Az ókorban az árja népek szerint tehénnel álmodni gazdagságot, jólétet jelentett. Ma Magyarországon – úgy tűnik – ez is másképp van, erről azonban legkevésbé a szarvasmarhák tehetnek. A kormány és különböző pártjainak, az FM és számtalan szakmai csoportjának minimálisan sem egyeztetett, olykor kapkodó, máskor halogató lépései teljes zűrzavart keltettek az egész agrárágazatban: a gazdaság leglátványosabban szétzilált és talán legakutabb területévé tették a mezőgazdaságot. A falvakban mindezek ellenére – mit is tehetnének – próbálkoznak a sokszor átláthatatlanul megváltozott körülményeknek megfelelni, egyáltalán megélni.
Két észak-magyarországi volt Mgtsz átalakulását mutatjuk be, amelyek esete, ha nem is tipikus, de mindenképp tanulságos.
Az átalakulás többnyire teljes leépüléssel járt, de a metamorfózis – még a sikeres esetekben is – kivétel nélkül helyi konfliktusokat idézett elő. A tsz-t és a települést eddig kibogozhatatlanul összekötő kötelékek meglazultak, szétszakadtak; az alulinformált, gyengébb pozíciójú, „hátrányos” helyzetű társadalmi szereplők értetlenül álltak a változás előtt, a jól informáltak, jól pozícionáltak a termelés piacosításával saját boldogulásukat keresik. Az agrárértelmiség többnyire a saját útját járja.
„Sikeresek”
A régi tsz-törvény nyolc fő jelentkezése esetén lehetővé tette a csoportos kiválást s ezzel együtt azt, hogy a kilépők számarányuknak megfelelően vigyenek ki vagyontárgyat a termelőszövetkezet összvagyonából. Ezt a törvényt használta ki a tiszapalkonyai November 7. Mgtsz, amikor átalakult. Jól választott, még ha így az eddigi tartozások terhét is arányosan viselniük kellett. Abból pedig volt bőven.
A 80-as évek melléküzemágláza Palkonyát sem kímélte. Budapesten egy építőipari részleget állítottak fel, amelyik főleg szigeteléssel foglalkozott. Ahogy lenni szokott, a melléküzem egyre inkább önállósodott, és saját zsebre termelt adósságot a központnak. Így például utolsó munkájuk az Üllői úti Fradi-pálya felújítása is – mivel a minőségromlás a tízéves garancián belül következett be – veszteséget hozott. Mire a vezetők felébredtek, a tartozás 55 millióra rúgott, amit csak részben fedezett a 20 milliós behajthatatlan kintlevőségük. A melléküzemet meg kellett szüntetni.
Teher nélkül a csőd szélére
A régi tsz-törvény alapján könnyen le lehetett vezényelni, hogy kiváljon a tagság 87 százaléka – 232-en –, és megalakíthassák az új szövetkezetüket, a Tiszatájt. A maradók két aktív tagból (Bokor István, a növénytermesztés volt vezetője, majd a tsz elnöke, jelenleg a felszámolás helyi megbízottja és a volt párttitkár) és nyugdíjasokból állnak. A törvény azt is lehetővé tette, hogy a kiválók a tartozásrészüket közös vagyonuk egy részének hátrahagyásával fedezzék. Tiszapalkonyán a gazdaságilag értékes részek – a gépek, a gépműhely, a keverő, a sertéstelep, a földterület nagy része a kiválók; a holt vagyon (dűlőutak, kerítések, kutak, hodályok stb.) – a maradóké, a November 7. Mgtsz-é lettek.
A Tiszatájnak kedvezett a neki jutott 6 millió Ft készpénz is. Valamint sikerült megállapodni Bokorékkal, hogy a kárpótlásra kijelölt 12 ezer aranykorona értékű földet a maradókéból jelölik ki. (Igaz, nehéz lesz, mert pl. Palkonya környékén az ipari üzemek földkisajátítása folytán a szükséges terület csupán 22 százaléka áll rendelkezésükre.) Ráadásul megszabadultak a sokszor oly kellemetlen külső üzletrész-tulajdonosoktól is.
A kiváló indulási lehetőséggel azonban – jelenleg úgy tűnik – nem tudtak élni. Ennek oka a krónikus aszályban, a vezetési hibákban, a rossz döntésekben (pl. nem csökkentették a 80-as években felduzzasztott létszámot) keresendő. 1992-ben már 10 milliós veszteséggel számoltak, és előreláthatólag nem lesz ez 1993-ban sem másképp. Csődveszélybe kerültek. A Tiszapalkonyai (volt November 7.) Mgtsz ellen időközben folyik a felszámolási eljárás. Bokor István szerint ő felszámolási biztosként megy nyugdíjba, a korhatárt négy év múlva éri el…
Bekecs – hitel nélkül
A bekecsi tsz-t az ország Fejti Györgynek ingyen épített háza kapcsán ismerhette meg. Valójában azonban ez egy jól menő szövetkezet volt, fénykorában háromezer dolgozóval, akiknek a felét a budapesti és a miskolci, főképp építőipari melléküzemágak adták. A tiszapalkonyaihoz hasonlóan 1989–90-ben megszabadultak ezektől, de az 1986 óta tartó aszály, a romló értékesítési lehetőségek, a növekvő költségek miatt is gyorsan eladósodtak.
1990 decemberében 7 társaság (6 kft. és 1 bt.) alakult, melyek lefedték a termelőszövetkezet teljes termelési tevékenységét, így a tsz egyfajta vagyonkezelő holdingként működött tovább.
A kis alaptőkéjű társaságok azonban nem juthattak tulajdonhoz, egyrészt az új tsz-törvény a vagyonnevesítés után ezt már nem tette lehetővé teher nélkül, másrészt kis alaptőkéjük miatt bankhitelt sem kaptak. Feszültséget teremtett az is, hogy a növénytermesztésre szakosodott kft. kénytelen volt a dolgozók feléről lemondani, százról ötvenre csökkentette a létszámot.
A meginduló társaságoknak tapasztalatlanságukkal és a balszerencsével is meg kellett küzdeni. Terhes Balázstól, a növénytermesztők vezetőjétől megtudtam, kft.-jük a múlt évben egy, az Állami Gabonaipari Vállalatból alakult kft.-vel szerződött, amely a leszállított áruért egy 20 milliós váltóval fizetett. A bekecsiek ezt leszámítoltatták, de a vetőmagos társaság közben tönkrement. A teher Terheséken maradt, ők kérték vissza a leszállított terményt, de az időközben az állami tartalékalapba vándorolt, ahonnan nincs visszaút.
Ennek ellenére Bekecsen folyik a munka, rendet tartanak, próbálkoznak. A hosszúra elnyújtott csődeljárás talán lehetővé teszi, hogy előfinanszírozási hitelt szerezve hozzájuthatnak a legszükségesebb eszközökhöz. Bár a már majdnem meglévő hitelük, mivel az egyik bank utolsó pillanatban visszalépett, már elúszott, és az idei termésátlagok is katasztrofálisak (20 mázsa körüliek). Ez nagyobb részben az aszálynak, kisebb részben a földalap kijelölésének bizonytalanságából adódott. Ugyan ki trágyázná más földjét? Tán az álombéli tehén?
- Belföld [6]