Skip to main content

Öszvérháború

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Király Béla a jugoszláviai helyzetről

–k: A szövetség vége


Beszélő: Minek köszönhető, hogy éppen az SZDSZ kapott elsőként meghívást Horvátországba a függetlenség kikiáltása után?

Horváth Vilmos: Régebbi keletű, személyes kapcsolataink is közrejátszottak ebben. Olyan gesztusértékű látogatásnak szántuk, amelyen kifejezhetjük szolidaritásunkat egy, az önrendelkezését most már gyakorlatban is megvalósítani kívánó állammal szemben.

Beszélő: Hogyan fogadtak benneteket? Elvégre az ellenzék és az SZDSZ tiltakozott a múlt évi fegyverszállítás ellen…

H.







Beszélő: Miféle háború folyik Jugoszláviában?

Király Béla: Öszvérháború. Először is polgárháború, mert szerb nemzetiségűek és horvát nemzetiségűek harcolnak a bomladozó, de még létező jugoszláv államon belül. Részben tehát polgárháború, de részben országok közötti háború is, mert Horvátország egyoldalúan deklarálta a függetlenségét, ha nem is kapta meg a nemzetközi elismerést. Konvencionális háború, mert a jugoszláv hadsereg konvencionális hadműveleteket folytat, de részben irreguláris háború, mert a horvátok is, a szerbek is partizánharcot is folytatnak.

Külön kérdés, milyen szerepet játszik a jugoszláv hadsereg ebben a háborúban. A hadsereg tulajdonképpen fellázadt a központi kormány ellen. Más szóval a hadsereg itt a legfőbb politikai fórum. Nincs annál rosszabb háború, mint mikor a tábornokok nincsenek politikai ellenőrzés alatt, és a saját elképzeléseik szerint folytatják a harcot. A jugoszláv hadsereg ma az a kísértet, amelytől féltem, és amelynek veszedelmes voltára annyiszor figyelmeztettem. A szovjet puccs sejtette, mit jelent egy fegyveres erő, ha nincs fölötte kristálytiszta politikai ellenőrzés.

A jugoszláv fegyveres küzdelem további jellemzője az, hogy megvannak benne a totális háború elemei. A totális háborúnak három síkja van: a konvencionális hadviselés, a gazdasági hadviselés és a pszichológiai hadviselés. Jugoszláviában mindhárom tapasztalható. Tehát azt kell mondanom, hogy ez a háború: polgárháború és országok közötti háború, konvencionális háború és partizánháború, s egyszersmind totális háború is.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a totális háború teljes erővel dúl. A jugoszláv hadsereg sokkal több kárt tudna okozni a horvátoknak. Hogy ez a fordulat bekövetkezik-e, azt nem tudom. Most azzal, hogy a horvátok több laktanyát és katonai támaszpontot körülvettek és karanténba szorítottak, ez a jugoszláv hadsereget esetleg arra fogja késztetni, hogy sokkal nagyobb tűzerővel, sokkal nagyobb pusztítást okozzon a következő napokban.

Attól tartok, hogy egy új Balkán-háborúnak nézünk elébe, amelyben megismétlődik a háborús népirtás. Tény, hogy minden háború történetét a győzők írják meg. Így többnyire csak a horvát fasiszták brutalitásáról tudunk, a százezrekről, akiket a horvát fasiszták öltek meg. De most az utóbbi fél évben már több helyen tömegsírokat tártak fel Horvátország területén, a Bácskában is. Az igazság az, hogy a bolsevisták és titoisták ugyanúgy pusztították az ellenfelüket, mint a horvát fasiszták. Ha ez megismétlődik, akkor Jugoszlávia elpusztítottak senkiföldjévé válhat. Azt remélem továbbra is, hogy az ellenségeskedések nem terjednek ki magyarlakta területre, és különösképpen, hogy nem terjednek át Magyarországra.

Beszélő: Milyen esélye van annak, hogy a horvátok képesek ellenállni a Jugoszláv Néphadsereg támadásának. Hiszen a hadsereg sem egységes, sok horvát katonája van.

K. B.: Ennek ellenére, ha teljesen átszakadnak a gátak, Horvátország nem tudna ellenállni. Igaz, hogy nemzetiségi katonák vannak a hadseregben, de a tisztikar és főképp a tábornoki kar zöme szerb. Egy ilyen hadsereget együtt lehet tartani, és ismétlem, ha minden gát átszakadna, be tudnának vonulni Zágrábba, még tudnák szállni Horvátországot. Ez azonban nem jelentené azt, hogy vége volna a háborúnak. Rettenetes etnikai háború lángolna fel partizánháború formájában, amilyen a második világháború alatt dúlt.

Beszélő: Tekintettel a hadsereg erőfölényére, nem érthető, hogy miért olyan lassú az előretörés. Vukovár, Eszék hetek óta tartja magát…

K. B.: Ugyanakkor azonban jelentős területnyereséget értek el, lassú, araszoló, de módszeresen előrehaladó hadműveletet folytatnak. Valószínűleg attól tartanak, ha nagy csatarendben teljesen lerombolnának egy várost, akkor Európa talán mégis közbeavatkozna. Félnek, ha úgy lépnének fel, mint a szovjet hadsereg Prágában vagy Magyarországon ’56-ban, akkor Európa fegyveres békefenntartó csapatokat küldene, hogy megvédje Horvátország függetlenségét.

Beszélő: Horvátország leigázása mindenképpen megkezdődött. Nem lehetséges, hogy a fegyveres békefenntartó erők mégis megjelennek?

K. B.: Békefenntartó csapatokat eddig általában olyan területre küldtek, ahol már megkötötték a fegyverszünetet. Nem emlékszem olyan NATO- vagy európai békefenntartó hadseregre, amelyik behatolt volna olyan területre, ahol tüzérségi párbaj folyt. Ezek az erők vagy a tűzszünetet, vagy a békét tartják fönn. Hogy egy európai hadsereg harcolva nyomuljon előre, az ma elképzelhetetlen.

Beszélő: Magyarország veszélyben van?

K. B.: Szerintem Magyarország nincs veszélyeztetett helyzetben. Jugoszlávia nem engedheti meg magának, hogy a háborúját a határain túlra is kiterjessze. Ezzel valóban kockáztatná az európai beavatkozást. De erre nem fog sor kerülni. Viszont a harcok már ma is magyarlakta területek szélén folynak. Ahogy a múltkori beszélgetésünkkor mondtam (Beszélő, július 20.), a jugoszláviai magyarok maradjanak a házukban, ne avatkozzanak be ebbe a polgárháborúba. A két állam, Magyarország és Jugoszlávia között elképzelhetetlen, hogy fegyveres összeütközésre kerüljön sor.

Beszélő: Akkor mi magyarázza az állítólagos magyar fegyverszállítások ügyében folytatott propagandaháborút és a határsértéseket?

K. B.: Mindenekelőtt a jugoszláv hadsereg bizonytalansága. Nagyon nem szeretnék, ha az európaiak, különösen az Európai Közösség egyértelműen elítélné őket, ezért bűnbakot keresnek. Az ilyen öszvértermészetű háborúban, majdnem azt mondtam, hogy természetes, hogy bűnbakot keresve próbálják menteni a hírüket és leplezni céljaikat. Meg vagyok győződve róla, hogy a magyar határsértésekből egy szó sem igaz.

Beszélő: Mindebből úgy tűnik, hogy a horvátokon nemigen lehet segíteni ebben a helyzetben?

K. B.: Mi magyarok semmit sem tudunk a horvátokon segíteni. Nem tudunk és nem is szabad. Csak akkor segíthetnénk, ha embermentésről, vöröskeresztes akciókról volna szó. De akkor sem mint magyarok, hanem valamilyen európai összefogás, vöröskeresztes segély keretében. Fegyverrel semmiképpen sem szabad beavatkoznunk ebbe a háborúba.

Beszélő: A katona mit gondol, milyen eseményekre lehet számítani az elkövetkező napokban?

Sajnos nem számíthatunk a küzdelem lankadására. Ellenkezőleg, az az érzésem, hogy a harc intenzitása fokozódni fog. El tudom képzelni, hogy a jugoszláv hadsereg, mivel nincs fölötte politikai ellenőrzés, elveszti a fejét és bevonul Zágrábba. Minél nyíltabban, minél nagyobb tűzerővel vesz részt a háborúban a hadsereg, annál nehezebb elkerülni, hogy hosszan tartó, véres partizánháború alakuljon ki, ahogy a második világháborúban történt.








































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon