Beszélő: Az előzmények után mindenki arra számított, téged is kizárnak az MDF-ből. Mitől fordult meg a kocka?
Balás István: Az etikai bizottság két és fél órán keresztül hallgatott meg tudatosan átgondolt, megtervezett módon. Először itt találkoztam azokkal a kérdésekkel, amikre végül választ lehetett adnom. Így konkrétan felmerült, hogy támadom-e én nyíltan az ország miniszterelnökét, X miniszterét vagy Y miniszterét? Úgy tűnik, sikerült meggyőznöm az etikai bizottságot, hogy én nem tekintem a kormánnyal azonosnak a kormány egyik alárendelt szervét, jelesül az Állami Vagyonügynökségre gondolok… Ha ezt bírálom bármi oknál fogva, az nem azt jelenti, hogy én ezzel a kormányt támadnám. Ez a nézet végül is meggyőzte az etikai bizottságot, és amennyire az ismereteim terjednek, nem volt egy olyan szavazat sem, amely a kizárásomat támogatta volna.
Kint is, bent is
Beszélő: Mik voltak a vádak, milyen kifogások merültek fel egyáltalán?
B. I.: A napisajtóból tudjuk, hogy a frakcióülésen a nevem kapcsán nem hangzott el semmilyen konkrét vád vagy panasz. Egy héttel később, az országos választmány ülésén Kónya Imre frakcióvezető közölte, hogy kizárási okként egyedül a múlt év novemberétől ez év májusig terjedő időszakban relatíve alacsony parlamenti szavazási részvételemet tudják megjelölni, mely 37%-os. A 37%-os átlagjelenlétről kiderült, hogy ez tartalmazta a január hónapot is, amikor ugye parlamenti szünet volt egyébként, kivéve egyetlen tárgyalási napot… Ezen egyetlen nap elmulasztása miatt január hónap 0 százalékkal szerepelt, és a matematikai átlag számítása szerint ez hihetetlenül lerontotta az átlagot.
Beszélő: Ezzel az indokkal zártak ki a frakcióból. Mivel zártak volna ki a pártból?
B. I.: Szintén a napisajtóból értesültem arról, hogy az MDF ügyvezető elnöksége, valamint az MDF pártapparátusa állít össze különböző vizsgálati anyagokat. Gyakorlatilag a médiákban tett megnyilatkozásaimnak egy gondos válogatása volt.
Beszélő: A Beszélőben adott interjú?…
B. I.: Nem ismertették a vád során… Viszonylag könnyűnek éreztem a helyzetemet, szóval voltak olyan konkrétumok, amik végül meggyőzték arról az etikai bizottságot, hogy nehéz lenne megindokolni azt, amit nem követtem el…
Beszélő: Ha jól tudjuk, téged az MDF etikai bizottságába is beválasztottak?
B. I.: Engem ebbe is beválasztottak, ugyanakkor az elnökségbe is. Választanom kellett, és úgy gondoltam, hogy az elnökségi tagság több politikaalakító lehetőséget nyújt.
Beszélő: Ezek szerint te most is az MDF elnökségének tagja vagy.
B. I.: Természetesen az MDF országos elnökségének a tagja vagyok. A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselője vagyok, de a frakción kívül. Erre nem volt még példa az utóbbi száz évben. Igaz, hogy Fórum sem volt még száz éve.
Menni vagy nem menni?
Beszélő: Annak ellenére, hogy az országos gyűlésen Csurka nagyon nagyszámú szavazatot kapott, amikor az elnökségbe beválasztották, most úgy tűnik, hogy a frakcióból igen kevesen követik.
B. I.: Ezek egymástól teljesen különálló dolgok. A frakcióban is ingadozó, hullámzó volt a Csurkát követők és a népi-nemzeti gondolattal nyíltan vagy kevésbé nyíltan rokonszenvezők száma. A Csurka István magyarságféltő, MDF-et féltő alapállású gondolataival nagyon sokan rokonszenveznek, szimpatizálnak, de ez nem azonos azzal, hogy kiélezett helyzetben fejest ugranának az ismeretlenbe. Ezért én azt hiszem, hogy az MDF-frakcióban nagyon sok a Csurka-szimpatizáns ma is, ezzel szemben a Csurkát követők száma sosem volt annyi.
Beszélő: Te magad nem léptél be a Magyar Igazság frakcióba vagy a Magyar Igazság Pártba.
B. I.: Én egyetlen pártnak voltam, illetve vagyok a tagja, a Magyar Demokrata Fórumnak. És nem tervezem azt, ezt többször mondtam konkrét kérdésekre is, hogy ha netán ez a párttagságom megszűnne, egy másik párttal cserélném föl. Nem tervezem! Ez a precíz. Fontosnak tartom, hogy egy párt, ami a szimpátiámat maradéktalanul elnyeri, valahol a középtájon, attól viszonylag jobbra, de nem sokkal jobbra helyezkedjék el.
Magyarságféltő privatizáció
Beszélő: Többször említetted a magyarságféltést. Mi következik ebből politikailag, tehát mit kell csinálnia annak, aki félti a magyarságot? Azon kívül, hogy érez valamit a szívében, egy kis aggodalmat, vagy nagyot, de mi ennek a politikai leképezése?
B. I.: Ez egy nagyon nehéz kérdés, hiszen valóban minden elv akkor ér valamit, hogyha sikerül aprópénzre váltani a napi munkában. Ennek külpolitikával, belpolitikával, gazdaságpolitikával, társadalompolitikával egyaránt lehetnek aprópénzre váltható, megfogalmazható követelményei.
Beszélő: Csurka programjának a közzététele után most még inkább világos, hogy borzasztó kevés, ami ebből megvalósítható. Nem nagyon lehet elképzelni azt a társadalmi modellt, és különösen nem demokratikus viszonyok között, amelyben ezeket a Csurka által felvetett problémákat kezelni, orvosolni lehet.
B. I.: Csurka Istvánt én írónak, munkásságát írói munkásságnak tartom, amellyel szemben nem támasztható egy társadalomtudóstól, közgazdásztól vagy jogásztól elvárható követelményrendszer. Azt megvizsgálni, hogy közgazdasági, jogi, politikai, egyéb értelemben milyen mértékig követhető vagy képezhető le ez az eszmerendszer, még hátravan. Most még én nem látom azt a fölálló csapatot, amelyik erről szakmai ítéletet mond. Hadd mondjak egy példát erre! Csurka István a privatizáció hazai gyakorlatát rendszeresen kritizálja. Két véglet szokott megjelenni ezen a területen Magyarországon. Az egyik az, hogy minden tökéletes, nyitott, szabályszerű, átlátható, és az egész ország téved, ha nem így látja. A másik végletet úgy tudnám kifejezni, hogy „itt árulják a hazát”. Na most a kettő között kell keresni nyilvánvalóan a megoldást, hiszen Magyarországnak az izoláció nem lehet perspektívja, de az értékeinket elkótyavetyélni sem szabad úgy, mint egy végkiárusításon. Ott, ahol a magyar is labdába rúghat, ott a magyart preferálni illene, mert ugyan viszonossági alapon nemigen fognak nekünk a németek, olaszok, amerikaiak gyárakat adni ingyen. Szóval mi azt mondjuk a kormánypolitikáért felelős politikusoknak, hogy lehetőleg a magyar állami vagyon terhére a magyarok szerezzenek privatizáció útján vagyont. Itt én most a „magyart” a patrióta, az állampolgár szó értelmében értem, ezt azért világosan meg kell fogalmazni. Természetesen mindig lesznek kiskapuk, jogászként tudom, hogy ebből élnek és élhetnek jogászok. Idáig rendben is van. De egy kormánypolitika törekedjen arra, hogy akkor privatizáljon és úgy, ahogyan a magyar lakosság szempontjából időszerű. Nagyon nehéz a dolog, mert itt nyilvánvaló, hogy egy államosított tudatú országról van szó, hogy a munkanélküliség fölszívásához először munkáltatókat kell teremteni, tehát megint a privát szférának az erősítése, a privatizáció gyorsítása a könnyebben megindokolható igény.
Beszélő: Tardos Márton már ’89–90-ben úgy érvelt, hogy ezt nem lehet szépen csinálni. Lehet a privatizációs folyamatot szabadjára engedni, akkor nyilvánvalóan a gazdaságilag jó pozícióban lévő régi elit van előnyben. Lehet szigorúan állami ellenőrzés alá fogni, akkor lelassul, a bürokrácia és a korrupció erősödik.
B. I.: Előttem teljesen világos az, hogy a privatizáció szükségszerű, elkerülhetetlen, viszonylag gyors tempóban kell lefolytatni. Az is világos, hogy hiába akarják, ez nem akarat kérdése, hanem túl fog nyúlni több kormányon. Íróasztal mellett kiszámítható volt előre az is, hogy ugyan kinek lesz pénze, belföldön, és mire lesz pénze belföldön. És akkor ilyenkor jönnek az eldöntendő nagy kérdések, amiben stratégiai vonalon nem egészen látok tisztán, hogy vajon az ágazati koncepciók mikor készültek el, és azt követi-e az ÁVÜ. Ismereteim szerint ugyanis ez a baj. Nem követi! Az országos elnökség ülésén hangzott el az erre illetékes miniszter szájából épp az én konkrét kérdésemre, hogy az adott tárcát csak egy ember képviseli az igazgatótanácsban az ÁVÜ-nél, és általában ő egyedül marad a szavazatával. Magyarul, a kormánykoncepciót az ÁVÜ nem követi! Ebben a szituációban elég nehéz egy kormánypárti képviselő helyzete. Én nem is ismerem ráadásul azt a koncepciót, amiről csak azt tudom, hogy nem követik. Tehát nem egy megnyugtató állapot.
Mit hoz a jövő?
Beszélő: Hogy látod az MDF jövőjét?
B. I.: Az MDF tudatában volt annak, hogy rendkívül nehéz időszakban próbál egy nagyon keskeny pallón egyensúlyozva mégis fordítani bizonyos dolgokon. Számtalan támadásnak lesz az adott szituációban kitéve, és az önlejáratódás veszélye is fennáll. Ennek tudatában kellett lennünk, és annak is, hogy egy missziós feladatra vállalkozunk. Tehát önmagában panasznak nincs helye így utólag sem, hiszen ezt előre tudtuk. Az, hogy az MDF veszít a népszerűségéből, méghozzá rohamosan, illetve időnként hullámzó módon, ez is kiszámítható és egyenes következmény volt, be is következett. 1994-re mit lehet jósolni? Én úgy gondolom, hogy a Magyar Demokrata Fórum ezen a palettán egy meghatározó szín lesz 1994-ben.
Beszélő: „Egy” lesz?
B. I.: Egy. Tehát egy olyan szín lesz, amit föltehetőleg az állampolgárok úgy fognak elkönyvelni, ha a propaganda ezt megfelelően előkészíti, hogy összehasonlítva Magyarország gazdasági, politikai helyzetét az összes többi volt szocialista országgal, inflációtól kezdve munkanélküliségen és egyében keresztül, hogy itt egy viszonylagos stabilitás mégis csak kialakult az első hónapok, az első ősz nagy izgalma után. Ez a kormány elsősorban az egyházaknak adott kedvezményei révén bizonyos tömegeket potenciálisan maga mellé hangolhat, áttételes úton is. Az egyházak érdekeltek abban, hogy ez a kormány fönnmaradjon, illetőleg minél nagyobb arányban kerüljön be a kormányzati vonal a parlamenti tényezők közé. Most jósolok: a következő választáson az MDF, az SZDSZ és talán a Fidesz közel azonos súllyal fog szerepelni. Jelentős előretörést gondolok jobb- és baloldalon egyaránt.
Beszélő: Az MSZP-t?
B. I.: Jobban fog szerepelni, mint a ’90-es választáson, jobban, mint külön az MDF, vagy külön az SZDSZ, vagy külön a Fidesz. De a kereszténydemokrata előretörés is egy európai jelenség. Azt hiszem, előbb-utóbb sok bizonytalan ember egyéb híján a KDNP-re fog voksolni.
Beszélő: Mi lesz a Magyar Út jövője?
B. I.: A Magyar Út mozgalom egy sajátos képlet lesz. Lesz egy szűk választási párt, amit a Magyar Út tud támogatni, és alkalmas lesz arra, hogy ez a szűk választási párt kizárólag a választás idején funkcionáljon, majd frakciót alkosson. Ehhez csak annyi tagra van szükség, ami egy párthoz, illetve egy frakcióhoz kell, tehát túl sokra nem. Az az elképzelés ismereteim szerint, hogy minél több szakembert kell bevonni a mozgalom munkájába, akik aztán megfelelő szakmai instrukciókat próbálnak összeállítani. Gondolom, minden párt ugyanezt teszi, mint amit a Magyar Út mozgalom tesz. Egy jó szakemberekből álló, meggyőző csapat esetén bármilyen eredmény elképzelhető.
Beszélő: Köszönjük a beszélgetést.
- Belföld [8]