(oi–jj) [Orosz István–Juhász József], R. S. [Révész Sándor]

Nyomtatóbarát változat

Anglia: kitartó esőzések, adóemelési elképzelések

Nagy-Britanniában elérkezett a kitartó esőzések és pártkonferenciák időszaka. A múlt héten a Liberális Demokrata Párt konferenciája fejeződött be, ezen a héten a Munkáspárt küldöttei tanácskoznak Brightonban, majd utána a konzervatívok következnek. A választópolgárok pedig körülbelül annyi lelkesedéssel figyelik ezeket a konferenciákat, mint a szelíden, de kitartóan szemerkélő esőt: elkerülhetetlen, unalmas, de lehet rá számítani. Pillanatnyilag ugyanis mindhárom brit párt adót akar emelni, s noha lényeges különbségek mutatkoznak közöttük abban, hogy milyen mértékben és milyen társadalmi csoportok rovására kell végrehajtani ezt az aktust – a választók csak legyintenek: az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Pedig nem ennyire egysíkú a kép. A liberálisok például egy új típusú adó, a környezetvédelmi adó bevezetését szorgalmazzák, amelyet kivetnének minden olyan vállalatra, amely nem a lehető legkörnyezetkímélőbb és takarékosabb módon bánik az energiával; míg a konzervatívok továbbra is a nyugdíjasok megadóztatását, illetve a közszolgáltató vállalatoknál és állami hivatalokban dolgozók fizetésének befagyasztását fontolgatják; a Munkáspárt pedig a legmagasabb jövedelmű réteg progresszívebb adóztatását tartaná célszerűnek.

Kérdés persze, hogy az így befolyt pénzt miként kívánjak elkölteni; s pillanatnyilag ezzel kapcsolatban egyik pártnak sincsenek megejtő elképzelései. Az idős Harold Macmillan jegyezte meg egyszer, hogy „a liberálisok a megbízható és eredeti elképzelések keverékét kínálják. Sajnos azonban a megbízható elképzelések között nincs olyan, amely eredeti, az eredetiek között pedig olyan, amely megbízható volna.” Mindenesetre a múlt heti konferencián igen világosan kiderült, hogy a brit Liberális Demokrata Párt pillanatnyilag jóval közelebb áll a Munkáspárthoz, mint a konzervatívokhoz. Igen sok szó esett az adóemelés elkerülhetetlenségéről és a javak állami újraelosztásának szükségességéről. Ami nem is olyan nagyon meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy – egy múlt heti felmérés adatai szerint – a Liberális Demokrata Párt tagjainak több mint kétharmada középbeosztású vezető, illetve fehérgalléros szakember, s a párttagok fele állami intézményekben, illetve államilag üzemeltetett közszolgáltató vállalatoknál dolgozik. Csaknem kétharmaduk gondolja úgy, hogy a legnagyobb közszolgáltató intézményeknek és iparágaknak állami tulajdonban kell lenniük, és 95 százalékuk pártolja az adóemelést, hogy így lehessen növelni az egészségügy és az iskolarendszer állami támogatását. Mindehhez képest alig esett szó a felduzzadt állami bürokrácia káros hatásairól és arról, hogy kívánatos lenne az állam szerepét visszaszorítani. Ami persze idestova másfél évtizedes konzervatív országlás után igencsak érthető.

Ha ezen a héten a Munkáspárt vezérének, John Smithnek sikerül megszabadítania pártját a szakszervezeti blokkszavazás antidemokratikus rémétől, és nem csupán a Liberális Demokrata Párt közeledik elképzeléseiben a Munkáspárt jobboldalához, akkor talán reális lehetőség adódik a két párt valamilyen tartósabb, hosszabb távú együttműködésére. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy egymás nélkül képtelenek megverni a torykat. Persze, ha a konzervatívok netán hajlandóak lennének három éven belül ismét nyilvános harakirit elkövetni, és megbuktatni saját, bizony nem valami briliáns miniszterelnöküket, akkor az így előidézett hatalmi vákuum esetleg beszippanthatja a Munkáspártot a trónra. Átfogó, fantáziadús, hosszú távú politika nélkül azonban a Munkáspártra is csak rosszkedvünk tele várna. Egy szociálisan érzékeny, alternatív liberális gazdaságpolitika kialakítása azonban immár lassan reális esélyként merül fel a liberálisok és a munkáspártiak előtt. Kérdés, hogy a közöttük továbbra is fennálló lényeges különbségek bizonyulnak-e erősebbnek, avagy az elmúlt évek siralmas konzervatív politizálásának homogenizáló hatása. A válaszra talán már nem is kell olyan soká várnunk.

(Lapzárta után, szeptember 29-én dönt a Munkáspárt konferenciája a szakszervezeti blokkszavazás kérdésében. Az ügyre következő számunkban visszatérünk.)

Délszláv válság: igazságtalan béke vagy reménytelen háború

Jelen sorok megjelenésekor az olvasó már tudni fogja, hogy miként határozott a genfi béketerv elfogadásáról a bosnyák parlament. Ha igent mondanak, minden korábbinál nagyobb lehet az esélye annak, hogy még a tél beállta előtt elülnek a harcok, hiszen a szerbek és a horvátok már előzőleg hozzájárulásukat adták a változatlanul „genfinek” nevezett, jóllehet időközben alaposan átalakult rendezési csomaghoz.

A módosítások a muzulmán igényekhez igazodtak, de nem annyira, hogy az Izetbegovics-kormányzatot teljesen kielégítenék. Az adriai-tengeri kijárat biztosítása (a horvátok részéről) és a kelet-boszniai muzulmán enklávékat egymással és a leendő muzulmán állam központi területeivel összekötő korridorok nagyobb biztonsága (mint engedmény a szerbek részéről) azonban mégiscsak lehetővé teszik, hogy a muzulmánok ne az „abszolút vesztes” pozíciójából fogadják el a béketervet. S ami talán még fontosabb: ígéretet kaptak arra, hogy az amerikaiak részt vesznek a béke fenntartásában, s ez Izetbegovicsék számára garanciális értékkel bír.

Jól jellemzi a bizonytalan helyzetet, hogy a muzulmán vezetők nyilatkozataikban gyakran ellentmondanak egymásnak, s a keddre összehívott parlamentnek szóló, a béketervet elemző kommentárjaik is különböznek. Az már nem meglepetés, hogy az Izetbegoviccsal hosszú idő óta élesen szemben álló Fikret Abdics bihácsi vezető (Beszélő, 1993. július 10.) a gyors békekötés reményében az elfogadás híve; olyannyira, hogy éppen a múlt hét végén nyilváníttatta ki a bihácsi körzet autonóm tartományi státusát (a leendő muzulmán államon belül). Ebből arra következtethetünk, hogy Abdics akár a különbékéig is hajlandó elmenni. De az „igazságtalan béke vagy a reménytelen háború” dilemmája megosztotta a muzulmán vezetés ún. kemény magját is: a korábban mindig harciasan nyilatkozó Haris Szilajdzics külügyminiszter például elfogadásra ajánlja a béketervet, s úgy tűnik, most már erre hajlik Izetbegovics elnök is.

Nagy illúziókat persze senki sem táplálhat. Lehetetlen megítélni, hogy a helyi hadurak hogyan fogadnák a parlamenti igent, hiszen maguk is tisztában vannak a csúcsvezetés megosztottságával; muzulmán belháború fenyeget Bihácsban, mivel az ottani katonai vezetők a körzet politikai vezetőjével, Abdiccsal szemben inkább Izetbegovicsot támogatják; másfelől a szerbek és a horvátok szélsőségesei is alighanem csak az első alkalmat várják, hogy engedményeiket visszavonhassák. Mindenesetre elmondhatjuk, hogy a másfél éve tartó boszniai háborúban a mostani a legkomolyabb reményt jelentő alkalom a vérengzés megállítására. Ez mindenkinek megérne egy ilyen vagy olyan területi kompromisszumot.

(oi–jj)

Kriptoszemét

Szemetünk érkezett Halléból. 500 tonna. Mosószer-alapanyag néven törzskönyvezett, kivételes mérgezőképességgel rendelkező kriptoszemét. Pedig szemétből nem szorulunk behozatalra, nyugodtan kivonhatnánk magunkat a nyugati szemétsegély-programokból. Kölcsönszemét visszajár. A kriptoszemét is.

Ez természetesen nem vonatkozik a választási kampányra. Arra más vonatkozik: 90 százalékos árengedmény a televízió hirdetési díjaiból a választásokon részt vevő pártok számára. Ha mi volnánk a Henkel, tüstént megalapítanánk a Henkel-pártot. Ha csokigolyók lennénk, megalapítanánk az M and M’s pártot. Nem olvadnánk a kedves olvasó kezében, csak az agyában. Meghirdetnénk választási édességprogramunkat Madzag and Mé’z Párt fedőnéven. Vigyáznánk rá, hogy a pártunk szabályos legyen, és a potyareklám-kampányunk irtóztatóan törvényes.

Fidesz úr és Narancs asszony

„…és ez az egyetlen kérdés, amire érdemes egy parlamenti vitában választ keresni, hogy törvényes volt-e ez az ügylet vagy sem” – szögezte le Áder János az Országgyűlésben a székházakció kivizsgálására hivatott bizottság felállításáról folyó vitában.

Eörsi Mátyás másként vélekedett: „a legfontosabb aggályok, hogy maga a tranzakció törvényes volt, vagy nem volt törvényes, nem szűntek meg. A legfontosabb érveink azonban még hátravannak… Amikor a székházügy kipattant, a Fidesz képviselői sok helyütt kifejtették azt, hogy a székházügylet törvényes volt, azzal kapcsolatban legfeljebb morális aggályok merülhetnek fel. Nekem a leghatározottabb meggyőződésem, hogy egy politikai pártnak… igen csínján kell bánnia azzal, hogy a cselekedeteit kizárólag a törvényességgel magyarázza. Képzeljünk el egy férjet, aki a válása előtt minden vagyonát átruházza a testvérére, az állását papíron föladja, semmi pénze nincsen. Utána elválik, s a felesége, aki négy gyereket nevel, semmifajta tartásdíjhoz nem jut. Ez a férj talán széttárhatja a karját, és azt mondhatja, hogy kérem szépen, a törvényeknek megfelelően jártam el.”

Fidesz úr és Narancs asszony válási árvái a Liget Akadémia, az ökológia, a szolidaritás mindenféle népséggel, cigányokkal, homoszexuálisokkal, egyebekkel, akiknek az ügye nem értékesíthető a politikai piacon, mert nincs rá szavazóképes kereslet.

Legfeljebb siránkozni fog néhány értelmiségi, hogy a Fidesz már nem foglalkozik a buzikkal – mondta a Fidesz ex-szóvivője távozása előtt néhány nappal.

Hát bizony siránkozunk. A siránkozás értelmiségi alapfunkció, nem kell szégyellni. Szégyelljék a boxbajnokok. A buzikkal meg addig kell foglalkoznia a tisztességes értelmiséginek, amíg a Magyar Fórum foglalkozik velük, amíg buzinak hívják őket, és amíg bárkit bármilyen hátrány érhet szexuális irányultsága miatt.

Kínvallás

A Katolikus Püspöki Kar csütörtökön nyilatkozatot adott ki – többek között – a dabas-sári iskola ügyéről. „A már szabályosan átadott iskola elleni szenvedélyes agitálást” elítélve „a püspöki konferencia kívánja és elvárja, hogy az egyházi iskolákkal kapcsolatban mindenütt és mindenki tartsa tiszteletben a lelkiismereti és vallásszabadságot…” „Ugyanúgy a katolikus egyház is tiszteletben tartja a más világnézetű szülők azonos jogait.”

Először is nem tartja tiszteletben, mert akkor elismernék a világnézetileg semleges iskoláért való „szenvedélyes agitáció” létjogosultságát, másodszor pedig itt nem más világnézetű szülőknek, hanem katolikus szülőknek a nem katolikus iskolához való jogáról van szó.

A püspök uraknak mindenekelőtt két dolgot kellene megérteniük. Az egyik: ha egy hölgy tiltakozik az ellen, hogy megerőszakolják, az nem azt jelenti, hogy kétségbe vonja az erőszakoskodónak a nemi élethez való jogát, és azt sem jelenti, hogy ő maga idegenkednék a nemi élettől. A másik, hogy sokan vannak, akik az egyházat saját belátásuk szerint használják, de kevesen, akik eltűrik, hogy az egyház saját belátása szerint használja őket. Lehet, hogy ez teológiai szempontból helytelen magatartás, mert az egyház nem szolgáltatóház, hanem a hívők pásztora, de ezt a lelkipásztorok intézzék el a saját eszközeikkel, és ne használják az államot pulikutyának.

„Megengedhetetlen, hogy – közreműködésünkkel és szavazatunkkal vagy éppen közömbösségünkkel – olyan politikai vezetés alakuljon ki, amely nem kellően biztosítja a többségében keresztény magyar társadalom vallási jogait – nyilatkozzák a püspökök. Megengedhetetlen, hogy közreműködésünkkel és szavazatunkkal olyan politikai vezetés alakuljon ki, amely nem a többségében keresztény társadalomnak kellően határozza meg a társadalom vallási kötelezettségeit – felelték erre a lengyelek, és kiejtették a szejmből az egyház által pártfogolt pártszövetséget, s megbüntették az abortusztörvényt és a kvázi kötelező hitoktatást kierőszakoló politikai erőket.

Rükvercvizsga

A múlt héten sajtótájékoztatón veszekedtek egymással a vizsgapárti és a vizsgaellenes taxisok. A taxisok alapvető problémáit nem lehet megoldani, mert a szakmának szükségképpen sokkal nagyobb a vonzása, mint a befogadóképessége. A munkalehetőségek hiánya és a tőkehiány rengeteg embert szippant be egy olyan vállalkozásba, amelyhez elég egy kevés tőke (egy autó) és milliók által birtokolt szaktudás (jogosítvány), de amelyhez a hozzávalókat (a benzint, az alkatrészeket, az új autót) nyugati árakon adják, a szolgáltatásra pedig csak keleti áron van kereslet. A taxisoknak az az érdekük, hogy teljesíthető feltételekkel jussanak engedélyhez, hogy minél kevesebben tudják teljesíteni ezeket a feltételeket, hogy megszűnjenek a visszaélési lehetőségek, hogy megmaradjanak a visszaélési lehetőségek, hogy megfizethető tarifával dolgozzanak, és hogy megfizethetetlen tarifával dolgozzanak. Ezek teljesen világos érdekek, és teljes mértékben kezelhetetlenek. Érdemes lesz az elkövetkezendő hónapokban megfigyelni, hogy miként kezeli egy jól szervezett szakmai közösség a maga kezelhetetlen érdekeit. Lesznek a dolognak tanulságai. Egészen általános tanulságai.

r. s.

• Kívül-belül