Hazamegyek október 3-án este – Moszkva mellett lakom –, s a feleségem azzal fogad, hogy egy részeg pasas mászkál lent az utcán, rakétapisztolyával a levegőbe lövöldözve, és azt üvölti: „Talpra hatalmas ország, indulj a végső harcra! A gaz fasiszták ellen, vesszen a német banda!” Ilyenkor persze sehol egy rendőr, jegyzi meg a feleségem felháborodva. Felhívjuk a gyerekeket a térről, bekapcsoljuk a tévét. Már tizenkettedik napja folyik az ingyencirkusz a parlament feloszlatása körül: ezek (Jelcin és a kormány) és azok (Haszbulatov és Ruckoj) között. Ezek kiadták az 1400-as számú ukázt, azok megsértődtek, és bezárkóztak a BiDébe. (A népnyelv egyszerűen bidének nevezte el a Bélüj Domot, azaz a Fehér Házat a fenékmosó alkalmatosságról; különben is: a CNN is majdnem így rövidíti.) Ezek rázták az öklüket, és kikapcsolták a vizet meg a villanyt, azok erre Ruckojt tették meg orosz elnöknek, és főbelövést szabtak ki a Jelcin-szimpatizánsokra. Ezek telekürtölték az egész médiát azok vészjósló ukázával, hogy mindenki halálra rémüljön; az oroszok nem felejtették még el a sztálini ukázokat. Azok főbelövési ukáza így ezek malmára hajtotta a vizet, ezek ráadásul kezdték lefizetni a képviselőket. Erről persze utólag egy szó sem esik, pedig pont így történt: Sumejko és a többi „jelcinista” többször próbálta rávenni a képviselőket az első csatornán, hogy jöjjenek ki a BiDéből, s cserébe megtarthatják képviselői fizetésüket. És aki idejében átmenekült ezekhez, annak meg is duplázták a fizetését, kiváló állást kapott, még Rubljov-sugárúti óriási, 100 négyzetméteres lakását is megtarthatta, ha igaz. Akik viszont bent maradtak a parlamentben, azokat most kilakoltatják. Esténként szívszaggató jeleneteket láthatunk a tévében, amint a BiDében maradtak gyerekeit és feleségét rámolják ki. Holmi firkászok előálltak azzal is, hogy Haszbulatov szeptember 27-én titokban kihordatta a luxusbútorát az állami dácsájából, és eldugta egy Moszkva melletti garázsban, Jelcinről viszont köztudott, hogy betiltotta az ellenzéki lapokat, míg Vjacseszlav Bragin, a jelcinista tévéminiszter a VID-eseket, a népszerű politikai magazin szerkesztőit rúgatta ki. Igaz, ők most nem támogatták se az elnököt, se a parlamentet, annak idején viszont a vállukon vitték Jelcint a Kremlbe. Az ostrom előtt bevették magukat a parlamentbe – térdüknél gépfegyver, kezükben kamera v, és fantasztikus riportokat közvetítettek országnak-világnak, de ez sem segített: amikor egy kereskedelmi csatornán új műsort akartak csinálni, azon nyomban leszóltak a Kremlből: „ha azokat képernyőre engeditek, elfelejthetitek a független kereskedelmi csatornátokat.” BE LESZ TILTVA!
Annyi minden „kitudódik” most, utólag. Annyi mindent beszélnek mostanában. Hogy amikor a titokzatos okokból őrizet nélkül hagyott Moszkvai Főpolgármesteri Hivatalba berontottak a „parlamenti fegyveresek”, meglepő módon egy ujjal sem nyúltak hozzá az ott székelő kereskedelmi cégek irodáihoz, holott amúgy tisztességgel végigraboltak mindent. Köztudott, hogy ezek a cégek a főjelcinista Luzskov főpolgármester „oltalma” alatt állnak – hát akkor hogy is van ez?
Beszélik azt is, hogy a BiDében csaknem másfél ezer hullát találtak, s egyre makacsabbul hajtogatják, hogy ha nyomban nekilátnak az oltásnak, meg lehetett volna fékezni a tüzet, ami a tankokból belőtt gyújtólövedékek nyomán keletkezett. Ehelyett hagyták, hogy az összes hulla ott égjen el. Hogy állítólag parancsot adtak, ne szedjék össze a sebesülteket, hanem helyben végezzenek velük. Hogy a „barkasovisták” egy részét kivitték valami Moszkva melletti stadionba, s kivégezték őket. Hogy hol? Isten tudja. Sok mindent beszélnek mostanában.
Amikor viszont ott ültünk a tévé előtt a családdal a tizenkét napos ingyencirkusz újabb folytatását nézve, a bemondó épp közölte: Baburin és Asztafjev elhagyta a BiDét. Ha pedig a „nacionalista szófosás” e két atyamestere menekül, akkor valami baj van. És pillanatokon belül egymás után ki is kapcsolták a tévécsatornákat, már csak a pétervári működött, észbontó jeleneteket sugározva. Most azt mondják, azokban a percekben már ostromolták az osztankinói tévéállomást a barkasovista fasiszták. Érthetetlen módon viszont nem volt velük egyetlen vezér sem, se Ruckoj, se Makasov, se Barkasov.
A hivatalos adatok szerint e két nap s egy éjszaka alatt 194 halott és kb. 600 sebesült volt. Csakhogy a ruckojista-BiDéista rendőrök nem kértek elsősegélyt akkor sem, ha megsebesültek, mert rögtön letartóztatták volna őket. Ha ez így van, akkor viszont jóval több sebesült lehetett. És halott is. Mondják, hogy ötödikére virradó éjszaka az ostrom után a jelcinisták számos holttestet vittek magukkal és hamvasztottak el. Hol? Miért? Ha ez valóban így történt – mi indította erre az elnök védőit? Hogy elleplezzék a tragédia áldozatainak számát?
Egy biztos, hogy ezek és azok együttes erővel horrorshow-t csináltak a Nagy Demokratikus Komédiából. Pedig premier előtt műfajt váltani – ebből csak bukás lehet. Hát hogy nem tudtak megegyezni két bársonyszéken? Hisz még három vén orosz piás is el tud osztani két üveg vodkát háromfelé. Amíg kettő iszik, a harmadik áll és vár. Én meg nem vetem őket, se ezeket, se azokat. Erőm nincs rá. Unom! Uraim, unom!
Szégyellem, hogy ’91 augusztusában én is ott üvöltöttem a lányaimmal a Fehér Ház előtt a tömegben: „Jelcin, Haszbulatov – SZABADSÁG!” Mert idén augusztusban már egyikük se jött el az akkori augusztus három áldozata, a három srác halálának második évfordulójára. Idén augusztusban Ruckoj is, Haszbulatov is a maga mocskos ügyeivel volt épp elfoglalva, épp tetőpontjára hágott az elnök elleni undorító kampány („alkoholista, nem beszámítható”), miközben az elnöki osztag sem tétlenkedett: szórta a vádakat Ruckojra a SIABECO nevű gyanús svájci cég meg a zürichi számlán őrzött dollármilliók miatt – amire Ruckoj és Haszbulatov Sumejkót sározta be egy korrupciós váddal. Bűzlött az egész komédia. Egyszóval ezek is, azok is elfelejtettek ezen az augusztus 19-én, a szabadság napján eljönni annak a három srácnak a sírjához. Akik azért haltak meg, hogy ezek is, azok is – Jelcin is, Ruckoj is, Haszbulatov is – megkapják a maguk dácsáját ott, a puccsistáké mellett. S hogy Haszbulatov rögtön a puccs után átköltözhessen abba a lakásba, ami Brezsnyevé lett volna, ha időközben nem patkol el. (Mondják, hogy 400 négyzetméteres.)
Október 3-án, amikor világossá vált, hogy Moszkvában valami szörnyű dolog készül, lementem a HÉV-megállóhoz. Nem bírtam otthon ülni. A HÉV persze nem közlekedett. Az irdatlan mennyiségű vodkát, likőrt, snickerst és gumióvszert árusító bódé mellett egy tenyérnyi helyen három részeg fazon táncolt, az egyik még mindig lövöldözött a rakétapisztolyával, és még mindig azt üvöltötte: „Talpra, hatalmas ország, indulj a végső harcra! A gaz fasiszták ellen, vesszen a – s itt a német szót kicserélte – piszkos banda!” Aztán néhány jól öltözött alak tűnt fel, nyilván ők az italos bódék – jelcinista – tulajdonosai. Ezek megpróbálták elkergetni azokat, akik gázpisztolyokkal hadonásztak, meg azokból az átkozott rakétapisztolyokból eregettek egy-egy sorozatot a levegőbe; ezek elkobozták a fegyvereket, és agyba-főbe verték azokat. Így hát a Moszkva melletti HÉV-megállóban ezek győzték le azokat. Nekik volt mit megvédeniük: a bódét meg az árut. Rendőr sehol, se aznap éjszaka, se másnap nem láttam egyet sem. A főváros felé vezető úton, amikor másnap megint megpróbáltam eljutni Moszkvába, minden kereszteződésben gépfegyveres rohamosztagosok feszítettek vadonatúj, terepszínű overallban, terepszínű páncélosaik mellett.
Már reggel be kellett volna mennem a filmgyárba, hogy folytassuk a filmem vágását. A sofőr tökrészegen állított be, és kijelentette, hogy kijönni még csak-csak ki tudott „onnan”, de „oda” – azaz Moszkvába – már nem engednek vissza bennünket, tele van a város tankkal, a levegőben helikopterek köröznek. Inkább igyunk, a derék Jelcinre, a gazember Ruckojra, meg a benzináremelésre – mondta a sofőr. Én azért megpróbáltam volna felhívni a stúdiót, de ebben a pillanatban megszólalt a telefon, apám hívott Belorussziából, és magából kikelve ordított: „Nem szégyellitek magatokat… ezért harcoltam a fronton?… hogy most oroszok öljenek oroszokat?” Szavamat adtam neki, hogy nem megyek a Fehér Házba… A stúdiót, mint kiderült, bizonytalan időre bezárták, egyébként, jegyezték meg csak úgy mellesleg, a tankoszlop már a Kalinyin sugárúton vonul. Bekapcsoltam a tévét, és rögtön beláttam, tényleg semmi értelme a BiDébe rohanni. Nézem a CNN szuperprofi közvetítését az ostromról (a „Sturm” eddig nálunk csak a „Reichstag”-gal együtt fordulhatott elő): ezek már tankokból lövik azokat, azok viszont gránátvetőkből meg távcsöves puskából ezeket. Meredtem tovább a képernyőre. Leforrázva néztem, amint egy kissrác, ügyet sem vetve a repkedő lövedékekre és géppisztolysorozatokra, végigkarikázott biciklijével a téren, a már égő-füstölgő parlamentet bámulva. Telefonáltam a moszkvai társbérleti szobámba – még az ősidőkben kaptam a szovjet államtól, ócska kis lyuk, tíz négyzetméter a Krasznaja Presznyánál, nem messze a Fehér Háztól. Társbérleti szomszédom, Inna Romanovna közölte, hogy amikor nagyon lőnek, a padlóra fekszik, az ablakhoz viszont a világ minden kincséért sem megy oda… Lemegyek az autóhoz, a sofőr alszik. Felébresztem. Tökrészeg. Elindulunk – sehol egy rendőr, se egy útfelügyelő…
Mindennap a BiDé mellett haladok el munkába menet. Nagy divat lett mostanában itt fényképezkedni, háttérben a kiégett Fehér Házzal. Néhány tucatnyi fotográfus sürgölődik, odaállítja az ügyfelet a fekete-fehér BiDé elé, egy kattintás, s máris a kezében a kép ötezer rubelért… A külföldiek már 25 dollárért hozzájuthatnak egy kilőtt töltényhüvelyhez.
Nemrég adták közre a moszkvai rendőrség és a BiDé védői közti, „véletlenül” elkapott rádiós üzenetváltások szövegét. Vajon honnan szereztek a ruckojisták olyan hullámra hangolt rádióállomást, amelyiken tárgyalhattak a rájuk támadó jelcinistákkal? Mostanában mindenki valami titokzatos harmadik erőt emleget. Mert csak volt valaki, aki felfüggesztette a rendőri őrizetet az osztankinói tévéállomásnál egy órával azelőtt, hogy Barkasov fasisztái elindították volna az ostromot. Csak volt valaki, aki átutalt, sőt készpénzben kifizetett a Központi Bankból 600 millió rubelt a már feloszlatott, törvényen kívül helyezett parlament számlájára, holott akkor már az egész ház szögesdróttal volt körülvéve. Volt valaki, aki október 4-én, az ostrom után csak kimenekítette a barkasovistákat a BiDéből titkos metróalagutakon át. S valaki az ostrom előtt beengedte a harcosokat is az irdatlan mennyiségű, Oszétiából, Abbáziából, a Dnyeszter Menti Köztársaságból származó fegyverrel… Miféle belügy, miféle titkosszolgálat az, amelyik nem veszi észre, hogy csak úgy beszivárog a fővárosba hétszáz állig felfegyverzett ember?
Nem igaz, hogy nem tudtak róla. De hagyták, hogy bevonuljanak. Vér kellett nekik. Hogy kiknek? Csak nem az elnöknek, hogy aztán bevethesse a csapatait, szétlövethesse a parlamentet? Vagy az elnök sem tudott róla? Hát miért van neki alárendelve az egész belügy, ha nem jelenti főnökének a főváros ellen készülő intervenciót? Vagy miért nem figyelmeztetett legalább a készülő tragédiára, amit nem sejthettek sem ezek, sem azok? Az orosz lázadás kegyetlen és értelmetlen. És ez még nem is lázadás volt, csak ártatlan bemelegítés.
Részletek a moszkvai rendőrség (MR) és a Fehér Ház védői (BiDé) közti, október 3-ról 4-re virradó éjszaka lezajlott rádiós üzenetváltásokból, amikor már mindenki tudta, hogy a Főpolgármesteri Hivatalnál és az osztankinói tévétoronynál halottak, sebesültek vannak, s hogy ezek után az elnök nem halogathatja reggelnél tovább az ostromot:
(MR)1 Mikor kerül ránk a sor?
(MR)2 Most csak a Fehér Ház ellen mennek.
(MR) Te BiDés bajuszos féreg (értsd: Ruckoj), nem bújtál még el egy lyukba?! Két óra múlva ott lóg a tököd a zászlórúdon, Haszbulatov segge mellett!
(BiDé) Idefigyeljetek fiúk, inkább itt halok meg elsőnek!
(MR) Ha nem hagytok aludni, kinyírunk mindannyiótokat, a csecsentől kezdve Ruckojig.
(BiDé) (női hang) Mégis jó lenne aludni pár órát.
(MR) Baszd meg, még veled is háljunk?
(BiDé) (ugyanaz a női hang) Piszok disznó.
(MR) És miért hallgat a bajuszos férgetek? Seggébe szaladt a nyelve? Mi van? Inába szállt a bátorsága a generálisotoknak? És hol a kopasz Makasovotok?
(BiDé) Jól van, jól van, férgek vagyunk, de hagyjátok már abba.
(MR)1 Kenyeret pirít.
(MR)2 Minek a kenyér a hullának? Jegyezzétek meg, senkit sem életben hagyni!
(MR)1 Eleget ordítoztatok, takarodjatok aludni.
(MR)2 Majd ráérünk aludni, ha legyőztük a Fehér Házat.
(MR)1 Odanézz, mit mutat a tévé! (Hajnali négykor közvetítették a Főpolgármesteri Hivatal és a tévétorony ostromát.) Odanézz, a vadállatok! Végigrabolják az összes belügyis meg a kiskatonák hulláját.
(MR)2 Rosszabbak, mint az állat.
(BiDé) Azt hiszed, te jobb vagy nála?
(MR) Én legalább tudok gondolkozni, de te ott ülsz a Fehér Házban, amilyen hülye vagy.
(BiDé) Te tudsz gondolkozni? Te barom!
(MR) Majd megkeserülöd még ezt, te nyálas dög! Szétverünk a Ruckojoddal meg a Haszbulatovoddal együtt!
(BiDé) Mit akarsz, te szaros? Készülj te a halálra! Velünk aztán nem végzel puszta kézzel, te kurvapecér!
(MR) Majd meglátjuk! Oroszország hatalmas, de te, te szuka, egyedül vagy!
(BiDé) 35 emberünk esett el ma.
(MR) Esik még el több is.
(BiDé) Hé, fiúk, ne ilyen durván! Ez bűn!
(MR)1 Hogyhogy? Ti lőttetek ránk, most mi jövünk! Megértetted?
(MR)2 Idefigyelj, nem elestek a tieid, hanem megdöglöttek, mint a kutyák. Hagyd ezt a lelki dumát! Inkább add meg magad, keríts egy lepedőt, és gyere ki onnan!
(BiDé) Majd megyek, ha akarok.
(MR)1 Már úgyis kiátkoztak benneteket, rühes kutyák.
(MR)2 Figyelem, figyelem! Minden rendőrségi munkatársnak! Én, a moszkvai rendőrség beosztottja, esküszöm, hogy bosszút állok társaim haláláért! Fehér Ház védői, figyelem! Készüljetek mocskos hernyók!
(BiDé) Ugyan, hagyd már abba! Semmi értelme!
(MR) Fogd be a pofád, te majom!
A magnófelvétel ezután már teljesen kusza, semmit nem lehet kivenni belőle. Ami ezután következik – a polgárháború hétköznapi tragédiája.
Én nem voltam ott. De eljön az idő – előbb vagy utóbb –, amikor MINDANNYIAN OTT LESZÜNK. Most olvasom a hivatalos közleményt, hogy a BiDé védőinek néhány csoportja megesküdött, hogy kinyírják Jelcint, és terrortámadásokat készítenek elő. Volt már ilyesmire példa az orosz történelemben. Tobzódtak a „népakarat” nevében, gyilkolták a cárokat és kormányzókat, vagyis mindig minden ismétli magát. Csak most a tragédiából bohózat lesz. Egy vicc jut erről eszembe: Bemegy a kulturális komisszár Leninhez, és így szól:
– Emlékművet állítunk Dosztojevszkijnek, a nagy népi írónak. Mit írjunk a talapzatra, Vlagyimir Iljics?
– Szeretett írónknak – a hálás „ördögök”!
(Kiss Ilona fordítása)
- Külföld [6]