Feledjük el egy kicsit a milliókat, s nézzük meg inkább, mit kaptunk a pénzünkért. A kormány által kiadott brosúrában („Magyarok: 4 év erőfeszítés. Magyarország: 4 év haladás”) van 4 Antall, 3 Boross (az egyik Boross mögött az MDF kacagókórusa), 1 db kicsi Göncz Árpád (Csoóri és Tőkés függelékeként), 1 db pápa (integet). Vannak benne nyugdíjasok: hatan boldogan kötnek, hatan jóízűen esznek (egy háttal áll, ő bizonyosan finnyás), egyet orvos látogat, egy sétál, kettő a búbos kemence előtt (feltehetőleg) kárpótlási jegyeket vizsgál. Van gyermek is: 1 a nagymamával, 1 az anyukával, 1 db szöszke pedig pitypangot fúj. 1 gyermeken 1 rendőrsapka, 1 mosolygós rendőr bácsi ölében. S aztán van 3 cserkész, ahol egyenruha és ifjúság szerves 1ségben látható. S ha már gyerek van, a kutya sem maradhat el. Igaz, itt határőrökkel szerepel. A 4+2 páncélos egy másik képen látható. 2 katonai repülőgép is mutatja (egyik integető, mosolygó pilótával), hogy mekkora erő légvédelmünk. De a határőrökre lehetünk a legbüszkébbek. Hárman komoly arccal vizsgálnak egy csomagtartót, ám azt a szövegből tudjuk meg, hogy a „gyorsan bevethető határvadász-alakulat – a honvédséggel együttműködve – képes a menekültek fogadására és elhelyezésére”. Nyilván ők helyezték el iskolapadjukban az 5 kis menekültet. 8 darab rendőrmotoros szép ívben fordul. S hogy tudjanak hol fordulni, látható szép íves autóút is, madártávlatból. A grafikonok íve is csodaszép: ott emelkednek, ahol kell, ott süllyednek, ahol kell. A legszebbek a munka világának képei: hegesztő (1 db) hegeszt (kicsit alulról fényképezve), színes szikrák szerteszállnak. A poézis csak fokozódik az üzemcsarnokokban: a szalagon húsosok húsolnak, autószerelők autószerelnek (így hívják azt a műveletet, amikor a fényképen 1 fenék és 2 láb lóg ki a motorházból). Van parlament, községháza, „Makovecz”. Látható ezüstösen csillogó vezeték- és tartályrendszer is: és ha nem éppen olajat „szőkítenek”, akkor nyilván itt készítik a szent kenetet, mert talányos okból egy épülő templom mellé került a kép, az egyházak szerepét szemléltetve. S ki ne feledjük: a traktorok. Mert a traktor nem maradhat ki. Kettő hatalmas jószág széles táblán porzik, egy kisebb zetor (a vezető szőke haja száll a szélben, igaz, kis bajuszkája van) merész ívben jobbra fordul a barázdákon.
Kevés szintetizáló képességgel megalkotható az ideális magyar életkép: pitypangtermő réten széles szerelőszalag, melyen traktor robog, a vezetőülésen vidor határőr, ölében tart egy cumizó nyugdíjast; nekik mutatja Boross, hogy melyik épülő autóúton kövessék Antall Józsefet (háttérben az MDF-képviselők tele szájjal röhögnek).
Ehhez van képük. Aki úgy gondolja, hogy látott már ilyet, annak bizony homályos a látása. Szó se róla, a hercig hegesztőre vagy a csillogó csővezetékre már a békekölcsönplakátról is emlékezni lehet. Egykoron azt állították, hogy az ipar államosítását a gondolkodás államosítása követi; most látható, hogy e tétel fordítva nem igaz. De a kákán is csomót keres, aki nem látja az átmenet jeleit, a frissen sarjadzó „kapreál” hajtásait. Mert csak másképp üli meg a kisgazda a gépet, mint a téeszcsés traktoroslány. Brosúránk hőse pl. olyan hévvel fordul, hogy majdnem felborul, de ezzel is szemlélteti, hogy a farmergazdaság bár hátrányokkal indul, de hatalmas sebességgel hamarosan behozza hátrányát. És hát a „szellemiség”. A változást én úgy képzelem, hogy Varga főagitpropos felesége vagy babája Amway-szemináriumon vett részt, s megosztotta tapasztalatait párjával. A Miniszterelnöki Hivatal egységesen belépett a sikerhálózatba; épületében munkanélküliség-dezodort, grafikonkrémet és nyugdíjasparfümöt, terepszínű mosóport adnak-vesznek. Ennek akár komolyan örülni is lehetne, ha jól csinálnák, ha nem éreznénk messziről az irgalmatlan pacsuliszagot. Miközben e sorokat írom, kiderült: a pitypangfújó szöszi gyerek képét az MSZP is felhasználta már saját szóróanyagában. A dolog zsenánt, de árulkodó: a propaganda – a sikerpropaganda sem – nem rendszerspecifikus jelenség. Minden politikai erő megpróbálja meggyőzni az embereket saját igazáról. S itt olyan reklámeszközöket vetnek be, amilyeneket csak tudnak. Csak akkor válik igazán ártalmassá a dolog, ha sikerül az összes tömegközlési eszközt egy kézben tartani, ha az összes információforrást egyetlen szerv ellenőrzi. A jelenlegi kormány ezt megvalósítani nem tudja, még ha törekszik is szimulálni ezt a helyzetet. Gondolkodása azonban továbbra is államosított maradt. A brosúra talán egyetlen őszinte mondata szerint a kormány figyelméből nem mindig telt arra, hogy „rendszeres párbeszédet folytasson a polgárokkal”. Állampárti kormányoknak ez valóban nem szokásuk. Marad helyette a beszámoló, az eget ostromló grafikon, a száguldó traktor. Ám a legszebb „éves jelentés” sem zárja ki a lehetőséget, amelyet Parkinson újabb törvényei között oly ékesszólóan ecsetelt: „A társaság csődbe ment, mielőtt a következő évi jelentés megjelenhetett volna.” S ha ilyen múlékonyak a kormányok, a polgároknak valóban csak egyetlen lehetőségük marad: egészen más értelemben ugyan, de megfogadják a brosúra tanácsát: „Bízzunk önmagunkban!”
- Belföld [6]