„Ez inkább pszichológiai hadművelet lesz”

Beszélgetés Király Bélával

Boross Péter miniszterelnök bejelentette, hogy amennyiben a NATO légicsapást mér a szerb hadseregre Boszniában, gépei a magyar légtéren nem repülhetnek át. Mi a véleményed a magyar kormány álláspontjáról?

Egyetértek azzal, ha a NATO végre a sarkára áll, és valamit csinál Boszniával. De naivitás lenne a bombázástól azt várni, hogy Bosznia fölszabadul. Azokban a hegyekben már most áthelyezhették a tüzérségi állásokat, csak a hűlt helyüket fogják bombázni, ráadásul a bombázás fizikai hatása jóval kisebb, mint ahogy az utca embere elképzeli. A döntésnek inkább politikai és pszichológiai hatása van: végre Európa akar valamit tenni, és vállalja a vele járó kockázatokat. Hangsúlyozom, ez nem elsősorban katonai, hanem politikai, de még inkább pszichológiai hadművelet lesz: azt igazolja, hogy a Nyugat végre hajlandó erőszakot alkalmazni.

Erre már csak azért is szükség van, mivel totális hazugság azt mondani, hogy ott a boszniai szerbek milíciái harcolnak. Bosznia-Hercegovinában a „jugoszláv” hadsereg harcol: fegyelmezett reguláris hadsereg a maga logisztikájával, mérhetetlen lőszerutánpótlással, nagyszámú tankjával. Ilyen milícia a világon nincs. Ez a bombázási figyelmeztetés tehát Belgrádnak is szól.

Ami Magyarország szerepét illeti, azt kell mondjam, hogy ha a tervezett akció az Egyesült Nemzetek zászlaja alatt folyna, abban lojálisan részt vennénk, de mivel a NATO zászlaja alatt folyik, mi pedig nem vagyunk a NATO-nak a tagja, ez egészen más helyzet. Mi ebben az ügyben semlegesek vagyunk. Ahogy nem próbálnak Svájcból vagy Ausztriából indulni a NATO-gépek, ne próbáljanak Magyarországról sem. Más szóval én egyetértek azzal, hogy Magyarország ne legyen a légitámadás támaszpontja, s ha bevetésre mennek, ne röpüljenek át fölöttünk. Hozzá kell tenni, hogy ezzel abszolút nem bénítjuk meg az akcióképességüket.

Én nem vagyok hajlandó elfelejteni azt, hogy rengeteg magyar él szerb uralom alatt. Magyarország szerepe ebben a NATO-akcióban nem olyan életbevágó kérdés, hogy ezért szabad legyen nekünk az ottani magyarságot veszélyeztetni. A NATO létezik mondjuk még 50 évig, a szerbek itt lesznek ezer évig. De különben is. Mi jelenleg nemzetközi jogi értelemben semleges ország vagyunk, nem vagyunk benne egyik katonai tömbben sem. Ha beengednének a NATO-ba, az más kérdés, akkor vállalhatnánk a felelősséget.

Nem érzékelsz-e itt fordulatot a magyar kormány kül- és biztonságpolitikájában?

A magyar biztonságpolitika alapelveiben sokáig hatalmas káosz volt, de végül teljes konszenzus született a téren, hogy a biztonságunk alapja nem a fegyveres erő, hanem a gazdasági, társadalmi, politikai stabilitás, s a fegyverkezés mindezek mögött csak a nyolcadik-tizedik helyet foglalja el. Alapelv az is, hogy mi csak védelmi politikát folytatunk. Teljesen kiiktattuk szótárunkból a támadás fogalmát. Ebbe beletartozik az is, hogy nem veszünk részt a NATO légicsapásában, mert ez támadásnak minősülne. Pontosabban ellentámadásnak, mert a támadás jugoszláv részről indul ki. Az, hogy még passzívan sem veszünk részt, még úgy sem, hogy átengedjük a repülőgépeket, ez beleillik többé-kevésbé konszenzusnak örvendő külpolitikai koncepciónkba.

Az eddigiekből az következik, hogy helyesled Jeszenszky Belgrádban tett látogatását.

Én szimpatikusnak tartottam. Helyeslem az SZDSZ-nek és a Magyar Szocialista Pártnak azt a koncepcióját, hogy a szomszédokkal emberi viszonyt kell kialakítani. Nem szabad megsérteni az ENSZ-tagságból eredő kötelezettségeinket sem, de ha Jeszenszky ezt nem tette, akkor helyes, ha valamiképpen egy kicsit szót próbál érteni a szerbekkel, ebben nincs semmi kivetnivaló. Végül is mi nem veszünk részt ebben a háborúban.

Hogy látod az oroszok álláspontját?

Jelcin helyzete két szempontból kritikus. Egyrészt nagyon erős a jobboldali demagógia, bár az Oroszországban meglévő szerb szimpátia jóval messzebb terjed, mint a szélsőjobboldali körök. Ha Oroszországnak valaha volt egy babusgatott kistestvére, akkor az Szerbia volt. És ezek az érzések nem párolognak el nyomtalanul.

A helyzet másik kritikus pontja az, hogy nem tudni, miként viselkedik majd az orosz hadsereg, amely eddig Jelcin uralmát biztosította, de ezért még nem nyújtotta be a számlát. Mindenesetre Oroszországra nem lehet úgy számítani, mint eddig, a Jugoszlávia elleni gazdasági szankciók esetében. Azt sem tudjuk, mit takar a közös Jelcin–Clinton-terv. Az is lehet, hogy diplomáciai vonalon születik javaslat, miközben fokozzák a pszichológiai fenyegetést.

Hogy lehet szerinted ennek a háborúnak vége?

Csak úgy lehetne véget vetni neki, ha egy hatalmas hadsereg bevonulna, megszállná, lefegyverezné őket, és mint Japánt vagy Németországot, tíz évig megszállás alatt tartaná… Katonai megoldás nincs. Hogy itt a katonai beavatkozással való fenyegetés olyan pszichológiai hatást gyakorol, hogy javul a helyzet, ennek csak örülni lehet. De hogy vége mikor lesz, azt nem lehet tudni.