváltó nejlonmelegítős acsarkodó ifjak közvetlenül a parlament tájékáról kapják az ukázt, az az igazán rossz hír.

E tüntetések egyedüli „politikai tartalma” egyelőre a nyers gyűlölet. De a gyűlöletkeltés nemcsak az utcai üvöltő szónokok privilégiuma. Lenin legutóbbi születésnapjára (a népszavazás előtt pár nappal) a Pravda különös „talált tárggyal” kedveskedett olvasóinak. Közölte azoknak a névsorát, akiknek részvételével az elkövetkező napokban a televízió úgymond „okítani akar bennünket, miként viselkedjünk a referendum napján”. S következett a névsor: Jelena Bonner, Vlagyimir Bibler, Jakov Berger, Mark Zaharov, Eldar Rjazanov és még sorolták hosszan mellette: lakástelefonszám. Hogy egész éjjel ömölhessen bele a fülükbe a mocsok. Innen már csak egy lépés a május elsejei traszparens: „Részeg disznó, Jelcin, takarodj a Kremlből!” „Jönnek az oroszok, zsidó Jelcin, kaputt!”

Vannak, aki váltig hangoztatják: ez a „lincshangulat” már nem a neobolsevista restauráció, hanem a nyílt fasiszta diktatúra „szikrája” lehet. Vannak viszont, akik szerint szó sincs a vörös-barnák fasiszta provokációjáról, hanem éppenséggel a Jelcin-hatalomnak kellett a botrány: rendőrei nem tudtak jobban elbánni a tömeggel, tehát nem elegendő a hatalmuk, tehát növelni kell erejüket. Jelcin mindenesetre elrendelte a példás büntetést (2-15 év), aztán másnap kiment a nép közé a Moszkva környéki hobbytelkesekhez, s megtekintette a környék első maszek zöldségesét. A nép itt krumpliültetéshez készült… Jelcin megnyugtatta őket: május 5-re kiszámolják a népszavazás eredményét, s akkor majd valami elkezdődhet…

Ukrajna tegnap bejelentette: a növekvő oroszországi kommunista veszélyre való tekintettel nem szándékozik aláírni a Start-szerződést az atomleszerelés tehát bizonytalan időre elhalasztva. Még jó, hogy mi jól megvagyunk Kravcsuk elnökkel.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon