A piaci árusok, akik nagy tételben és a zárt boltoknál olcsóbban értékesítik portékájukat, déltől többnyire fokozatosan engednek az árból. A vásárlási rituálé része bizonyos fokú „alku” is; a szokványos szóváltás után a vásárló tíz forintért kaphat három darab négyforintos paprikát. Kmetty szerint mindez a múlté: az új jogszabály hatálybalépését követően az árus akkor csökkentheti az árat, ha a már eladott áruról leltárt készít, és az árváltozás tényét két független tanú által aláírt hiteles jegyzőkönyvben rögzíti. Jegyzőkönyv készül akkor is, ha a vevő visszavisz – „becserél” – egy buggyant görögdinnyét. Ebben az esetben a jegyzőkönyv a selejtezés tényét rögzíti.
Az árus öt évig köteles megőrizni a dokumentációt. Átlagosan évi 300 munkanappal számolva ez 4500 darab kontrollszalag, 45 ezer darab jegyzőkönyv és megszámlálhatatlan mennyiségű nyugtamásolat archiválását jelenti – a kofák vélhetően kénytelenek lesznek külön irattároló helyiséget bérelni.
Bokor Pál, az APEH első elnökhelyettese szerint az első két esetben szó sincs jegyzőkönyvről, csupán az árváltozást kell feljegyeznie a kereskedőnek. A nyugtaadás sem jelenthet gondot, a július 1-jéig gyakorlatilag térítésmentesen beszerezhető pénztárgépek néhány gombnyomásra kidobják a számlát.
Kötélhúzás
Az általános forgalmi adóról szóló 1992. LXXIV. törvény ez év július 1-jétől kötelezi nyugtaadásra mindazokat a kereskedőket, akik nem kapnak felmentést. A több hónapos felkészülési időszak ellenére a július 1-jei dátum több szempontból is felkészületlenül érte a piaci árusokat: sem a nyugtaadás jelentette többletmunkára nem számítottak, sem arra, hogy az új helyzet eltérően érinti a különféle kereskedőcsoportokat.
Az elmúlt hetekben a kereskedők két ízben helyeztek kilátásba tiltakozó akciót, a kormány is kétszer fenyegetőzött a kofák erőszakos pacifikálásával.
Július 5-én Kmetty Ágoston úgy érezte, hogy kezében a megoldás kulcsa: a pattanásig feszült légkörre és a kofasztrájkkészültségre hivatkozva fordult Bokor Pálhoz, kérve az intézkedés felfüggesztését. Az APEH válasza nem késlekedett, „tekintettel a piacokon és a vásárcsarnokokban kialakult helyzetre”, az elnökhelyettes az érdek-képviseleti szervek megbízottaival folytatott tárgyalások időtartamára, de legfeljebb két hétre felfüggesztette a nyugtaadási kötelezettség teljesítésének ellenőrzését. Másnap Szentpéteri István, a Kisosz elnöke megállapodott a pénzügyminiszterrel az egyeztető tárgyalások részleteiben. Az érdekképviseletek úgy vélték, hogy a megbeszélések során csupán megszerzett helyzeti előnyüket kell kihasználniuk, és elérhetik céljukat, az alanyi, illetve értékhatárhoz kötött mentességet. Tévedtek. A következő napokban kiderült, hogy a kormányzati oldal jottányit sem enged álláspontjából. A moratórium viszont megosztotta a kereskedőket, hiszen az ellenőrzések felfüggesztése nem vonatkozott azokra a vállalkozókra, akiknek már július 1. előtt is volt nyugtaadási kötelezettségük.
Július 12-én a tárgyalások megszakadtak, a kofák 19-ére újabb sztrájkot hirdettek. Az APEH másnaptól felfüggesztette az ellenőrzések felfüggesztését; ez több helyen, így például Zalaegerszegen spontán „kényszerszabadságolásokhoz” vezetett. Nyomásgyakorlásra alkalmas akcióra azonban nem került sor. Ekkorra vált világossá ugyanis, hogy a nyugtaadási kötelezettség által nem érintett „őstermelők”, tehát azok a mezőgazdasági kistermelők, akik elvileg saját áruikat viszik a piacra, adott esetben készek betölteni a kereskedőstandok bezárása nyomán keletkezett űrt. A kormány homályos célzásokat tett arra, hogy a válság kiterjedése esetén akár a hadsereget is kész felhasználni az áruellátás biztosítása érdekében.
Mielőtt azonban a katonák megindultak volna a piacok ellen, a kamara elnöke nyílt levelet írt Szabó Iván pénzügyminiszterhez. A miniszter válaszában a tárgyalások folytatását javasolta, és egyúttal kérte az árusokat, hogy tartózkodjanak a tárgyalások eredményességét befolyásoló lépéstől.
