Beszélő: Milyen normák alapján ítéli meg a bizottság az emberi jogok helyzetét?
– Genfben elsősorban azt ellenőrzik, hogyan hajtják végre az ENSZ egyes tagállamai a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, amelyet a világszervezet 1966-ban fogadott el. A tagállamok öt-hat évenként tesznek jelentést. A meghallgatáson nem lehet megbukni, de feltesznek nyolcvan-száz kérdést, és ha az ember nem tud mit mondani, vagy kitérő válaszokat ad, érzékelheti, hogy baj van. Ez a mostani a harmadik magyar jelentéstétel volt. Megnéztem az előző jegyzőkönyvét, hogy tudjam, mi vár rám. Akkor, 1986-ban a fő szám az alkotmányügyi tanács volt. A bizottság egyszerűen nem bírta felfogni, hogy mi ez: alkotmánybíróság, vagy mégse alkotmánybíróság. A magyar kormány képviselője újra meg újra megpróbálta elmagyarázni, de nem igazán sikerült neki, amin nem csodálkozom.
Beszélő: Kikből áll a bizottság?
– A tagokat az egyes államok delegálják, de a bizottságban nem az országukat képviselik, hanem szakértőkként vannak jelen. Így most a ciprusi, Costa Rica-i, franciaországi, ausztráliai és ausztriai képviselők mellett volt egy jugoszláviai jogász is, akinek a mandátuma megmaradt annak ellenére, hogy az országa időközben felbomlott.
Beszélő: Az egyezségokmány szövegezése annyira megengedő, annyi kivételt tartalmaz tekintettel az „államérdekre”, a „közérdekre”, hogy annak idején a szocialista országok meg a harmadik világbeli diktatúrák is gond nélkül ratifikálhatták. Ugyanakkor a magyarországi jogrend 1986-ban még nyilvánvalóan nem felelt meg az általános, vagy mondjuk inkább, az európai emberi jogi normáknak: rendeletek korlátozták a szólásszabadságot, az utazási szabadságot stb.
Megengedő szabályok, szigorú bírák
– A meghallgatásoknak van egy paradoxona: ahol nagyon rossz az emberi jogok helyzete, ott általában keveset kérdeznek, mert mi a csudának kérdezzenek. Az igazán kritikus megjegyzések azokat az államokat érik, amelyekben az emberi jogi helyzet többé-kevésbé megfelelő. A hangvételből persze, ahogy például megköszönik egy kormánynak, hogy mégis ilyen gyümölcsöző dialógusba bocsátkozott, sejteni lehet az elégedetlenséget. Az egyezségokmányba valóban sok minden belefér, de pusztán a szövegezése alapján nem sokban különbözik az Emberi Jogok Európai Egyezményétől, az ún. római egyezménytől. A különbség a gyakorlatban van, meg abban, hogy az európai normákat ma már a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság egy sor döntése értelmezi. A mostani védés során azonban azt tapasztaltam, hogy bizonyos normák egyszerűen konszenzus alapján az egyezségokmány értelmezésében is kialakultak. Például általános elv, hogy akit őrizetbe vesznek, azt a lehető legrövidebb időn belül bíró elé kell állítani: ennél többet nem mond sem a római egyezmény, sem az egyezségokmány. Genfben mégis kifogásolták, hogy nálunk 1989 óta öt napon belül kell bíró elé állítani az őrizetbe vett személyt. Az ő értelmezésükben „a lehető legrövidebb idő”: 72 óra. A két napon át tartó, összesen mintegy tízórás kikérdezés elég kemény tortúra. Nem véletlen, hogy az írek tízfős delegációval vonultak ki. Mi csak öten voltunk.
Beszélő: Mennyire tájékozott a bizottság egy-egy ország helyzetéről?
– A tájékozódás alapja az ország hivatalos jelentése, amely az egyezségokmány cikkelyeit követve számol be az előírások végrehajtásáról. Ezt egészítik ki a különböző emberi jogi szervezetek, például az Amnesty International jelentései és az egyéni panaszok. A mi jelentésünket a Külügyminisztérium készítette még 1991-ben, és főképpen arról szól, hogy mi történt 1988 óta a jogalkotás területén. A bizottság egyes tagjai kifogásolták ezt a túlságosan jogi megközelítési módot, hiányolták a statisztikákat, a bírói és a hatósági gyakorlat bemutatását. Mindenesetre jó lett volna, ha 1993-ban készül egy kiegészítő jelentés, mert akkor nem kellett volna arról beszélni, hogy az 1991-ben tervezett törvények közül miből lett törvény, miből nem.
Igazságtétel
A kérdések első csoportja olyan alapvető alkotmányjogi problémákra vonatkozott, mint a nemzetközi jog és a belső jog viszonya, az egyezségokmány helye a magyar jogrendszerben. Azt firtatták, mi történik, ha a nemzetközi jog összeütközésbe kerül a hazai joggal. Az alkotmánybírósági eljárásról körülbelül két órát kellett beszélnem. A nehézséget az okozza, hogy nem ismerik pontosan a jelenlegi jogrendszer előzményeit, illetve nem ismerik az egyes volt szocialista országok közötti különbségeket. Furcsállták például, hogy az alkotmány értelmében bizonyos hivatalt betöltő vagy meghatározott testületekhez tartozó személyek nem lehetnek politikai párt tagjai, illetve jogszabály korlátozhatja politikai tevékenységüket. Hiába hivatkoztunk a múltra, a párt egykori szerepére például a bíróságokon, ügyészségeken. Attól tartok ez egy-két év múlva már nem lehet kifogás. Ugyanakkor többször rákérdeztek, hogy mi történt a régi bürokráciával, a régi bírákkal, ügyészekkel, akik nyilván szörnyűségeket követtek el. Nem akadályozza-e, kérdezték, a régi apparátus a demokratikus állam működését? Nem egészen értették az Alkotmánybíróságnak az igazságtétellel kapcsolatos szerepét és a III/III-as törvényjavaslatok körüli huzavonát sem. Furcsállották, hogy Magyarországon – összehasonlítva a II. világháborút követő törvényhozással és a régió más országainak törvényeivel – nem történt semmi.
Beszélő: Cseh–Szlovákiát viszont korábban éppen a lusztrációs törvények miatt bírálták.
– Meglehet, hogy minket is bírálnának. Arra is rákérdeztek, nem sújtja-e valamilyen diszkrimináció a volt kommunistákat.
Beszélő: Az Amnesty jelentésében nagy hangsúlyt kaptak a külföldiek terhére elkövetett jogsértések.
A bíró hatalma
– Az idegenekkel kapcsolatos problémák szerepeltek az előzetesen megküldött kérdések között is. Ezeket nem a magyar jelentés, hanem más országok korábbi meghallgatása alapján állították össze. Az idegenrendészeti őrizettel, Kerepestarcsával az a gond, hogy egyelőre nincs bírói felülvizsgálat. Valójában nem kívánnak nagyon sokat. Ha egy bíró ellenőrzi, hogy az illetőnek valóban nincs érvényes útiokmánya, hogy az itt-tartózkodásának nincsenek meg az anyagi feltételei, akkor a kiutasítása, illetve a kiutasítás végrehajtását megelőző őrizete nincs ellentétben az egyezségokmánnyal, illetve az Európai Egyezménnyel. Az idegenrendészeti törvényjavaslat erre vonatkozó rendelkezései többé-kevésbé megnyugtatták a bizottságot.
Beszélő: Az idegenrendészet működését 1982-es rendelkezések szabályozzák. Ha a bizottság rákérdezett a régi bürokrácia szerepére, nem kerültek-e szóba a tovább élő jogszabályok? Például a rádió és a televízió kormányfelügyeletéről rendelkező 1974-es törvényerejű rendelet. Egyáltalán felvetődtek-e a sajtószabadság, a független média kérdései?
Túlélő szabályok
– A sajtószabadságnak csak a büntetőjogi korlátairól érdeklődtek. Megkérdezték ugyanis, hogy milyen jogi eszközök állnak a rendelkezésünkre az idegengyűlölet visszaszorítására, a rasszista cselekmények megbüntetésére. Egyebek közt megemlítettem az Alkotmánybíróság döntését, amely szerint a közösség elleni izgatás enyhébb formája, pusztán sértő kifejezések használata nem bűncselekmény. Kriminálpolitikailag sok érv szól az effajta cselekmények dekriminalizálása mellett, de tudomásul kell vennünk, hogy a világ nem erre tart. Ellenkezőleg: a kisebbségek kárára elkövetett gyalázkodás megbüntetését várják el. A régi jogszabályok továbbélésével kapcsolatban felvetették, nem lehetne-e létrehozni egy olyan parlamenti bizottságot, amely átvizsgálná, hogy a hatályos joganyagból mi nem felel meg a jogállam követelményeinek. Hiába mondtam, hogy a parlament a választások óta több mint háromszáz törvényt és törvénymódosítást fogadott el. Sokáig már ezen a területen sem lehet megélni abból, hogy a múltra hivatkozunk.
Beszélő: A múltra hivatkoztunk akkor is, amikor a szabálysértési jog vonatkozásában fenntartással írtuk alá az Európai Egyezményt.
– Az egyezmény 6. cikkelyével, a bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos fenntartásunk – tudniillik az, hogy a szabálysértési büntetéssel szemben nincs bírói jogorvoslat –, nem mondom, hogy megdöbbentette, de legalábbis meglepte a bizottságot. A szabálysértési jog átalakítása tíz évig rossz irányba haladt, szűkített büntetőeljárást akartak bevezetni, aztán egyelőre maradt minden a régiben, kivéve persze, hogy szabálysértési ügyben nem lehet elzárást kiszabni. Ebben a tekintetben tehát le vagyunk maradva, előbb-utóbb változtatnunk kell. Nem voltak elégedettek a közigazgatási határozatok bírói felülvizsgálatának rendszerével sem. Keveslik, hogy a bíróság többnyire csak hatályon kívül helyezi az államigazgatási határozatot, és új eljárásra utasítja a hatóságot. Azt várnák, hogy a bíróság az eléje került ügyben valamennyi érdemi döntést hozhasson.
