Egyszer – az egyik változatról – hivatalos egyeztető tárgyalások is indultak a minisztérium, a szakszervezetek, a pedagóguskamarák és az önkormányzatok között, de azután ezek is félbemaradtak. A megállapodások – de hát megállapodások voltak-e ezek egyáltalán? – a törvénytervezet következő változatában nem jelentek meg.
A sokoldalú egyeztetés hiánya már a törvény alapelvein is meglátszik. Olvashatni ezekben a vallási és világnézeti meggyőződésről, az alapvető erkölcsi elvekről, az óvodai vallási nevelésről, az iskolai vagy kollégiumi hit- és vallásoktatásról, de egy szót sem arról, hogy a közoktatásnak talán az is célja volna, hogy olyan korszerű műveltséget adjon, amely javítja a magyar gazdaság versenyképességét, amely segíti a társadalmat és az egyént a demokráciára és a piacgazdaságra való áttérésben, amely bővíti az egyén választási lehetőségeit, és javítja életesélyeit.
Vannak változások
Az újságcikkek, a pártvélemények, a sok pedagogusfórum és az Alkotmánybíróság állásfoglalása azonban nem maradtak hatás nélkül, mert az újabb és újabb tervezetek – néha egy-egy ponton visszaeséssel ugyan, de általában – egyre jobbak lettek. Mádl Ferenc vezetése alatt mintha még szakszerűbbé is vált volna a munka: eltűntek a törvénybe egyáltalán nem illő szövegek és a durván alkotmánysértő passzusok. A most beterjesztett változatról annyit biztosan mondhatunk, hogy az eddigiek közül a legjobb.
Néhány példa. Egy korai változat (elemi iskolával, al- és főgimnáziummal) szinte reprodukálta volna a háború előtti zsákutcás iskolaszerkezetet. Egy későbbi változat ezt ugyan elvetette, de a jelenlegi 14 év helyett 10, illetőleg 12 éves korra akarta tenni a gyerekek egész további életét meghatározó szelekciós pontot. A beterjesztett törvényjavaslatban már (kimondatlanul) egy elfogadható iskolaszerkezet körvonalazódik. A 16 éves korig tartó tankötelezettség végére tett alapvizsga lehetőséget teremt arra, hogy a pályaválasztás két évvel későbbre tolódjon, hogy 10 évfolyamon keresztül, minden gyerek megkapja ugyanazt a közös minimumot, és ezáltal eddig a pontig az iskolarendszer valóban átjárható legyen. Ugyancsak korszerűnek tekinthető az az elképzelés, hogy bármiféle szakképzés csak az alapvizsga után kezdődhessen.
A korábbi változatok különböző fölösleges feltételekhez kötötték a magántanulóvá válást. A beterjesztett törvénytervezet elegendőnek tartja a szülő döntését. Korábban a fegyelmi eljárás során a gyerekeknek egyedül kellett volna a több felnőttből álló bizottság elé állniuk, a mostani tervezet lehetővé teszi a szülő részvételét. Korábbi elképzelés szerint a szakértői és vizsgáztatói jegyzékre csak egyetemet végzettek kerülhettek volna fel, és így zömmel középiskolai tanárok vizsgálták volna azokat a gyerekeket, akiknek sem tananyagát, sem életkori sajátosságait nem ismerik. A beterjesztett javaslatban végre „elegendő” a megfelelő szintű pedagógusképesítés.
Kimaradt sok részletekbe vesző paragrafus és sok képtelen ötlet. Például az, hogy a fenntartónak az iskolaszékbe delegált képviselőit a jegyző nevezze ki.
A drága szabadság
Vannak tehát változások, de néhány lényeges elem változatlan maradt. Akármennyit is szelídült például a kezdetek vad központosító törekvése, az erős centralizáló tendencia megmaradt. Hiába deklarálja a törvényjavaslat a tanszabadságot és az iskolaalapítás szabadságát, a konkrét szabályozás a deklarációnak ellentmond.
A tanszabadságot elsősorban az iskolák autonómiája biztosíthatja, amelyet csak egy központilag meghatározott kerettanterv és az állami vizsgarendszer korlátoz, és amelynek legfontosabb feltétele a tankönyvek, a tantervek és a szakmai szolgáltatások piaca. Ezzel szemben a törvényjavaslatból egy olyan központosított rendszer körvonalai bontakoznak ki, amelyben a szakmai szolgáltatásokat „területi és országos” alapon szerveznék az „igényeknek megfelelően”, amelyben a miniszter dönt a tankönyvjegyzékbe történő felvételről, adja ki az egyes iskolatípusokra készített „kerettantervnek” álcázott központi tanterveket, és ugyanő gondoskodik a nevelési-oktatási intézményekben folyó pedagógiai munka szakmai ellenőrzéséről, tehát a legalsó szintig beavatkozik az iskolák életébe. Utóbbit nyilván a sokat bírált regionális oktatásügyi központokon keresztül tenné. A ROK feladatainak száma ugyan 41-ről 8-ra apadt, de az intézmény azért minden tiltakozás ellenére megmaradt.
