Ősbemutató volt a patinás moszkvai színházban, a Szovremennyikben: Klimontovics írt egy színművet Dosztojevszkij regényének motívumai alapján A Karamazovok és a pokol címmel. Az előadás rémes, csak szidni tudom: akinek ehhez nem fűlik a foga, lapozzon tovább. Különben se látta a darabot.
De ne is sajnálja: két órányi tömény unalom, monoton ismétlések sokasága, könyvízű, poros „istenérvek”, vértelen lázongás az ördög ellen.
Apokaliptikus hangulat lepte el Oroszországot. Nem azért, mert fogalmunk sincs, mi jön az elnökválasztás után, nem a véget nem érő csecsenföldi háború miatt, nem a mindennapos repülőszerencsétlenségek, értelmetlen merényletek, kigyulladó olajkutak miatt, nem, nem ezért érezzük a végítélet közeledtét.
Hanem a mindent megbénító, mindent megposhasztó fásultság miatt. Az ország megmozdult, nagy reményekkel nekilendült ARRAFELÉ, az elviselhető élet felé, s most a teljes kiábrándulás.
Miből gondolja a kedves olvasó, hogy Csecsenföldön tényleg háború van? Mitől olyan biztos benne, hogy tényleg lőnek, tényleg embert ölnek? Hogy az újságok is…? Ugyan már, marhaság. Mindenki tudja, hogy az újságoknál csak úgy hemzsegnek a zsidók, hazafiatlan kutyák, kémek, politikai prostituáltak. Fényképek? Még nagyobb baromság! Csupa kollázs, montázs, technikai trükk! Videofelvételek? Ugyan, mindent meg lehet „rendezni”. Egy komputer kell hozzá, és már ripsz-ropsz, kész is – tűzpárbaj, helikoptervadászat, minden ami kell…
Egyszóval, Csecsenföldön nincs háború.
Elült az ünnepi vihar a Kegyelet hegyén. Elnémultak a díszlövések, elapadt a veteránok könnye. Már csak a számológépek csattognak, és a kormányközgazdászok jelentik szemrebbenés nélkül: világraszóló zenebonát rittyentettünk! És úgy vonulnak fel s alá, mintha épp tegnap vették volna be Berlint! Vagy mintha 15 százalékos lenne a gazdasági növekedésünk, akár Dél-Koreában, s nem a háromezres határt súrolná az inflációnk.
Sokáig nem volt itthon Alekszandr Iszajevics. Nem jött haza, amikor Gorbacsovtól visszakapta az állampolgárságát, nem jött, amikor Jelcin hatalomra került. Most viszont megérkezett. Megjött, és mindjárt fel is szólalt a Dumában. Csakhogy elkésett. Elkésett? Ugyan már! Jobb későn, mint soha. Különben is, mit számít egy prófétánál az idő? Az ő örök érvényű szavainak mit árthat?
Csak hát nincsenek örök érvényű szavak. Amikor például Plehanov, az orosz marxizmus atyja felszólalt a III. Állami Dumában 1917-ben, és figyelmeztetett, hogy jönnek a bolsevikok, senki se figyelt rá.
Fantasztikus történeteket produkál nekünk az orosz valóság. Egyik-másik még az olyan nagy szatirikusok és „mesemondók” rémálmait is túlszárnyalja, mint Szaltikov-Scsedrin vagy Gogol. Szóval tobzódik az orosz kapitalizmus. Az orosz polgártársak most hirtelen rájöttek, hogy pillanatok alatt csillagászati összegeket lehet keresni minden megerőltetés nélkül. Legelőször persze azok kaptak észbe, akik soha nem vágytak másra, mint lekörözni együgyű és közgazdasági manőverekben képzetlen polgártársaikat.
Az orosz állami Duma nagy hirtelenjében elfogadta „a tömegtájékoztatási eszközökről” szóló ukázt. Szóval, megint kezdődik minden elölről. Merthogy abban a bizonyos, Jelcin által szétlőtt-szétkergetett Legfelsőbb Tanácsban is erre hördültek fel a nép választottjai. „Az egész sajtó összeesküdött ellenünk?! Sérteget, mocskol bennünket?!” Akkor, jó egy éve, elérték, hogy beindítsák nekik az orosz tévé egyes csatornáján a Parlamenti Híradót: dögunalom, hozzá nem értés, rosszindulat – ennyi.
Hazatért Oroszországba Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin. Végleg hazatért, végleg elhagyta Vermontot. A gyerekei már amerikai állampolgárok, ők már nem tudnának gyökeret verni Oroszországban. Így mondta Alekszandr Iszajevics egy interjúban. Moszkva mellett építtettek egy házat, Alekszandr Iszajevics felesége ügyelt fel az építkezésre. Többször is itt járt Moszkvában, hogy előkészítse a Nagy Orosz író, Gondolkodó és Próféta érkezését…
Annak idején mindenki habzsolta a Gulagot.
Megérkezem nemrég Mihajlovkába, a szülővárosomba, Volgográd megyében van, éppen ott, ahol Paulus tábornagy Sztálingrádnál kapitulált – kilencvenezer lakos, három nagy gyárából kettő bezárva. Az egyiket, amelyik tankokhoz gyártott indítómotorokat, végleg felszámolják. Cseljabinszkban és Volgográdban már megszűnt a tankgyártás, így hát motor se kell hozzá. Kérdezem a nagybátyámat, aki az ellenőrzési osztály vezetője volt:
– Mért nem álltatok át valami polgári termékre?
– Nem kifizetődő. Rég kiöregedett a berendezés.
Rémálmaiban sem gondolta volna senki, ami február 26-án történt. Biztos vagyok benne: senki se akarta, hogy szabadon engedjék az októberi lázadás résztvevőit, Ruckojt, Haszbulatovot és társait. A Dumában új csoportok alakultak, egyensúlyra jutottak a szélsőséges és a haladó erők, kialakult a mindig semleges, örök mocsár, amelyik soha nem szavaz se mellette, se ellene. A Duma-elnök, Ribkin úr is épp kapóra jött: se velünk, se ellenünk.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 1 hét
10 év 27 hét
10 év 30 hét
10 év 30 hét
10 év 32 hét
10 év 32 hét
10 év 32 hét
10 év 34 hét
10 év 35 hét
10 év 35 hét