Albániában egészen 1990-ig virultak a „tiszta sztálinizmus” hagyományai: a totális „kommunikációs tilalom” itt dühöngött leginkább és legtovább. Még a közelmúltban is tilos volt például arról beszélni, hogy hiányzik valamilyen áru a piacról; Picassóról vagy Joyce-ról végképp nem volt tanácsos kedvező véleményt nyilvánítani. Ez utóbbi persze csak a magunkfajta értelmiségieket aggasztotta: a többségben az elfojtott agresszió és a vele járó erős bűntudat végül is az isten-diktátor iránti feltétlen odaadássá változott.
Pulykát tartani tilos!
A központi irányítás az önrendelkezés legelemibb lehetőségeitől is megfosztotta az embereket. A nyolcvanas évek elejétől kezdve a parasztoknak a még meglévő teheneiket is be kellett szolgáltatniuk, és csak a nyúl és a csirke nevelését engedélyezték számukra – pulykát még korlátozott számban sem tarthattak. Ezzel gyakorlatilag földjük használati jogától fosztották meg őket.
A merev centralizmus fojtogató időszakának elmúltával szinte légüres térben zajlik az átmenet a szabad kezdeményezésen alapuló gazdasági rendszer felé. A ránk maradt infrastruktúra, az ipar romokban hever. A parasztok hiába kapták vissza földjüket, tőke híján alig tudnak valamit termelni. Ennek következtében igen magasra szöktek az élelmiszerárak: egy kétkilós kenyér 2 dollárnak megfelelő összegbe kerül, 1 kg hús 2-3 dollárba, miközben az átlagfizetés alig éri el a 20-25 dollárt, a munkanélküli segély havi 10 dollár.
Ebből persze aligha lehetne megélni: a lakosság egy része ezért a külföldről behozott árukkal „seftel”, más része az Európai Közösség humanitárius segélyeiből és a külföldre menekült családtagok küldeményeiből próbálja fenntartani magát.
Két év alatt a kivándorlók száma 400 ezerre nőtt: a teljes lakosság 12 százalékát teszi ki. A munkanélküliek számáról nincsenek adatok.
Titkos erők?
A vezető politikusok igyekeznek meglovagolni az emberek dühét és elégedetlenségét olykor pusztán az előző rendszer titkosügynökei elleni üres kirohanásokkal is sikerül felkelteniük a kollektív gyűlöletet, s populista retorikával elterelik az emberek figyelmét a problémák valódi okairól. E siker titka abban rejlik, hogy a tabuk feloldása nyomán feltörő agresszivitás hatására a politikai szabadság gyakorlatától megfosztott, bűntudattól gyötört emberek hajlamosak arra, hogy valamilyen feltételezett titkos erő után kutassanak. Ám egy idő után belefáradnak a bűnbakkeresésbe, és a hangoskodó politikusok helyett egyre inkább az ellenzéket támogatják.
De nem a liberálisokat, akiket azzal vádolnak, hogy az exkommunista párt titkosügynökei voltak, hanem paradox módon magát a Szocialista Pártot. A hatalmon lévő populisták szerint ez is azért történik, mert a titkos erők tovább folytathatják aknamunkájukat, mivel a hatalom nem csap le rájuk elég kemény kézzel.
Az uralkodó kormánypárt, a Demokrata Párt népszerűsége azonban leszálló ágban van: jelenleg a parlamenti mandátumok 62 százalékával rendelkeznek, a közvélemény-kutatások szerint a következő választáson legfeljebb 35 százalékot szerezhetnének. Erősödik viszont az ellenzéki Demokratikus Szövetség, akár 10 százalékot is elérhetnek a legközelebbi választáson. Jelenleg nem rendelkeznek frakcióval: a hozzájuk közel álló függetlenek (4 százalék), akik egyébként a kormánypártból ültek át az ellenzékhez, most tervezik, hogy e párt platformján alakítanak frakciót. A Szocialista Párt 27 százalékja és a szociáldemokraták 4 százalékja állandónak látszik. A parlamenti pártstruktúra átalakulása azonban a jelek szerint nem lesz zökkenőmentes.
Rossz szomszédság – görög átok?
Az ország belső bajait a szomszédos országokkal kialakuló konfliktusok tetézik. Koszovóban, ahol majdnem 2 millió albán él, Szerbia etnikai tisztogatásokat helyezett kilátásba, aminek következtében óriási kivándorlási hullám indulhat meg Albánia irányába (Macedónia elővigyázatosságból már lezárta a határait).
Jelenleg azonban mindenkit a déli szomszéddal, Görögországgal megromlott viszony aggaszt. A lavinát az indította el, hogy nemrég az albán hatóságok kiutasították az országból Chrisosthomos Maidonis görög archimandritát, azzal az indokkal, hogy – alkotmányellenesen – szeparatista propagandát fejtett ki a görög kisebbség körében. (Kb. 80 000 görög él Dél-Albánia különböző körzeteiben.) Athén válaszul egy héten belül kiutasított Görögországból 14 000 albán bevándorlót, és kijelentette, hogy meg sem áll addig, amíg az összes Görögországban élő albán haza nem megy. Számuk pontosan nem ismeretes, de valahol 250 000 és 300 000 között lehet. Hazatérésükkel gyakorlatilag leállna az Albániát iparcikkekkel ellátó „magánkereskedelem”, és a munkanélküliek új tömegei zúdulnának az országra. Megnövekedne a bűnözés, ami igen jó helyzetbe hozná az autoritáriánus irányítás híveit, a nacionalista szélsőjobbot (a Demokrata Párt szélsőséges szárnya mellett már párttá szerveződött Nemzeti Front néven az albán jobboldal is).
Már ma is érezhető Tiranában a politikai légkör változása: a görög erőpolitika elleni közös fellépés, az újonnan keletkezett feszültségek feloldására való törekvés helyett a főbb politikai pártok máris egymás torkának estek.
Kapcsolódó cikkek
- Külföld [7]