Ha a törvényt jelen állapotában fogadja el a parlament, akkor az sem lesz könnyű helyzetben, aki magán- vagy alapítványi iskolát akar csinálni. Vagy magas tandíjat szed, vagy átvállal közoktatási feladatokat, de ez esetben egyrészt nem különbözhet a többi iskolától, mert vállalnia kell a nemzeti alaptantervet, másrészt ingyenesnek kell lennie, miközben csak a költségvetési támogatást kapja, az önkormányzati kiegészítést nem! Igaz, ha világnézeti alapon szerveződik, akkor van rá esélye, hogy megkapjon egy önkormányzati iskolát, de ha egy alternatív pedagógiai program alapján, akkor legfeljebb vehet magának. Persze lehet, hogy ehhez a paragrafushoz még az Alkotmánybíróság is hozzászól.
Némi esély a békétlenségre
Ahogy a törvénytervezet különböző változatai az állam világnézeti semlegességét kezelték, abban valószínűleg az MDF belharcainak aktuális állása tükröződött. Egy korai változat deklarálta az állami és önkormányzati iskolák világnézeti semlegességét, a későbbi változatokban egy zavaros és értelmezhetetlen kifejezés szerepelt: a „különböző világnézetűek közötti megbékélés elvén szervezett oktatás". Ez a „megbékélés” sokáig tartotta magát, sőt az egyik legszélsőségesebb változatban (ez év elején) ez még kiegészült azzal is, hogy az önkormányzat köteles átadni iskoláját, ha egy helyi népszavazáson a többség egyházi iskolát akar. Az Alkotmánybíróság és az új miniszter aztán eltakarította az ehhez hasonló ötleteket, de még mindig maradt egy kis furcsán lebegtetett bizonytalanság. Van egy passzus, amely szerint „az állam és a helyi önkormányzat a nevelés és oktatás terén vállalt feladatainak gyakorlása során köteles tiszteletben tartani a szülőknek azt a jogát, hogy vallási és világnézeti meggyőződésüknek megfelelő oktatásban és nevelésben részesülhessenek gyermekeik”. Nem világos, hogyan kell az államnak és a helyi önkormányzatnak ezt a jogot tiszteletben tartani: világnézeti alapon szerveződő intézmény engedélyezésével, vagy saját iskolájának ekkénti működtetésével?
Továbbá: „az állami és önkormányzati nevelési oktatási intézményben lehetővé kell tenni, hogy a szülő vallási meggyőződésének megfelelően a gyermek az óvodában, az óvodai foglalkozások keretei között vallási nevelésben, a tanuló az iskolában és kollégiumban hit- és vallásoktatásban részesüljön”. Ezzel kapcsolatban a következő kérdések merülnek fel, amelyekre a törvényjavaslatban nincs válasz. Miért kezeli a törvényjavaslat kitüntetetten a vallásos világnézetet? Hogyan egyeztethető ez össze azzal a szülői és tanulói joggal, hogy „az iskola egész pedagógiai programjában és tevékenységében a tájékoztatást és ismereteket tárgyilagosan és többelvű módon közvetítsék”? Az egyházak feladata a szervezés, és az intézménynek csak a termet kell biztosítania, avagy magának kell megszerveznie a hit- és vallásoktatást? A hit- és vallásoktatás a tanítási időn kívül történik, vagy a tanrendbe beiktatva? És hogyan lesz ez az óvodában, ahol nincs tanítási idő? Ez a foglalkozás tantárgy-e? Bekerülhet-e a bizonyítványba?
Ezekre a kérdésekre a törvényjavaslat nem ad választ. Márpedig, ha egy törvény nem tartalmaz egyértelmű választ lényeges kérdésekre, akkor teret nyit az önkényes értelmezéseknek. Az önkényes értelmezések pedig arra jók, hogy békétlenséget, elmérgesedő vitákat, végül gyűlölködést szítsanak.
Mindent összevetve ez a most beterjesztett szöveg, ha a koalíció hajlik a kompromisszumra, módosításokkal még időtálló törvénnyé válhat.
Ha hajlik.
- Belföld [6]