O. Kovács Attila

Nyomtatóbarát változat

Az új Fidesz-alapszabály elfogadásával, az SZDSZ jövő heti alapszabály-módosító küldöttgyűlésével ismét lezárul az Országgyűlés (jelenlegi) pártjai fejlődésének egy korszaka. Egy-egy párt alapszabályának időnként illik megújulnia, alkalmazkodnia a parlamenti-politikai, a társadalmi és nem utolsósorban a pártbeli változásokhoz. Orbán Viktor a Fidesz alapszabályvitáját követő sajtótájékoztatón kijelentette: a mai parlamenti pártok alapszabályai, a párton belüli döntéshozó szervek jogosítványai többé-kevésbé hasonlóak. Az egyetlen lényeges különbség, hogy a pártelnökök közül neki van leginkább megkötve a keze.



Szegény Viktor!



E kijelentés jegyében érdemes összehasonlítani néhány pártalapszabályt a vezetők és a döntéshozó testületek hatáskörét, a középszintek funkcióit és az országgyűlési képviselőjelöltek kiválasztásának mechanizmusát.



Egy pártalapszabály száraz és unalmas dolog – vélné az olvasó, még a párt tagjait se érdekli. Ehhez képest az SZDSZ új alapszabály-tervezetéhez mintegy 400 módosító indítvány érkezett, a tervezet egyik alkotója, Szigethy István szerint nincs is olyan pont, amelyhez ne volna módosító javaslat. Hasonló volt a helyzet az MDF-ben a múlt télen, az alapszabályt is módosító országos gyűlés előtt. Az SZDSZ küldöttgyűlésének, mondja Szigethy István, csak azokról az indítványokról kell szavaznia, amelyek megkapták az országos tanács jelen lévő tagjai egyharmadának a támogatását. Két héttel ezelőtt a tanács egész napos ülése vitatta meg az indítványokat, és a vita még ezen a hétvégén is folytatódik.

A felső szint meg a honatyajelöltek

Jó egy évvel az országgyűlési választások előtt, a pártok vezetése – alapszabályaik tanúsága szerint is – szereti kézben tartani (vagy kezébe venni) a gyeplőt a képviselőjelöltek kiválasztásának dolgában. A Fidesz és az SZDSZ vezetése (elnöksége, ügyvivői testülete) gyöngéd atyáskodással dönt arról – természetesen a szervezeti egységek egyetértésével –, hogy ki lehet országgyűlési képviselőjelölt. A jelölt – az egyéni választókerületben állított jelölt is – az országos párté, nem csupán a helyi szervezeté, mondják, joggal. Több időszaki választás példája megmutatta, hogy a kontroll nélküli jelöltállításból politikai károk is származhatnak. A frakciók egysége a következő parlamentben is lényeges kérdés lesz, képviselők kilépése a frakciókból, az MDF-frakció esetleges hasadása a választások előtt – intő jel a jelöltválasztás szorosabb felügyeletét szorgalmazók számára. Ezek a tapasztalatok teszik érthetővé, hogy valamennyi párt arra törekszik: a frakcióból való kilépést kövesse nyomban a képviselő kizárása a pártból. Enélkül ugyanis semmi sem állja az útját, hogy azonos néven két-három frakció foglaljon helyet az Országgyűlésben, illetve némely önkormányzat képviselő-testületében.

Racionálisabb, demokratikusabb jelöltállításra nyílik persze lehetőség, ha a párt középszintű szervezetei jól működnek. Hiszen akkor ez a teher nem kizárólag a vezetésre nehezedik, s a középszint számára is összetartó, szervező erőt jelent a jelöltállítás lehetősége és feladata. A kereszténydemokraták alapszabálya szerint a jelölt személyéről a helyi szervezetek jelölésének figyelembevételével a megyei (fővárosi) koordinációs szervezetek döntenek, az MDF pedig a választókerületi egyeztető fórumok kezébe adja a döntést: a jelölt személyére a helyi szervezetek csak ajánlásokat tehetnek. Amennyiben azonban a Magyar Út-körök a választásokig bent maradnak az MDF-ben, a pártot megosztó politikai konfliktus helyi szinten megoldhatatlan feladat elé állítja a legnagyobb kormánypárt választókerületi fórumait.

A szocialistáknál a jelölt személyéről a választókerületeknek megfelelő szervezetek döntenek, a területi listát pedig a területi szövetségek állítják össze. Azt azonban aligha lehet kizárni, hogy a szocialista párt vezetésének van befolyása a helyi szervezetekre: Keleti György jelölése a kisbéri választáson ezt valószínűsíti. A hagyományos pártfegyelem helyettesítheti az alapszabály szigorát.

Az SZDSZ-ben a választókerületi szervezetek több jelöltet is állíthatnak, a végső szó azonban az ügyvivői testületé. A szabaddemokrata-jelöltállítás új eleme, hogy a jelölteknek át kell esniük egy – szakemberek által összeállított – alkalmassági teszten: a politikai döntésre csak azután kerül sor, ha a jövendő képviselő intellektusa, beszédkészsége, alkalmazkodó- és kapcsolatteremtő készsége megfelelőnek bizonyult. Ha az elképzelés beválik, 1994-től politikai supermanek ülnek majd a tisztelt Házban.

Pártépítés

Az elhanyagolt középszint visszaköszön. A középszint, a regionális döntési mechanizmusok, az oda-vissza áramló információ, a helyi szervezetek működése egyszerre szinte mindegyik párt számára fontos lett. A vidék szerepe ismét növekvőben van.

A szabad demokraták alapszabály-tervezetében központi kérdés lett a középszint megújítása, a választókerületi testületek létrehozása és főként a kampányszervező, egyeztető és kapcsolattartó feladatokkal felruházott megyei egyeztető testületek szervezetének és jogkörének az eddiginél pontosabb meghatározása. Ez vélhetően együtt jár majd megyei ügyvivői testületek, illetve (ha nem is minden megyében) megyei elnökök megválasztásával. A reform révén az SZDSZ szervezeti felépítése közelebb kerül az MDF-éhez, amely kezdettől igazodott az ország közigazgatási beosztásához.

A Fidesz – ez kicsengett a debreceni kongresszuson elhangzott beszédekből – ugyancsak heves pártépítésbe kezd, hiszen a fiatal demokraták lépéshátrányban vannak. A pártépítés dilemmája, hogy a szervezet központosításának együtt kell járnia a korhatár eltörléséből következő nyitással. A felhígulás, „az új tagok, új pozícióharcok” veszélyét a szabad szervezetalakítással járó esetleges provokációk réme súlyosbítja: Csepelen a BIT-esek állítólag Fidesz-csoportokat hoztak létre. Ez magyarázza, hogy a felvételhez – akár az MDF-nél – a jövőben a Fidesznél is két tag ajánlása szükségeltetik. Az SZDSZ-nél valószínűleg megmarad a lehetőség a szervezeten kívüli egyéni tagságra, de a belépést itt is várakozási idő nehezíti.

Elnökeink

Vass József, a Fidesz „bázisdemokratája” szerint: „az új alapszabály hatékony gátat épít ki az alulról (a helyi szervezetekből, illetve a tagság köréből) jövő politikai szándékokkal és személyekkel szemben. A helyi szervezetet csak annak elnöke képviselheti középszinten, rajta kívül senki sem juthat feljebb…” De: „a helyi elnök és a területi választmány elnöke nem túl erős. Hatáskörét és képviseleti jogkörét semmi sem határozza meg.” A romantikus békétlen úgy látja, hogy a Fidesz középszintje és tagsága fölött ott magasodik a kozmikus zsarnok, Orbán Viktor, akinek jogkörét semmi sem korlátozza. Személyi kérdésekben az elnökség csak az ő javaslatára dönthet, sőt korlátlan hatalma van az apparátus és a párt anyagi forrásai felett is.

Vass József persze túloz.

A pártelnökök – a pártok potenciális miniszterelnök-jelöltjei – személyi hatalma elsősorban abból táplálkozik, hogy a pártjukon belül egyiküknek sincs esélyes ellenlábasa. Alapszabály szerint prezidenciális pártok – a Torgyán-féle kisgazdákat kivéve – nincsenek. Természetes viszont, hogy minden elnök többséget szeretne a döntéshozó vezető testületen belül. A biztos többség birtokában persze az elnök sokat megtehet. Még Orbán Viktor is, akinek meg van kötve a keze.

• Belföld