Skip to main content

Ki nevet a végén?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Válasszuk tehát külön a kérdést! Vizsgáljuk meg először a megegyezés politikai tartalmát, függetlenül azoktól a gazdasági, társadalmi és politikai következményektől, melyek akkor jönnének, ha a kormány, illetve beszéljünk világosan: a kormányfő és MDF-elnök keresztül tudja hajtani akaratát a lázadozó-nyakaskodó MDF-frakción. Eddig már sikerült néhányszor, s tulajdonképpen ebben áll Antall József varázslatos politikai teljesítménye.

A koalíciós pártok közötti megegyezés – aminek a kedvéért a múlt héten megállt a parlament, tovább korbácsolódott az MDF-en belüli vihar, s a kisgazdafrakció (22:18 arányban) lemondott a miniszterelnöknek alighanem kellemetlen Torgyánról (elvégre megmondta Boross belügyminiszter úr: a kormányfő ragaszkodik az úriemberi stílushoz, s a néhai frakcióvezető nem finnyás; az utóbbi időben kifejezetten ordenáré volt) – a kisgazdák jelentős győzelmét hozta. Az MDF programjával, korábban meghatározó többségével szemben teljesítette a szélsőséges nosztalgiapárt egyetlen politikai programpontját, egyetlen választási ígéretét: a földtulajdonok visszaadását gyakorlatilag minden feltétel nélkül. Nem baj, hogy az Alkotmánybíróság egyszer már – és éppen a miniszterelnök megkeresésére – alkotmányellenesnek minősítette ezt a kisgazda-követelést.

Lehet, hogy a megegyezésből végül nem lesz semmi (bár azt hiszem, hogy az MDF-frakció végül beadja a derekát, s legfeljebb az Alkotmánybíróság gördíthet elébe akadályt), de a képviselőcsoport lázadásának soron következő fordulójában a frakcióvezetésbe két új tag került: Csurka István és a majdnem kisgazda Kőrösi Imre. A többirányú, többfelé húzó elégedetlenség eredője egy jobbra tett lépés, és nem is kicsi. Csurka állandó parlamenten kívüli szereplésével nem jelentéktelen, valóságos súlyánál is súlyosabb szimbóluma a jobboldali szélsőségnek, akit az MDF józanjai, a kompromisszumképesek, alighanem maga a kormányfő is, eddig legalább a politikai élet parlamenti kirakatában sikerekesen tartottak háttérben. Csurka az Elek István nyílt levelére írt Magyar Fórum-beli válaszában minden eddiginél világosabbá tette politikai mondanivalóját, ami enyhén szólva nem 1949-re nyúlik vissza, hanem 25 évvel korábbra, egy előző terméketlen restauráció mítoszához, a társadalmat építő szabad polgárt tagadja ki a politikai hatalomból az államot építő, hivatását teljesítő magyar keresztény középosztály kedvéért, mely magában hordja a honfoglalástól való történelmi folytonosságot. Nesze neked, nemzeti liberalizmus!

A megegyezés nélkül talán elkerülhető lett volna demokratikus törvényhozásunk mélypontja, a név szerinti szavazás a kiemelt nyugdíjak eltörléséről. A méltatlan színjáték engedélyezésével alighanem a plebejusi hajlandóságú elégedetleneket akarja leszerelni a konzervatív jobboldal, miután a Justitia-terv jegyében összetákolt törvénytervezetet a Fórum józan kisebbsége csöndben igyekezett konszolidálni. A szociális és az alkotmányügyi bizottságban megformált konszenzus jóvoltából a név szerinti szavazásnak végképp semmi értelme nincs. Túl azon, hogy minden újságolvasó rég tudja: minden szavazás név szerinti, hisz a szavazólisták nyilvánosak; ráadásul a törvény végül mindenki számára úgy-ahogy megszavazható. Most már csak azt demonstrálja, hogy a parlamentben nincs elég erő ellenállni annak, hogy valóban ingyencirkusszá legyen.

Három partner közötti megegyezésben valamit a harmadiknak is kapnia kell. Ezért került bele a kárpótlásba a nyugdíjasok, a szociálisan gondolkodó Kereszténydemokrata Néppárt kedvéért. A kárpótlási jegyet a nyugdíjasok életjáradékra válthatják – bizonyára igen népszerű az eredetileg a Fidesztől származó ötlet, amelyet a koalíciós tárgyaláson a KDNP vett pártfogásba. Csakhogy mihelyt a kárpótlási jegyből az állami vagyon egy darabkájára való jogosítvány lesz, a kárpótlás az inflációt gerjeszti, letaposva az ország elemi érdekeit, szembekerülve a kormány vadonatúj gazdasági programjával. Az egykor kifosztott tulajdonosoknak szolgáltatott jóvátétel a nem tulajdonosok, az egész társadalom bőrére megy, közvetlenül. Ha ezt még kiegészítjük a megegyezésnek azzal a pontjával, amely szerint a kárpótlási jegy lakás vásárlására is fordítható, egyenesen azt fedezhetjük fel, hogy a kormány és a koalíciós pártok arról rendelkeznek, ami nem az övék: az önkormányzati vagyonról. Ez a lakásidea is feltehetőleg népszerű ugyan, de az állami lakásvagyont egyszer már az önkormányzatok tulajdonába adtuk.

A megegyezésből tehát világosan kiolvasható, hogy egyetlen szempont gyűrt maga alá minden más megfontolást: a kormánykoalíció megszilárdítása. S ebben a kádári politikára hasonlít. Csak annak egyetlen pártja volt, s annak az egységét kellett őrizni, minden áron.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon