„A társadalombiztosítás vagyonnal történő ellátásának gyakorlati megvalósítása számos ponton ütközik a privatizációs stratégiával. Az eddigi tapasztalatok egyidejűleg arra utalnak, hogy az átadható vagyonportfólió csak igen korlátozott mértékben járulhat hozzá a tb működőképességének helyreállításához.” Szabó Tamás privatizációért felelős tárca nélküli miniszter értékelte így a vagyonátadás nem létező tapasztalatait márciusban, a gazdasági kabinet számára írt előterjesztésében.
Amint az ismert, egy tavaly márciusban meghozott törvény (az 1992. évi X. törvény) úgy rendelkezik, hogy a társadalombiztosítási alapoknak 300 milliárd forint értékű vagyont kell átadni 1994 végéig. A törvényt eleddig egy fillér erejéig sem hajtották végre. A társadalombiztosítás vagyoni önállósága a nyugdíjasok és egészségügyi ellátásra szorulók érdeke: ha megvolna a vagyon, az gazdagítaná az ellátások forrásait, mérsékelhetné a nyugdíjak és a egészségügyi szolgáltatások elértéktelenedését. A kormány elképzelései szerint vállalati részvények, üzletrészek, továbbá úgynevezett célvagyon (pl. üdülők, szanatóriumok) szerepelhetnek az átadott jószágok között.
Csakhogy az 1992. évi X-es törvénybe mindjárt belecsúszott két elnagyolt mozzanat: nem esik szó benne arról, milyen ütemezésben, és hogy melyik állami vagyonkezelő szervezet készletéből (tőzsdei nyelven: portfóliójából) adják ki a hozományt. Utóbbi pontatlanság rögtön kiviláglott, mihelyt fölállították az Állami Vagyonkezelő Rt.-t, ide apportálva be az állami vagyon 3/4-ét. Így nem tudni, vajon a mulasztás az ÁV Rt. vagy a vagyonügynökség (ÁVÜ) lelkét nyomja-e. Az ütemezés helyett pedig csak arról gondoskodik a törvény, hogy a tb nehogy túl hamar fölélje nem létező vagyonát: eszerint az át (nem) adott vagyont a tb legfeljebb 1880 millió forint erejéig kótyavetyélheti el. No, persze van némi nyoma a vagyonnak a társadalombiztosítás ’93-as költségvetésében, amely 5 milliárdos „vissztehermentesen átadott vagyonból származó bevételt” irányoz elő. De ha továbbra sincs vagyonjuttatás, akkor nyilván ez a „bevétel” is a tb deficitjét hizlalja.
A parlament szociális bizottsága megpróbálta utólag kiköszörülni a csorbát. Mint mindig, ha szakmai ügyről van szó, a szociálisan elkötelezett képviselők azt az elvet tartották szem előtt, hogy módosítványt nyújtanak be, valahányszor a témába vágó törvénykezés folyik. Nyílt is erre alkalom a ’92-es és a ’93-as vagyonpolitikai irányelvek magalkotásakor, s ezzel élve a bizottság évenként 100-100 milliárdos ütemezést szorgalmazott, 1/4-3/4 arányban megosztva a kistafírozás kötelmét a vagyonügynökség és az ÁV Rt. portfóliói között. De e javaslatokat előbb leszavazták a nem szociális elkötelezettségű kollegák, majd pedig a kormány kezdte el halogatni a ’93-as irányelvek vitáját. Bizonnyal azért fektette el az idei irányelveket, mert a privatizációs stratégiába legföljebb a Duna TV, a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány meg a Magyar Kulturális Alapítvány fér bele, de nem a társadalombiztosítás.
Közben már elég hamar megalakult a Társadalombiztosítási Vagyonátadást Előkészítő Szakmai Bizottság, Szabó Lajos kisgazdaképviselő (Győr-Sopron-Moson megye) elnöklete és Csuhaj V. Imre privatizációügyi kabinetfőnök titkársága alatt. Ez a – Szabó Lajos kifejezése szerint – „fantombizottság” volt hivatva elsimítani az ügyben támadt ellentéket. Az ÁVÜ-ben kezdettől fogva fölébredt az aggály, hogy a tb nem fogja tudni működtetni a rábízott vagyont, és biztosítékképpen követelte, hogy legyen a tb-nek a kormány által jóváhagyott befektetési és vagyonkezelési szabályzata. El is készült fél év alatt ennek tervezete, csakhogy a kormány mindmáig nem hagyta jóvá. Vélhetőleg nem akarnak igent, de nem is mernek nemet mondani például azokra a pontokra, amelyek előírnák, hogy ne sózzanak pocsék vállalatokat a nyugdíj- és az egészségbiztosítás nyakába. Novemberre azért összeállított a vagyonügynökség egy terjedelmes vállalati listát, de ezt a „fantombizottság” nem találta bizalomgerjesztőnek. (Minden bizonnyal ez az a „több tízmilliárdos portfólió”, amelyről megnyugtatólag nyilatkozott az ÁVÜ egy munkatársnője a hétfői Magyar Hírlapban.)
De hol vannak a pontok, ahol a vagyonátadás a stratégiával ütközik? A privatizációügyi miniszter idézett előterjesztése szerint ott, hogy honunkban piacelvű magánkézbe adás folyik, pályázati rendszerben, nem pedig ingyenes átadással; a társadalombiztosítás nem volna hatékony tulajdonos, mivel forrásgondjain vagyonfeléléssel igyekezne segíteni; a tb, óriási érték birtokába jutva, torzító tényezőként lépne föl a befektetői és az értékpapírpiacon. Meg aztán nem is nagyon működik minálunk olyan befektetői és értékpapírpiac, ahol eredményesen forgathatná vagyonát a társadalombiztosítás. Az aggályokban kétségkívül van igazság, csak kár, hogy nem korábban merültek föl, mondjuk ’91 őszén, amikor elfogadta a kormány a stratégiát – a vagyonjuttatás ígéretével együtt. Most, hogy ex lex helyzet állott elő, a vagyonügynökség az ÁV Rt.-re szeretné rálőcsölni a kellemetlenséget (és viszont). A miniszterek hol így, hol meg amúgy nyilatkoznak. A múlt héten külföldre távozóban a pénzügyminiszter is privatizációügyi kollegája véleményéhez csatlakozott, a népjóléti miniszter viszont cáfolta, hogy a kormány jó szándékában változás állott volna be.
Majd meglátjuk, meglesz-e a hozomány május 21. után.