Skip to main content

A bojkottált vagyonátadás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


„A társadalombiztosítás vagyonnal történő ellátásának gyakorlati megvalósítása számos ponton ütközik a privatizációs stratégiával. Az eddigi tapasztalatok egyidejűleg arra utalnak, hogy az átadható vagyonportfólió csak igen korlátozott mértékben járulhat hozzá a tb működőképességének helyreállításához.” Szabó Tamás privatizációért felelős tárca nélküli miniszter értékelte így a vagyonátadás nem létező tapasztalatait márciusban, a gazdasági kabinet számára írt előterjesztésében.

Amint az ismert, egy tavaly márciusban meghozott törvény (az 1992. évi X. törvény) úgy rendelkezik, hogy a társadalombiztosítási alapoknak 300 milliárd forint értékű vagyont kell átadni 1994 végéig. A törvényt eleddig egy fillér erejéig sem hajtották végre. A társadalombiztosítás vagyoni önállósága a nyugdíjasok és egészségügyi ellátásra szorulók érdeke: ha megvolna a vagyon, az gazdagítaná az ellátások forrásait, mérsékelhetné a nyugdíjak és a egészségügyi szolgáltatások elértéktelenedését. A kormány elképzelései szerint vállalati részvények, üzletrészek, továbbá úgynevezett célvagyon (pl. üdülők, szanatóriumok) szerepelhetnek az átadott jószágok között.

Csakhogy az 1992. évi X-es törvénybe mindjárt belecsúszott két elnagyolt mozzanat: nem esik szó benne arról, milyen ütemezésben, és hogy melyik állami vagyonkezelő szervezet készletéből (tőzsdei nyelven: portfóliójából) adják ki a hozományt. Utóbbi pontatlanság rögtön kiviláglott, mihelyt fölállították az Állami Vagyonkezelő Rt.-t, ide apportálva be az állami vagyon 3/4-ét. Így nem tudni, vajon a mulasztás az ÁV Rt. vagy a vagyonügynökség (ÁVÜ) lelkét nyomja-e. Az ütemezés helyett pedig csak arról gondoskodik a törvény, hogy a tb nehogy túl hamar fölélje nem létező vagyonát: eszerint az át (nem) adott vagyont a tb legfeljebb 1880 millió forint erejéig kótyavetyélheti el. No, persze van némi nyoma a vagyonnak a társadalombiztosítás ’93-as költségvetésében, amely 5 milliárdos „vissztehermentesen átadott vagyonból származó bevételt” irányoz elő. De ha továbbra sincs vagyonjuttatás, akkor nyilván ez a „bevétel” is a tb deficitjét hizlalja.

A parlament szociális bizottsága megpróbálta utólag kiköszörülni a csorbát. Mint mindig, ha szakmai ügyről van szó, a szociálisan elkötelezett képviselők azt az elvet tartották szem előtt, hogy módosítványt nyújtanak be, valahányszor a témába vágó törvénykezés folyik. Nyílt is erre alkalom a ’92-es és a ’93-as vagyonpolitikai irányelvek magalkotásakor, s ezzel élve a bizottság évenként 100-100 milliárdos ütemezést szorgalmazott, 1/4-3/4 arányban megosztva a kistafírozás kötelmét a vagyonügynökség és az ÁV Rt. portfóliói között. De e javaslatokat előbb leszavazták a nem szociális elkötelezettségű kollegák, majd pedig a kormány kezdte el halogatni a ’93-as irányelvek vitáját. Bizonnyal azért fektette el az idei irányelveket, mert a privatizációs stratégiába legföljebb a Duna TV, a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány meg a Magyar Kulturális Alapítvány fér bele, de nem a társadalombiztosítás.

Közben már elég hamar megalakult a Társadalombiztosítási Vagyonátadást Előkészítő Szakmai Bizottság, Szabó Lajos kisgazdaképviselő (Győr-Sopron-Moson megye) elnöklete és Csuhaj V. Imre privatizációügyi kabinetfőnök titkársága alatt. Ez a – Szabó Lajos kifejezése szerint – „fantombizottság” volt hivatva elsimítani az ügyben támadt ellentéket. Az ÁVÜ-ben kezdettől fogva fölébredt az aggály, hogy a tb nem fogja tudni működtetni a rábízott vagyont, és biztosítékképpen követelte, hogy legyen a tb-nek a kormány által jóváhagyott befektetési és vagyonkezelési szabályzata. El is készült fél év alatt ennek tervezete, csakhogy a kormány mindmáig nem hagyta jóvá. Vélhetőleg nem akarnak igent, de nem is mernek nemet mondani például azokra a pontokra, amelyek előírnák, hogy ne sózzanak pocsék vállalatokat a nyugdíj- és az egészségbiztosítás nyakába. Novemberre azért összeállított a vagyonügynökség egy terjedelmes vállalati listát, de ezt a „fantombizottság” nem találta bizalomgerjesztőnek. (Minden bizonnyal ez az a „több tízmilliárdos portfólió”, amelyről megnyugtatólag nyilatkozott az ÁVÜ egy munkatársnője a hétfői Magyar Hírlapban.)

De hol vannak a pontok, ahol a vagyonátadás a stratégiával ütközik? A privatizációügyi miniszter idézett előterjesztése szerint ott, hogy honunkban piacelvű magánkézbe adás folyik, pályázati rendszerben, nem pedig ingyenes átadással; a társadalombiztosítás nem volna hatékony tulajdonos, mivel forrásgondjain vagyonfeléléssel igyekezne segíteni; a tb, óriási érték birtokába jutva, torzító tényezőként lépne föl a befektetői és az értékpapírpiacon. Meg aztán nem is nagyon működik minálunk olyan befektetői és értékpapírpiac, ahol eredményesen forgathatná vagyonát a társadalombiztosítás. Az aggályokban kétségkívül van igazság, csak kár, hogy nem korábban merültek föl, mondjuk ’91 őszén, amikor elfogadta a kormány a stratégiát – a vagyonjuttatás ígéretével együtt. Most, hogy ex lex helyzet állott elő, a vagyonügynökség az ÁV Rt.-re szeretné rálőcsölni a kellemetlenséget (és viszont). A miniszterek hol így, hol meg amúgy nyilatkoznak. A múlt héten külföldre távozóban a pénzügyminiszter is privatizációügyi kollegája véleményéhez csatlakozott, a népjóléti miniszter viszont cáfolta, hogy a kormány jó szándékában változás állott volna be.

Majd meglátjuk, meglesz-e a hozomány május 21. után.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon