Skip to main content

Lejárt a MUOSZ-igazolványom

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A törvényhozás kapujában a szemfüles őr észrevette, hogy lejárt a MUOSZ-igazolványom. Vége lett a cinkosságnak. A cinkosság nem abban állt, hogy mindketten, az őr is, én is tudtuk, csak éppen nem mondtuk, hanem abban, hogy egyikünk sem tudta. Így egyformán voltunk magabiztosak. Mármost mihelyt észrevette, ez a magabiztosság egyoldalúvá vált. Azért utoljára beengedett a törvényhozás kapuján; de ez nem változtatott az egyoldalúságon, hatott az utolsó alkalomadás pedagógiája, úgyhogy én pánikszerűen befizettem az idei tagsági díjat a MUOSZ-ba. Ekképpen az őr a MUOSZ-tagságom rendezésében is jótékony hatást fejtett ki. Sőt, mintha belátott volna a kártyáimba: én ugyanis, megvallom, azért vagyok MUOSZ-tag, hogy legyen MUOSZ-igazolványom. ’89 végén váltottam ki, abból a megfontolásból, hogy tényleg kitört a sajtószabadság, mindenki írhat újságot, akinek kedve van, de ezt nem veszi tudomásul az interjúalanyok ama fajtája, amelyik gyanakszik a jöttmentekre, azokra, akik puszta felbukkanásukkal is a sajtószabadságot gyakorolják. Az efféle interjúalanyoknak nyilvánvalóan érdekükben állt a szelekció, amivel növelték annak esélyét, hogy az interjúvoló puszta felbukkanása után se gyakorolja a sajtószabadságot. A MUOSZ-igazolványom tehát – megvallom – egy praktikus megfontolás gyümölcse: összehasonlítottam egymással a felbukkanáskori és a felbukkanás utáni sajtószabadság értékét.

Mármost eddigi cinkosságunk alapja, ha jól értem, az is volt, hogy a törvényhozás kapuja őrének nem állott érdekében a szelekció. Neki csak az volt fontos, hogy negatív eredménnyel záruljon az Öböl-háború alkalmával bevezetett pokolgépvizsgálat. Meg aztán ott van a MUOSZ-igazolványhoz mellékelt kártya is, amely napnál is világosabban mutatja, hogy munkaadó lapom küldött. Tudtuk mindketten, hogy nem illik megkérdőjelezni munkaadó lapom szavahihetőségét. Most viszont, hogy ebbéli hitünk egyensúlya is felborult, legalább világosan megmutatkozott, melyik az erősebb: a munkaadóm kártyája-e vagy pedig a MUOSZ-igazolvány. Hát, a MUOSZ-igazolvány! A sajtószabadságot nem munkaadómnak, hanem csakis a MUOSZ-kényszertagságnak köszönhetem.

Köszönöm, status quo! Köszönöm, hivatalos Magyarország!






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon