Beszélő: Mit tartalmaz az MSZOSZ és az MSZP nagy felzúdulást keltő választási megállapodása? Van-e egyáltalán írásos változata?
Bársony András: Még nincsen. Nyilván lesz, mert egy együttműködést célszerű nemcsak szájhagyomány útján, hanem valamilyen rögzített formában is dokumentálni. De valóban érdekes, miért váltott ki kisebbfajta felháborodást, értetlenséget, hogy egy szakszervezet és egy párt együtt indul a választáson. A parlament megalakulása idején a szakszervezetek deklarálták abszolút pártsemlegességüket, így a választások összehoztak egy értelmiségi parlamentet. Három és fél év múlva, a privatizációs jogszabályalkotás melléktermékeként a tulajdonosi kör ma már igencsak jellemző módon jelen van a parlamentben…
Beszélő: Azért ’90-ben is bekerültek szakszervezeti vezetők, többek között az MSZP színeiben…
– Paszternák László (vasas-szakszervezeti elnök) kivételével nem indultak szakszervezeti vezetők az MSZP-színeiben, csak olyan MSZP-s képviselőjelöltek, akik korábban a szakszervezeti mozgalomban működtek.
Hogy miért kell most mégis egy szakszervezetnek erővel megjelennie a törvényhozásban? Mert a magyar érdekvédelmi struktúra ilyen. Az Érdekegyeztető Tanácsban a kormány minden alkalommal közli, hogy természetesen hajlandó megállapodni a szakszervezetekkel, de a döntést majd a parlament hagyja jóvá. A parlament pedig rendszeresen szétbombázza a megállapodásokat. A parlamentben ma a munkaadói akarat sokkal jobban érvényesül, mert időközben a képviselők jelentős része bekerült a munkaadói, vállalkozói körbe. Azt a sajtó nem kérdezte meg, hogy Palotás és Zwack urak ugyan miért akarnak bent lenni a parlamentben. Valószínűleg az okozza az értetlenséget, hogy bizonyos pártok, amelyek az elmúlt három és fél év során bizonyították érzéketlenségüket a munkavállalók iránt, deklarálják: a rendszerváltás vesztesei szükségképpen a munkavállalók.
Beszélő: Vannak-e az MSZOSZ–MSZP-megállapodásban praktikus előírások, szabályok? A kampány költségeit például közösen állják?
– Feltehetően mindenkinek külön kell döntenie arról, hogyan támogatja anyagilag a jelöltjét. Az idén már volt szakszervezeti választási kampány, emiatt valószínűleg az MSZOSZ és benne a különböző szakszervezetek nincsenek abban a helyzetben, hogy nagyobb anyagi eszközöket mozgósítsanak a parlamenti választásokra. A tb-kampány költsége egyébként is csak morzsa ahhoz képest, amit egy-egy parlamenti párt fog kiadni. Egy ilyen megállapodásnak elsősorban arra kell kiterjednie, hogy mi az, ami kölcsönösen garanciát jelent: viszonylagos szabadságot is kell adni a jelölteknek, de azt is biztosítani kell, hogy aki szakszervezeti jelöltként pártlistára kerül, valóban megkapja a szakszervezetétől a támogatást.
Beszélő: Az MSZP-vel az MSZOSZ kötött szövetséget, vagy az MSZOSZ szocialista-szociáldemokrata platformja?
– Erre csak a platformnak van lehetősége. Formálisan persze az MSZOSZ is köthetne, de ha egyszer van egy másik platform is (a keresztényszociális platform), amely másik párttal (a KDNP-vel) kereste a kapcsolatot, akkor az egész szervezet nem mozdulhat egy irányba.
Beszélő: Fölvállalt koncepció volt, hogy az MSZOSZ–MSZP-jelöltek többsége ágazati szakszervezeti vezető?
– Külön személyi ajánlások nem voltak. De az elmúlt három év előtérbe hozta azokat az embereket, akik a szakszervezeten belül is, a szocialista párt részéről is támogatást élveznek.
Beszélő: Magyarán önt egyaránt megerősítette a szakszervezete és választókörzetének pártszervezete?
– A nyomdászszakszervezetben minden választott funkcióban lévő kolléga csak a választmány előzetes jóváhagyásával vállalhat pártfunkciót vagy pártmezbeni szereplést. Az én indulásomat a választmány ellenszavazat nélkül támogatta.
Beszélő: Nincs szó az MSZP-vel kötött megállapodásban arról, hogy ha esetleg az MSZP kormányzati pozícióba kerülne, akkor önök közül kapná valaki a munkaügyi tárcát?
– Erről nem esett szó, bár teljesen egybevágna az osztrák gyakorlattal. Nyilatkozataiból ítélve maga az MSZP is messze van a tárcaosztogatás latolgatásától.
Beszélő: Lesz átfedés a ’93 májusi és a ’94-es választói akarat között? Vagy újra meg kell dolgozni a választókat?
