„Vrag je odnio salu”, azaz „ennek már a fele sem tréfa” – így kommentálta az elmúlt hétvége eseményeit egy ismert zágrábi publicista, miután a Biztonsági Tanács ultimátumot intézett a horvát kormányhoz: két héten belül vonja ki reguláris csapatait a szomszédos Boszniából, mert ellenkező esetben ugyanaz a sors vár rá, mint Szerbiára és Crna Gorára. Magyarán: gazdasági büntetőintézkedéseket foganatosítanak ellene.
Az embargó pedig, mely sokkal inkább a horvát belpolitika s nem a külpolitika függvénye, valójában már életbe is lépett Zágráb ellen: a Horvát Demokrata Közösség egyik erős embere, jelenleg az INA nevű kőolajfinomító vállalat vezérigazgatója, Franjo Greguric azt állítja, hogy főleg az iszlám országok (legutóbb Egyiptom) sorozatosan mondják le Horvátországgal korábban kötött üzleteiket.
Mate Granic külügyminiszter azonnal diplomáciai körútra indult, hogy megkísérelje tompítani a Zágráb elleni kritika élét, a horvát vezetőket azonban mintha nem izgatnák úgy istenigazából a szankciók. Erre több magyarázatot is lehet találni. Egyesek szerint, akárcsak Belgrádnak, Zágrábnak is megfelel az elszigeteltség, hiszen így könnyebben le lehet számolni a belső ellenzékkel, és tovább lehet hatalmon maradni. Mások szerint abban bíznak, hogy Horvátország védőszentje, Németország úgysem fogja megengedni, hogy védence ugyanarra a sorsra jusson, mint az egykori nagy ellenség. Ez utóbbi véleményeket látszott alátámasztani Kinkel német külügyminiszter (utóbb kiderült, elhamarkodott) nyilatkozata, miszerint nincs bizonyíték a horvát csapatok boszniai jelenlétére – ám néhány órával később Butrosz Gali ENSZ-főtitkár már szállította is a perdöntő bizonyítékokat a Biztonsági Tanácsnak a 3000-5000 horvát katona (három dandár) boszniai jelenlétéről. Utóbb Kohl kancellár korrigálta külügyminiszterét, és alaposan megfenyegette Zágrábot, de ez aligha zavarja azokat, akik jövőjüket a német gyámságra alapozzák (s akik hálájuk jeléül nemrég egy dalmáciai kis faluban bronzból készült, Genscher volt külügyminisztert ábrázoló mellszobrot avattak).
A bizonyítékok napvilágra kerülésével csaknem egy időben szentesítette a szábor, vagyis a horvát parlament a Belgráddal kötött megállapodást, ami nyilvánosan a kapcsolatok rendezését jelenti, hallgatólagosan viszont Bosznia „testvéries” felosztását. A horvát ellenzék hevesen tiltakozott a paktum miatt amely tulajdonképpen a szerb agresszió jóváhagyását jelenti, de mindhiába. Az azonban ennek, ellenére is világos, hogy egyre kevésbé lehet az áldozatból lassan agresszorrá váló ország gazdasági és politikai válságát elodázni.
A krízis egyik összetevője a hatalmon lévő párt, a Tudjman elnök vezette Horvát Demokrata Közösség egységének megbomlása, mely 1991 nyara óta mélyül: ekkor csapott össze először két egymással szembenálló stratégiai koncepció a boszniai háború kapcsán, majd a tavalyi helyhatósági választások után még jobban kiéleződött az ellentét, amikor is a HDK, először a függetlenség elnyerése óta, viszonylagos visszaesést volt kénytelen elszenvedni.
A párton belüli végső leszámolásra a mostani parlamenti ülésszak elején került sor. A HDK keményvonalasai (Zágrábban usztasáknak is nevezik őket) a frakció ülésén követelték Stipe Mesic képviselőházi elnök lemondását. Mesic volt az egykori Jugoszlávia utolsó államelnökségének félig megválasztott elnöke (Belgrád és az őt követő keleti országrészek nem egyeztek bele, hogy egy „usztasa” vezesse az országot), ő a HDK egyik alapító tagja, jelenleg a párt liberális szárnyának egyik vezéregyénisége.
Már elkészültek Mesic menesztésének sajtókommentárjai, amikor másnap Tudjman elnök Mesictyel és Josip Manolictyal, a liberális szárny másik vezéralakjával karöltve jelent meg a frakció ülésén. A látvány megtette a kellő hatást: Mesic maradt a házelnöki székben, sőt annyira felbátorodott, hogy a párt közgyűlésén, megszegve az íratlan szabályt, miszerint Tudjmané az utolsó szó joga, élesen bírálta a muzulmánokkal szembeni politikát, főleg pedig a boszniai horvátok vezetőjét, Mate Bobant. „Vajon tényleg ez volt a muzulmánok elleni helyes stratégia, ha még Tudjman elnök egyes legközelebbi munkatársai is úgy vélik, hogy el lehetett volna kerülni a háborút? – kérdezi a Feral Tribune nevű független lap kommentátora. – És vajon a Miloseviccsel kötött paktum a leglogikusabb befejezése annak a háborúnak, amelyet azok ellen folytattunk, akik tegnap még enyhén szólva is távolabb álltak tőlünk, mint a muzulmánok? Végül fel lehet tenni a kérdést, hogy az egész 1992–94-es háború célja csak Bosznia megszállása és felosztása volt?”
A HDK-n belüli széthúzás következményeit – általános értékelések szerint –Tudjman elnöknek csak ideiglenesen sikerült elhárítania. Mesic a megnyert csata után szabadságot vett ki, és a napokban úgy nyilatkozott a Szabad Európa Rádió most indult délszláv osztályának, hogy csak egy rutinműtét miatt vonul pihenőre. Arra a kérdésre, hogy van-e nézeteltérés a párt vezetőségében, természetesen nemleges választ adott. A parlament elnökének azonban nem emberbaráti okok miatt „kegyelmezett” meg Tudjman elnök, hanem mert pártszakadás esetén Mesic a szábor egyik házában, Manolic pedig a másikban annyi képviselőt vinne magával, hogy megrendülhetne a HDK abszolút többsége. Akkor pedig jöhetnének az előrehozott választások, amelyek kimenetele már nem lenne annyira egyértelmű. A legújabb felmérések adatai szerint a HDK még mindig vezet a népszerűségi listán (33,8%), de már szorosan követik Budisa liberálisai (33,1%).
Persze Tudjmannak a parlamenti krízis esetén is bőségesen lesz mozgástere. A legújabb belügyi törvény szerint ugyanis „a Horvát Köztársaság elnöke a belügyminisztérium összes egységének főparancsnoka”.
- Külföld [6]