Beszélő: Idegenrendészeti vonatkozásban megvan például a kiutasítási határozat bírói felülvizsgálatának a lehetősége, a gyakorlatban mégis igen ritkán kerül rá sor. A külföldi ugyanis nem rendelkezik sem a szükséges információkkal, sem anyagi eszközökkel.
– Ez a problémakör az ügyvédi képviselet kapcsán került szóba. Az ügyvédi pálya felszabadításával egy időben ugyanis összeomlott a kirendelt védői rendszer. Ma minden megfelelő képesítéssel rendelkező jogász lehet ügyvéd, de közben eltűntek az ügyfelek. Rákérdeztek a jogrendszer szociális összetevőire, arra, hogy van-e ingyenes képviselet, ingyenes jogi tanácsadás. Ismertettem a helyzetet, elfogadták a válaszomat, de nyilvánvaló volt, hogy érzékelik: ez a hazai jogrendszer egyik gyengesége.
Beszélő: Mennyiben tud a bizottság egyedi ügyekkel foglalkozni?
A köztisztviselő kényelmes kiútja
– Az Amnesty jelentése alapján rákérdeztek a kerepestarcsai táborban történt atrocitásokra, és arra, hogy az Amnesty szerint az V. kerületi Kecskeméti utcai rendőrőrsön 1992. december 30–31-én több arab személyt bántalmaztak. Eljutottak továbbá a bizottsághoz egyéni panaszok is. Egy kormánytisztviselő eléggé kényelmes helyzetben van, elmondhatja, hogy folyik a vizsgálat. Előzőleg megkerestem a Fővárosi Főügyészséget. Elmondták, hogy jellegzetes rendőri jogsértések – kényszervallatás, bántalmazás hivatalos eljárásban, jogellenes fogva tartás – ügyében a vizsgálatok alapján Budapesten száznál több esetben emeltek vádat. Eljutott a bizottsághoz egy iraki állampolgár beadványa. Ezt a fiatalembert magyar bíróság bűncselekmény miatt szabadságvesztésre, majd a büntetés letöltése után kiutasításra ítélte. Nemrégiben kiszabadult, haza kellene toloncolni. Csakhogy Irakban mint katonaszökevényre halálbüntetést szabtak ki rá. Genfben elmondtuk, hogy a Magyar Helsinki Bizottság kegyelmi kérvényt nyújtott be az ügyében; ennek az elbírálásáig a kiutasítás végrehajtására semmiképpen sem kerül sor.
Beszélő: Az emberi jogok gyakorlati érvényesítésében mindenütt a világon nagy szerepet játszanak a civil szervezetek, az NGO-k (non-govemamental organization). Nálunk sem jogszabály, sem szokásjog nem rögzíti a jogosítványaikat.
A civil társadalom dolga
– Hivatalos felhatalmazásuk az NGO-knak értelemszerűen nem is lehet. Ezeknek a társadalmi szervezeteknek a lendületét éppen az adja, hogy egy kicsit törvényen kívül vannak, ellenfélként állnak szemben az államhatalmi szervekkel. Inkább az vetődött fel, hogy vannak-e kellő számban emberi jogokkal foglalkozó társadalmi szervezetek. Felvetődött az is, kielégítő-e a jogi tájékoztatás. Úgy gondolom, hogy az emberi jogi ismereteket is elsősorban az NGO-knak kellene terjeszteniük. A karitatív szervezetek számához és hatékonyságához képest nálunk az emberi jogi szervezetek hátrányban vannak. Tavaly Bán Tamás kollégámmal sorra vettük, hogy az eddigi strasbourgi ítéletek alapján milyen jogszabályok megváltoztatására volna szükség, s ajánlásokat készítettünk a kormány számára. De a strasbourgi emberi jogi bírósághoz beérkező magyar panaszok többségét valószínűleg helyből elutasítják majd, egyszerűen azért, mert nincsenek olyan jogászok, akik meg tudják mondani, milyen ügyekkel lehet Strasbourghoz fordulni, milyen cikkelyre érdemes hivatkozni. Ha lesznek ehhez értő jogászok, és lesznek olyan szervezetek, amelyek összehozzák velük a panaszosokat, sőt esetleg a költségeket is átvállalják, akkor kerülnek a civil szervezetek abba a helyzetbe, hogy Strasbourg segítségével rászorítsák a kormányt a jogszabályok vagy a gyakorlat megváltoztatására.
Beszélő: Köszönöm a beszélgetést.
- Belföld [6]