Skip to main content

Kívül-belül


Írország: az erőszak spirálja

Szombaton az Ír Köztársasági Hadsereg fölrobbantott egy halsütödét a belfasti Shankiel Roadon. A tíz halott egyike az egyik tettes, ezt nem volt nehéz kinyomozni, elég volt megtudni, hogy Belfast Artoyne nevű kerületében lakott, ami ugyanolyan katolikus, mint amennyire protestáns a Shankiel Road. A pokolgépes merénylet tévedés volt: nem haltak meg azok, akiknek meg kellett volna halniuk. Az Ulsteri Szabadságharcosok vezérkarának a katolikus felderítés téves információi szerint a halbolt feletti termekben kellett volna üléseznie.



Égszakadás, földindulás…

Kanadát, ezt az áldott módon unalmas országot az a sors fenyegeti, hogy izgalmas hellyé válik. A múlt hétfőn egy páratlan választási földrengés gyakorlatilag megsemmisítette a tíz éven keresztül kormányon lévő Konzervatív Pártot. Nem a vereség ténye a meglepő, hanem annak aránya.



Szlovákia: miniszter fasiszta múlttal

A pozsonyi fővárosi bíróság hétfőn délután 11 hónapos tárgyalás után ítéletet hirdetett Dusan Slobodník és Lubomír Feldek ügyében. Mint ismeretes, Slobodník, a jelenlegi szlovák kormány kulturális minisztere a fasiszta szlovák állam alatt belépett az akkori állampárt ifjúsági szervezetébe, a Hlinka-gárdába, majd részt vett egy többhetes terroristakiképzésen. Emiatt a szovjet hadsereg katonai bírósága 15 év kényszermunkára ítélte, majd 1960-ban rehabilitálták.



Szomália és az új világrend


Tíz hónappal ezelőtt az amerikai katonák, mint mozihősök, a televíziós kamerák össztüzében szálltak partra Szomáliában. Az éhezőket mentek segíteni az ENSZ égisze alatt, más országok katonáival együtt.

Azóta kiderült, hogy segíteni nehéz. Az ENSZ szomáliai humanitárius akciója távolról sem zajlik olyan simán, mint ahogy azt sokan várták, de legalábbis remélték.




Anglia: kitartó esőzések, adóemelési elképzelések

Nagy-Britanniában elérkezett a kitartó esőzések és pártkonferenciák időszaka. A múlt héten a Liberális Demokrata Párt konferenciája fejeződött be, ezen a héten a Munkáspárt küldöttei tanácskoznak Brightonban, majd utána a konzervatívok következnek. A választópolgárok pedig körülbelül annyi lelkesedéssel figyelik ezeket a konferenciákat, mint a szelíden, de kitartóan szemerkélő esőt: elkerülhetetlen, unalmas, de lehet rá számítani.



Nem vak eszközök…

A berlini megyei bíróság a múlt csütörtökön börtönbüntetésre ítélte a hajdani keletnémet funkcionárius elit három tagját. Kessler volt honvédelmi miniszter hét és fél, helyettese, Streletz vezérezredes öt és fél, egy Albrecht nevű megyei párttitkár pedig négy és fél évet kapott, miután a bírák úgy találták, hogy a szóban forgó urakat felelősség terheli a hajdani belnémet határon bekövetkezett erőszakos halálesetekért.



Clinton nagy tervei

A nyári szabadságról Washingtonba visszatért Clinton elnök pár nap eltéréssel két nagy fába is belevágta a fejszéjét. Múlt kedden Gore alelnöknek „A kormányzás újrafeltalálása” hangzatos címet viselő bürokráciaellenes kezdeményezését támogatta meg látványosan egy Fehér Házban tartott ceremónián.



A baloldal visszavág


Két hónappal az SPD pártkongresszusa előtt még mindig nem zárult le az a vita, amely Németország világpolitikai felelősségvállalásának mértékéről a párton belül folyik.


Tengelytörés?

Ha minden változik, miért maradna pont a francia–német barátság változatlan? S valóban: a változó körülményeket a francia–német kapcsolatok is megszenvedik. Az utóbbi időben a franciák és a németek szinte semmiben sem értenek egyet.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon