Azóta, hogy ismertté vált, a két pártelnök közös nagygyűlésen szerepel, többen ezt a magyar szélsőjobb lehetséges egyesülése első lépéseként félték vagy remélték. A Magyar Fórum egyenesen „választási adu ász beszédeket” várt. A közös együttlétből azonban egyelőre nem született szövetség. Várat magára a Csurka által megálmodott Nagy Újszövetség: „Ez a mostani többpártrendszer egyszerűen büdös. Bele van pecsételve a kommunista étlap minden szaftja. Most egy nagy Nemzeti Párt kellene, de legalább egy Nagy Újszövetség. (…) A nemzeti oldalról kellene teremteni egy nagy szövetséget… a biztos értékek és a közös célok alapján” – írja (Magyar Fórum, febr. 17.).
Kikből állna ez a társaság? A félreállított magyarságból, akiknek törzsét a MIÉP és a Magyar Út Körök alkotják mint az erre kiválasztottak, integrálók és úgyis mint volt MDF-esek: egyszerre tisztán és tapasztaltan.
A nemzeti szellemű MDF-nek is itt lesz a helye, amennyiben visszatér a lakitelki gondolathoz, kivágja a férges részeket, hisz „a legnagyobb lehetősége mégiscsak a kormányon lévő MDF-nek van, hogy jóvátegye Antallék mulasztásait. Vagy árulását.”
Torgyán – kevésbé ideologikusan – szintén „széles nemzeti mozgalom” létrehozásában bízik. Ez szülte a kisgazda MÚK-ot, a Nemzeti Összefogást. Azonban ragaszkodik a pártjában kialakított vezérstátushoz.
Boross kedvenc gondolatmenete alapján bízik a magyarság hagyományos politikai éleslátásában, a szélsőségektől való irtózásában. Itt ugyanis külső segítség nélkül még sem jobb-, sem baloldali ultrák nem kerültek hatalomra. Az optimista miniszterelnök azt felejti el, hogy amidőn a szélsőségesek hatalomhoz jutnak, többé már nem azok. A baloldali veszéllyel riogató politikus sem tagadhatja, hogy a mai magyar szélsőjobb legismertebb figurái (Csurka, Torgyán, Zacsek, Király B., Bogdán) a kormánypártok képviselői voltak. Az MDF volt a MIÉP, a MÉP és az MPP bölcsője. Míg a „baloldali blokk” parlamenti pártjaiból senki nem alakított szélsőséges pártot, vagy csatlakozott a Munkáspárthoz.
A két háború közti magyar szélsőjobb egyik alapjellemzője, a végletes megosztottság ma is karakterisztikus vonása az „újjobboldalnak”. Ebben szerepe volt Antall ügyes húzásainak, de a valódi okok vezetőik személyiségében rejlenek.
Bár kétségkívül komoly eredményre vezetne Csurka és Torgyán személyiségének ideg- és elmegyógyászati megközelítése, maradjunk most a politikai habitusuk különbségeinél.
Míg Torgyán mintája a házmester, addig Csurkáé az írástudó dzsentri szélsőjobbossága. Torgyán elvileg nem gyűlöli a kapitalizmust, nincsenek ugyanis elvei. Sőt, a pénzt kifejezetten szereti, olyannyira, hogy sóvárog a második emeleti kegyelmesék ebédlőbútora után. Csurka, az egykori hedonista egyszer jelet kapott, kiválasztott lett. Ma ez a szerep teljesen elhatalmasodott rajta. Keserves és heroikus küzdelemként éli meg a politikát, ahol ő az áldozat. A „csurkai titanizmussal” szemben Torgyán folyamatos győzelemként könyvel el mindent. A tényeket különbözőképp kezelik: Csurka tragikusan, a kisgazdavezér magától eltávolítva és bagatellizálva. Nagyon jellemző egykori III/III-as kapcsolatuk publikálása: Csurka bűnbánatot gyakorolt, míg Torgyán körömszakadtáig ragaszkodott ártatlanságához.
Ráadásul Torgyán nehezen vádolható antiszemitizmussal. Nem szeretik egymást. Csurka Torgyánt hibáztatja a Kisgazdapárt szétveréséért, míg Torgyán még mindig az MDF erős emberét látja Csurkában. Most mégis, híveik nagy boldogságára, vállalták egymást.
A liberálisok közt a szélsőjobb veszélyességének megítélésében döntően két álláspont ütközött: az egyik szerint reális a félelem, a másik szerint nincs komoly veszély. Az első értékelés szülte a Demokratikus Chartát. Ekkor a Fidesz és Orbán Viktor csak átmenetinek ítélte a szélsőjobb térnyerését (l. Beszélő, febr. 17.). Mára azonban Kis János állítja, nem kell számolnunk az előretörésükkel (MH, karácsonyi szám). Orbán szerint, ha ez pillanatnyilag nem is, de a jövőben igenis előfordulhat. Csökkentené a veszélyt a jelenlegi kormánykoalíció demokratikus erőinek bevonása a választásokat követően a végrehajtó hatalomba.
Kérdés, hogy egy egyesült jobbszél nem késztetné-e a most demokratikusnak, mérsékeltnek tartott MDF-politikusokat jelenlegi stratégiájuk újragondolására. Igaz, Lezsák és Für is elzárkózott a jelenlegi MIÉP-pel való együttműködéstől, de nem volt oly régen, amikor Boross kormányfő a század legnagyobb drámaíróját még tüzesen védte a bírálatoktól. Csurka írásaiból ugyan süt a sértettség, de nem lehet nem kiolvasni, az övéi közé vágyik. Torgyánnal nehezebb, ő aránylag korán távozott a koalícióból, ez szab politikájának irányt. Egy súlyos választási vereség és Csurkáék sikere azonban politikájának átalakítására kényszeríthetné.
Hivatkozott cikkek
Kapcsolódó cikkek
- Belföld [7]