A bajok kétségtelenül a hatpárti megállapodással kezdődtek. 1989-ben jogos igénye volt az újonnan alakult demokratikus pártoknak, hogy országos központjaik számára, elsősorban a korábbi MSZMP-vagyon terhére, megfelelő épületet kapjanak. Ez elengedhetetlen feltétele volt az üzemszerű működésnek és annak, hogy a választásokra megfelelően tudjanak felkészülni. Jogos igényük kielégítést is nyert.
Az is érthető, hogy a választások után, azok eredményének ismeretében felülvizsgálták az első, hevenyészett „leosztást”. Indokolt volt kimondani, hogy a kormány csak azoknak a pártoknak köteles megfelelő alapterületű ingatlanrészt biztosítani, amelyek a választók szavazatainak legalább 1 százalékát megszerezték, és indokolt volt korrigálni a parlamentbe bekerült pártok székházai között mutatkozó feltűnő aránytalanságokat is. A legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldás nyilvánvalóan az lett volna, ha azoknak a pártoknak, amelyek az „első menetben” rosszul jártak, lehetővé teszik, hogy addigi székházukat a nagyságrendi és minőségi összhangot megteremtő nagyobb és az egyéb szempontokat is kielégítő épülettel cserélhessék fel. Ehelyett azonban a tisztelt felek kicsinyes és komplikált számítgatásokba bonyolódtak, s a választási szavazatszámhoz rendelt négyzetméterekből, rafinált szorzókból, bruttó, nettó és korrigált négyzetméterekből összehoztak egy szánalmasan bonyolult, kisszerű és csaknem teljesíthetetlen követelményrendszert. A hatpárti megállapodás ezt a balkáni stílusú osztozkodás színvonalára süllyedt alkut szentesítette.
Egy négyzetméterre eső szavazatok
Felfoghatatlan például, hogy miért kell szigorúan szavazatszám-arányos alapterület-mennyiséghez juttatni a pártokat, különösen az első szabad választások után, amikor a pártstruktúra még meglehetősen kialakulatlan. Ha a következő választások nyomán az erőviszonyok jelentősen megváltoznak – ami nagyon valószínű –, akkor a korábbinál rosszabbul szerepelt pártok majd néhány helyiséget átadnak a korábbinál jobban szerepelt pártoknak, vagy elölről kezdődik az egész osztozkodás? Az sem világos, hogy miért jogosult több négyzetméterre az a párt, amelynek székháza nem a Belvárosban, hanem 3-4 metrómegállóval kijjebb fekszik. A szorzószámokkal való bűvészkedésből ugyanis többek között ez is következik. Mielőtt bárki rám pirítana, természetesen tudom, hogy az övezeti besorolás alapvetően befolyásolja a telekértéket, de az ember azt gondolná, hogy pártszékházakra a működőképesség feltételeként van szükség, és nem azért, hogy a megszerzett ingatlan eszmei értéke fillérre pontos számszaki átváltása legyen a párt (évekkel korábban) megszerzett szavazatainak, és az azokban testet öltő politikai súlyának. Ilyen alapon óhatatlanul felmerül a kérdés: egy szép kariatida, egy különleges stukkó hány szavazatot ér.
A sors iróniája, hogy a görcsös és kisszerű egyenlősdi teremtett alapot a jogosulatlan előnyszerzéshez. A törvény kimondta, hogy a Fideszt és az MDF-et többletingatlanhoz kell juttatni, a hatpárti megállapodás pedig számszerűsítette a többletet.
Így most arról folyhat a nehezen kontrollálható vita, hogy a dolog számszakilag rendben van-e vagy sem. Holott nyilvánvaló: a két pártnak nem a működés ellehetetlenülése miatt volt szüksége az újabb ingatlanokra, különben nem adtak volna olyan gyorsan túl az egyiken. Ha a működési feltételek javítása lett volna a cél, valószínűleg nem a Váci utcai volt tiszti ház (Tiszti Kaszinó) épületét választják, amely sok mindenre alkalmas, de pártszékháznak – különösen megosztva – nem. Annál többet ér viszont a piacon. Sőt az állami többségű Külkereskedelmi Bank bebizonyította, hogy annál is többet.
Nemrég az SZDSZ is fontolóra vette, hogy kijjebb és kisebb épületbe költözik, s az értékkülönbözetet a választási kampányra fordítja. A tájékozódásképpen elvégeztetett értékbecslés szerint a Mérleg utcai székház, amelynek bruttó alapterülete 5009 m2, 420 millió forintot ér. Tessék ezt a volt tiszti ház 6421 m2-es bruttó alapterületéhez és a Külkereskedelmi Bank által kifizetett 1,5 milliárd forintos vételárhoz viszonyítani. Az állam által juttatott amúgy is rendkívül értékes ingatlant borsos felárral visszavásárolja az állami többségű Külkereskedelmi Bank. No comment! Az már nyilván csak véletlen egybeesés, hogy a Fidesz gazdasági szakértője, a gazdasági programkészítő csoport vezetője, Chikán Attila egyúttal a Külkereskedelmi Bank Igazgató Tanácsának is tagja.
A matematika csodái
De ha már a vita számszaki kényszerpályára terelődött, vizsgáljuk meg alaposabban a számszaki tényeket is. Az 1991-es hatpárti megállapodás szerint a Fidesznek 1822 nettó m2, az MDF-nek 1488 nettó m2 kiegészítés jár az akkori ingatlanaik mellé. Az MDF vonatkozásában mindezt megerősíti az az 1991. október 25-én kelt „Problémafeltáró leltár”, amelyet Kollár K. Attila, a párt gazdasági igazgatója írt alá, s amely ugyancsak rögzíti, hogy az MDF többletigénye 1488 m2.
Azóta a Fidesz az alábbi ingatlanok (ingatlanrészek) tulajdonjogát kapta meg:
1. Andrássy út 105. 616 nettó m2
2. Tiszti Kaszinó 1654 nettó m2
3. ERDŐTERV Székház 1158 nettó m2
Összesen: 3428 nettó m2
A többlet az elismert
jogos igényhez képest 1658 nettó m2.
A jogosulatlan többlet tehát majdnem pontosan megfelel a Tiszti Kaszinó társtulajdonosaként szerzett alapterületnek, amelyért a fiatal demokraták, mint tudjuk, 700 millió forintot kasszírozhattak.
Az MDF a jogos többletigény kielégítése címén az alábbi ingatlanrészek tulajdonjogát kapta meg:
1. Tiszti Kaszinó 1942 nettó m2
2. ERDŐTERV Székház 1359 nettó m2
Összesen: 3301 nettó m2
A többlet az elismert
jogos igényhez képest 1813 nettó m2.
A jogosulatlan többlet nagyjából itt is megfelel a Tiszti Kaszinóból megkapott tulajdonrész alapterületének. Márpedig ennek eladása 800 millió forinttal gyarapította az MDF kasszáját.
Az érintettek és szövetségeseik persze továbbra is állítják, hogy minden szabályos.
Az ÁVÜ sajtótájékoztatóján Slosár Gábor is ezt próbálta bizonyítani. Előbb kijelentette, hogy a két épületnek (Tiszti Kaszinó, ERDŐTERV Székház) csak egy-egy részét kapta meg a két párt, majd bevezetett egy új fogalmat, a nettó iroda-alapterületet, amely a hatpárti megállapodás szövegében sehol, semmilyen összefüggésben nem szerepelt.
Mindezek következtében szerinte a Tiszti Kaszinó esetében az MDF nettó hasznos iroda-alapterületben számolt részesedése csupán 648, a Fideszé pedig 552 m2. Ha ez igaz volna, azt jelentené, hogy a két párt 1 millió 250 ezer forintot kapott a „nettó iroda-alapterület” négyzetméteréért. Nem rossz ár. De folytatva Slosár számszaki érveit, az ERDŐTERV Székház esetében az MDF részesedése (még mindig hasznos nettó iroda-alapterületben számolva) 1329 m2, a Fideszé 1132 m2. Slosár szerint a végeredmény: az MDF összesen 3678, a Fidesz összesen 2404 nettó négyzetméterhez jutott. (Természetesen továbbra is hasznos iroda-alapterületben számolva, mert mit kezdjen egy párt például a Tiszti Kaszinó színháztermével?) A fenti számszaki levezetés nyomán Slosár arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az újabb vagyonjuttatás megfelelt a parlament által meghatározott feltételeknek. Bár a Slosár-féle matematika igencsak próbára tett bennünket, mégis megkíséreltük összevetni a különböző forrásokból származó adatokat, és ennek alapján az alábbi következtetésekre jutottunk:
1. Ha teljes jóhiszeműséggel elfogadjuk Slosár számait, az MDF esetében akkor is 500 m2 jogosulatlan többlet mutatkozik. Ez a fentebb kiszámolt 1 millió 250 ezer forintos m2 árral számolva bizony még mindig több mint 600 millió forint jogtalan többletbevételt jelent.
2. Ezért szerencsésebb lett volna, ha Slosár a garantáltan legalább négy órán át napfényes (persze csak ha süt a nap) hasznos iroda-alapterületben számolt volna.
3. Ha a hatpárti megállapodásnak azokból az adataiból indulunk ki, amelyek akkor valamennyi fél által jóváhagyott módon rögzítették a már birtokukban lévő alapterületek nagyságát, és ehhez adjuk hozzá a Slosár-féle számításokat, akkor az MDF javára 700, a Fidesz javára (az Andrássy úti épületet is beleszámítva) kb. 800 négyzetméter jogosulatlan többlet mutatkozik.
4. A többi párt adatait a hatpárti megállapodás idején nem hasznos iroda-alapterületben számolták, tehát ha komolyan vesszük Slosárt, a korábbi megegyezést semmisnek kell tekintenünk. Vagyis kezdődhet egy újabb egyezkedés, amelynek ezúttal a dolgok logikájából adódóan a többi párt jogos többletigényének a megállapításával kell végződnie.
5. Ne nézzenek hülyének bennünket!
- Beszélő [6]