– Más a választás tárgya. De, meggyőződésem, sok embernél visszaköszön majd a májusi választás, sokan fogják ugyanazokhoz a pártokhoz húzni a keresztet, amelyek együttműködtek a ’93-ban választott szakszervezettel. Májusban hárommillióan szavaztak valamelyik szakszervezetre. Következésképp a szakszervezetek céljainak társadalmi háttere lényegesen nagyobb, mint egy-egy párt partikuláris programjáé.
Beszélő: Ön az MSZOSZ-ben főpénztáros is volt, majd ez a funkciója megszűnt. Azt mondják, feláldozták önt a Frohburg-ügy miatt, amibe Nagy Sándor is belebukhatott volna. (Az MSZOSZ ’90 nyarán értékes vagyonokat vitt be a Frohburg Union Rt.-be, amit ’92 tavaszán a bíróság érvénytelennek ítélt.)
– Azzal a feltétellel vállaltam el 1990 májusában a főpénztárosi funkciót, hogy addig csinálom, amíg nem tölti be valaki főállásban. ’92 februárjában jutottunk el idáig, akkor lemondtam, de tagja maradtam az ügyvivőtestületnek. Az időben még az említett ügynek csak a közepén voltunk. Dúlt az egész vagyonvita, és ehhez képest a Frohburg-ügy csak csuklásnyi volt a köhögéssorozatban. Nem éreztem úgy, hogy áldozat lettem volna, és ezt nem is éreztették velem. Aztán, a ’92 szeptemberében kötött megállapodás vezetett el a szakszervezetek közötti viszonylagos békéhez.
Beszélő: ’91 novemberében volt az MSZOSZ-nek és önnek egy olyan próbálkozása, hogy egyfajta „ellen-VIKSZ-et” (szakszervezeti Vagyont Ideiglenesen Kezelő ellen-Szervezetet) kreáljon. Ez az intézmény megszűnt?
– Volt egy ilyen próbálkozás, de erre a Fővárosi Bíróság nem látott lehetőséget. Pedig mi nem humorból, hanem komolyan gondoltuk, hogy létre kéne hozni. Ez egy érdekes története a szakszervezeti mozgalomnak, különösen a társadalombiztosítási és az üzemitanács-választások után. Mert ma már lehet beszélni arról, kinek mikor volt igaza, de hát csináltunk egy kasszát a munkahelyeken és az országban, és ezt igen nehéz vagy legalábbis nem ildomos megkérdőjelezni.
Beszélő: Úgy tudom, a nyomdászszakszervezetnek is volt a Frohburggal egy ügye. Egy üdülőt adtak el a cégnek és ennek volt bírósági folytatása is.
– A nyomdászszakszervezet soha semmilyen megállapodást nem kötött a Frohburggal. A szakszervezetnek bérleti kapcsolata volt egy céggel, amely mögött lehet, hogy a Frohburg állt, de ennek nincs jelentősége, mert szakszervezetünk egyetlen vagyontárgyat nem adott el sem a tilalom idején, sem azóta. Ez az üdülő ma is a mi tulajdonunkban van. Amikor visszavettük az akkori nevén Üdülési Főigazgatóságtól (tehát ’90–91-ben – a szerk.), gyakorlatilag használhatatlan volt. Valóban elkezdtek a hatóságok vizsgálódni ebben az ügyben, de, kb. egyéves semmittevés után kénytelenek voltak lezárni az ügyet. Jól néznénk ki, ha Magyarországon egy egyébként teljesen jogszerűen megkötött bérleti szerződésből bírósági ügy lenne.
Beszélő: Visszacikkcakkozva a ’94-es választáshoz, ön a Terézvárosban egyéni képviselőként fog indulni. Mi kapcsolja ehhez a városrészhez?
– A Terézvárosban születtem, gyerekkorom, sőt, szakmai pályafutásom egy jelentős részét is itt éltem meg. Rengeteg nyomda van itt, és a terézvárosi pártszervezetnek vagyok a tagja. A Terézvárosban a lakosság majdnem 45 százaléka nyugdíjas, szakszervezetünk e téren komoly tapasztalatokkal rendelkezik.
Beszélő: És ha mondjuk egy költségvetési vita során a szakszervezete úgy gondolja, hogy X százalékkal kell megemelni a nyugdíjakat, viszont a saját kormánya három százalékkal kevesebbel tudja, akkor ezt a dilemmát hogyan oldja majd meg?
– A dilemmát nem akarom lebecsülni, de belülről a dolog korántsem ennyire pregnáns. Egy valamirevaló szakszervezeti vezetőnek időnként a saját tagságával, a saját szervezeti egységeivel is vitába kell szállnia. A nyomdászszakszervezet vezetőjeként állandóan kompromisszumot kell kötnöm, és megeshet, hogy – ha megválasztanak – parlamenti képviselőként is ezt kell majd tennem.
- Belföld [6]