Skip to main content

Öt párt – öt konföderáció

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Ahogy korábban írtuk már, a kormány teljesen formális, semmitmondó beterjesztése nyomán egy öttagú, ötpárti csapat próbálta módosítványokkal kialakítani a végleges verziót, messzemenően figyelembe véve az ÉT-ben ülő öt konföderáció javaslatait. A módosított törvény szerint végül is a VIKSZ (Vagyont Ideiglenesen Kezelő Szervezet) igazgatótanácsában az Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalán helyet foglaló konföderációknak jut egy-egy hely, és egy további hely a konföderációkon kívüli szakszervezeteknek, így a szakszervezetek vagy szövetségükön keresztül, vagy megbízottjukon keresztül rendelkezhetnek ideiglenesen – a végleges felosztásig – a vagyon fölött.

Azonban a hatodikok, a MSZOSZ, illetve az érdekeit képviselő MSZP szerint mindez nem elegendő, azt állítják, most sincs kielégítve az az áprilisi alkotmánybírósági intelem, hogy a VIKSZ-ben a szakszervezetek a majdani vagyonelosztás várható arányában képviseltethessék magukat. Létre kellett volna hozni szerintük az igazgatótanács mellett egy VIKSZ-közgyűlést is, ahol valamennyi szakszervezet embere ott ülhet, akik persze óvják-védik az ágazati szakszervezeti vagyont. Kérte emiatt az MSZOSZ a köztársasági elnököt, forduljon az Alkotmánybírósághoz, mielőtt aláírná az új törvényt.

Nagy Sándorék nyilatkozata szerint „az MSZOSZ ügyvivő testülete és tagszervezeteinek vezetői aggályosnak tartják azt a pártközi egyeztető munkát, melyből a valódi szakszervezeteket mint érintetteket ismét kirekesztették, egyedül a koalíciós és liberális pártoknak tetsző Ligát, illetve munkástanácsokat vonta be a tárgyalásokba, így újólag a szakszervezetek háta mögött folyik a szakszervezetek közötti választásokat is döntő módon meghatározó alku.” Cáfolták azonban e megállapításokat az autonómok, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Liga, a munkástanácsok és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma: június 13-án közös nyilatkozatot tettek közzé. Ebben az öt konföderáció leszögezte: változatlanul egyetért a VIKSZ-képviselet említett szabályozásával és azzal, hogy a szakszervezeti választásokat még ebben az évben, az üzemitanács- (közalkalmazottitanács-) választásokkal egy időben kell megtartani, továbbá hogy a választásról szóló törvényt szeptember 15-ig meg kellene alkotni. A ötök szerint a választási törvényben kell rendelkezni a választások következményeiről is: a társadalombiztosítási önkormányzatban és az ÉT-ben való szakszervezeti képviselet kérdéséről és a vagyon végleges megosztásának rendjéről. Utóbbiról kompromisszumos – mondhatni, dodonai – megfogalmazással élnek az ötök: „A vagyont a választásokon elnyert támogatottság alapján, a szakszervezetek között, a szakszervezetek megállapodását alapul véve kell újraosztani.” Még nem jutottak ugyanis egymás között dűlőre abban a kérdésben, milyen vagyonokra terjedjen ki az újrafelosztás: a Liga és a munkástanácsok szerint az ágazati vagyonokra is, a többi szövetség szerint viszont csak a volt SZOT-vagyonra.

Sok kérdés tisztázása ily módon a később meghozandó szakszervezeti választási törvényre vár. De már most garantálja a törvény, nehogy szétforgácsolódjanak a választói erők, és a szakszervezeti és az üzemitanács- (közalkalmazottitanács-) választásokra egy időben és legfeljebb ez év december 10-ig kerüljön sor. Evégből módosították a Munka Törvénykönyvét, s ebben rendelkeznek arról is, hogy a választásokig a szakszervezetek együtt köthetnek kollektív szerződést (mivel az üzemitanács-választások alapján alakul ki majd a jogosultság új elve, a reprezentativitás). Ahol viszont nincs szakszervezet, ott július 1. és december 31. között lehet megtartani az üzemitanács-választást.

Az ötpárti csapat már most szeretett volna gondoskodni arról is, hogy törvény kötelezze a kormányt, készítse elő augusztus 15-ig a szakszervezeti választási törvényt, említett folyományaival (a vagyonfelosztás, a tb-önkormányzat, az ÉT-képviselet szabályozásával) együtt. Ezt a garanciát azonban megfúrta a munkaügyi kormányzat és nyomában a koalíciós' többség. Holott igen fontos lett volna, hogy a záros határidő az egymás közti megyezésre ösztönözze a szakszervezeteket, természetesen az MSZOSZ-t is ideértve. Ám Schamschula György államtitkár a hétfői részletes vitában ismét úgy nyilatkozott, hogy ő bizony nem hagyatkozna föltétlenül a szakszervezetközi megegyezésre. „Használható ötlet”-nek nevezte a Monopoly-csoport javaslatát, „semmi okunk nincs – mondotta róla – félretenni csupán azért, mert ez a szakszervezetek bizonyos tisztségviselőinek nem tetszik”. A Monopoly-javaslat tudvalevőleg megnyirbálná a szakszervezeti rendelkezési jogokat a vagyon fölött, azaz akárhogy is, megkurtítaná a majdani szakszervezeti tulajdont.

Még egy új törvényi intézkedés a szakszervezeti vagyonról: július 31-ig a szakszervezeti szövetségeknek tájékoztatniuk kell az Állami Számvevőszéket a hozzájuk tartozó, elszámolásra kötelezett szakszervezetekről. Az alkotmányügyi bizottság úgy indokolta ezt a passzust, hogy ha az ÁSZ-nak benyújtandó, eredetileg előírt vagyonkimutatások határidejét módosították volna, az egyet jelentett volna az MSZOSZ-féle bojkott legalizálásával. Most viszont nem a szakszervezeteket kötelezik az ÁSZ tájékoztatására, mint egy évvel ezelőtt, hanem a szövetségüket; és ügyész léphet fel azzal a konföderációval szemben, amelyik netán megtagadná az elszámolást.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon