Kuncze Gábor kirobbanó sikert aratott a Médiahajón. Persze nagyon jó volt, tömör, csípős, elegáns és pontos, ez a legfontosabb. De a sikerét megemelte, hogy az újságírók annyira akarták, hogy tetszhessen már nekik valaki. Boldogan tapsoltak, hogy végre tapsolhatnak.
Így van ezzel a közvélemény is. Hiszen ezekből, a beváltatlan ígéreteikből, a kockázatmentes harácsolásukból (mert az igazi bankrabló legalább kockáztat), de legfőképpen az örökösen sértődött pökhendiségükből mindenkinek elege van. De azért azoknak a növekvő esélyei is csak jobb híján tetszenek a feléjük sodródóknak, hisz a társadalom emlékezete négy-öt évnyi idővel azért még megbirkózik. A Fidesz pedig most éppen kiment a divatból. A közvélemény ma olyan nyitott az SZDSZ sikerére, amilyen utoljára 1990 őszén volt.
Az SZDSZ megnyugvó erő, írta Kéri László. A megnyugvás, amelynek tudjuk, nagy ára volt, csendes, olykor szinte tudattalan kiegyezések eredője. Nem személyek, hanem elvek, stílusok kiegyezéséé. A szociálliberális néppárt, a háromosztatú társadalom, a megalvadt struktúrák – Tölgyessy, Tellér Gyula emlékezetes kifejezései elvesztvén csoportképző jellegüket – beleivódtak a szabad demokrata mainstream-mentalitásba.
Az SZDSZ belső küzdelmeinek voltak győztesei és vesztesei, de a győztesek és vesztesek eszméi, törekvései, ahogy ez a történelemben lenni szokott, egymásba olvadtak. A Tölgyessy-tábornak lehetnek az SZDSZ-ben sértődött hívei. Amit azonban Tölgyessy valójában képviselt, az az SZDSZ politikájában sértetlenül jelen van.
Kuncze Gábor az irányzatok szintézisének, a belső ellentétek utáni állapotnak az embere. Olyan politikus, aki személyiségével, alkatával is reprezentálhatja azt a minden oldalú nyitottságot, amelyet az SZDSZ programszerűen vall. Olyan politikus, aki magabiztosan tud alkudni jobbra is, meg balra is, mert nem érzi magát feszélyezettnek egyik irányban sem. Kuncze Gábort nem nehéz elképzelni akár Antall, akár Horn Gyula tárgyalópartnereként: nyilvánvaló, hogy egyiküknek sem kell semmit sem bizonyítania, egyikükkel kapcsolatban sem kell semmiféle prekoncepciót elhárítania. Ha szükség van rá, szellemesen és adatolva fogja bebizonyítani, hogy a világraszóló világkiállítás – léggömb, de aligha veszteget időt és energiát arra, hogy a múlt jelképeivel és retorikájával hadakozzon. Nincs ugyanis benne sem zsigeri ellenszenv, se félsz e jelképekkel szemben: pontosan tudja, hogy a múltat sem retorikával, sem jelképekkel nem lehet feltámasztani, a magyar társadalom túl van rajta.
Amióta eldőlt, hogy Kuncze Gábor az SZDSZ listavezetője, szinte érthetetlen, hogyan lehetett ez mostanáig kérdés. Hiszen olyan kézenfekvő, hogy csak ő lehet az. Kolumbusz tojása.
De csak ne becsüljük le se Kolumbuszt, se a körülötte töprengőket. Az ihlet pillanatát megelőző próbálgatást, a megoldás idegőrlő keresgélését nem lehet megtakarítani.
A telitalálatnak a keresgélés keserve ad bizonyosságot. Pontosan az, hogy nem értjük, miért is kellett annyit keresgélnünk.
Mindez azonban nem volna ilyen szép és fényes a hihetetlen lovagiasság nélkül, ahogyan Pető Iván átengedte az első helyet Kuncze Gábornak. Modort, azt tanulhatnának tőle a mai magyar politika állítólag von Haus aus úriemberei.
- Harmadik oldal [5]