Ekkor már a kormányzati oldal volt helyzeti előnyben: mindkét oldal fenyegetőzött ugyan, de mivel a kormány fenyegetőzése volt hatásosabb, így ezúttal ő egyezhetett bele a megszakadt tárgyalások folytatásába. Július 15-én az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium sajátos módon kívánt hozzájárulni a tárgyalások eredményességéhez. Egy 1978-as jogszabályra hivatkozva a tárca az üzletek kötelező nyitva tartását szabályozó rendelettervezetet küldött szét az érdek-képviseleti szervezeteknek, 24 órán belül véleményüket kérve. A kamara futárpostán kapta meg a tervezetet azzal, hogy másnapra tegyen javaslatot a kofák nyitvatartási rendjére…
Úgy tűnt, hogy ezúttal a szaktárca túllőtt a célon, az érdek-képviseleti szervek egységesen és egyöntetű felháborodással utasították el a kötelező nyitva tartás központi szabályozásának kissé divatjamúlt ötletét. A július 19-re meghirdetett sztrájk azonban kudarcba fulladt, bebizonyosodott, hogy a piacok képtelenek a hatékony nyomásgyakorlásra. A július 21-én megszülett megállapodás pedig vélhetően pontot tesz a huzavona végére. A kamara magára maradt, a többiek az egyezséget kielégítőnek ítélték.
Kmetty Ágoston szerint a kamara először a piaci és csarnoki árusok alanyi mentességét szerette volna kiharcolni, majd ötszáz forintos értékhatárra tett javaslatot. A kormányzati oldal azonban csak az egyéni kérelem alapján adott meghatározott idejű mentességet tartja összeegyeztethetőnek a jogszabállyal. A kamara néhány napig még abban a hitben volt, hogy legalább az érdek-képviseleti szerv által támogatott, nyitott piacokon árusító kereskedők automatikusan mentességet kapnak, ám az APEH július 22-én kelt irányelvei keserű csalódást jelentettek – legalábbis az előzetes elvárásokhoz képest.
A hírlap- és a szerencsejátékszelvény-árusok kivételével a nyugtaadási kötelezettség mindenkire vonatkozik. Meghatározott időre szóló felmentést csak szociális, illetve egészségügyi indokok alapján kaphatnak azok a vállalkozók, akik nem foglalkoztatnak a kötelezettség teljesítésére képes családtagot vagy alkalmazottat. Méltányossági szempont lehet a magas életkor, illetve a nyílt vagy utcai árusítás, ám önmagában e körülmények egyike sem jelent automatikus mentességet. Amennyiben a kérelmet az érdek-képviseleti szerv támogatta, akkor az APEH köteles az esetleges elutasító választ írásban indokolni.
A kamara úgy véli, hogy a piaci kereskedőket csőbe húzták: miközben kikaparták a gesztenyét mások – jelesül az őstermelői igazolvánnyal rendelkezők számára. Bárki, aki bármilyen csekély földterülettel bír, kiválthatja az őstermelői igazolványát, majd elmehet a nagybani piacra, és megveheti ugyanazt az árut, mint a kereskedő, Kmettynek nincs kétsége afelől, hogy ugrásszerűen megnő az őstermelők száma, mint ahogy azt is valószínűnek tartja, hogy a kistermelők parcelláin megterem majd februárban a mandarin és a paradicsom. Az egyik standnál adnak majd számlát, a szomszédos árusnak nem kell ezzel vesződnie.
Bűnbakok
Az APEH és a Pénzügyminisztérium azzal indokolja szigorát, hogy meg kell adóztatni a láthatatlan jövedelmeket. Becker Pál, a minisztérium politikai államtitkára azonban a Népszabadságnak adott nyilatkozatában elismerte, hogy a nyugtaadási kötelezettség bevezetésével a legvérmesebb remények szerint is legfeljebb hárommilliárd forint többletbevételhez juthat a költségvetés. Kmetty Ágoston sem hagy kétséget afelől, hogy az árusoknak lesznek eszközeik arra, hogy kijátsszák az ellenőröket. A kormányzati „rendcsinálás” akarva-akaratlanul csak pótcselekvés, amely szerencsés esetben nem növeli tovább a káoszt. Az esetleges többletbevételnek viszont veszélyes társadalmi ára lehet. Egyes politikusok nyilatkozataiból, a kormánypárti sajtó finom célzásaiból körvonalazódik az „aranyláncot hordó”, „mercivel járó”, „maffiózó” zöldséges cizellált rémképe. A bűnbakképzés fogásai ismerősek.
- Belföld [6]