Skip to main content

Van képük hozzá

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Feledjük el egy kicsit a milliókat, s nézzük meg inkább, mit kaptunk a pénzünkért. A kormány által kiadott brosúrában („Magyarok: 4 év erőfeszítés. Magyarország: 4 év haladás”) van 4 Antall, 3 Boross (az egyik Boross mögött az MDF kacagókórusa), 1 db kicsi Göncz Árpád (Csoóri és Tőkés függelékeként), 1 db pápa (integet). Vannak benne nyugdíjasok: hatan boldogan kötnek, hatan jóízűen esznek (egy háttal áll, ő bizonyosan finnyás), egyet orvos látogat, egy sétál, kettő a búbos kemence előtt (feltehetőleg) kárpótlási jegyeket vizsgál. Van gyermek is: 1 a nagymamával, 1 az anyukával, 1 db szöszke pedig pitypangot fúj. 1 gyermeken 1 rendőrsapka, 1 mosolygós rendőr bácsi ölében. S aztán van 3 cserkész, ahol egyenruha és ifjúság szerves 1ségben látható. S ha már gyerek van, a kutya sem maradhat el. Igaz, itt határőrökkel szerepel. A 4+2 páncélos egy másik képen látható. 2 katonai repülőgép is mutatja (egyik integető, mosolygó pilótával), hogy mekkora erő légvédelmünk. De a határőrökre lehetünk a legbüszkébbek. Hárman komoly arccal vizsgálnak egy csomagtartót, ám azt a szövegből tudjuk meg, hogy a „gyorsan bevethető határvadász-alakulat – a honvédséggel együttműködve – képes a menekültek fogadására és elhelyezésére”. Nyilván ők helyezték el iskolapadjukban az 5 kis menekültet. 8 darab rendőrmotoros szép ívben fordul. S hogy tudjanak hol fordulni, látható szép íves autóút is, madártávlatból. A grafikonok íve is csodaszép: ott emelkednek, ahol kell, ott süllyednek, ahol kell. A legszebbek a munka világának képei: hegesztő (1 db) hegeszt (kicsit alulról fényképezve), színes szikrák szerteszállnak. A poézis csak fokozódik az üzemcsarnokokban: a szalagon húsosok húsolnak, autószerelők autószerelnek (így hívják azt a műveletet, amikor a fényképen 1 fenék és 2 láb lóg ki a motorházból). Van parlament, községháza, „Makovecz”. Látható ezüstösen csillogó vezeték- és tartályrendszer is: és ha nem éppen olajat „szőkítenek”, akkor nyilván itt készítik a szent kenetet, mert talányos okból egy épülő templom mellé került a kép, az egyházak szerepét szemléltetve. S ki ne feledjük: a traktorok. Mert a traktor nem maradhat ki. Kettő hatalmas jószág széles táblán porzik, egy kisebb zetor (a vezető szőke haja száll a szélben, igaz, kis bajuszkája van) merész ívben jobbra fordul a barázdákon.

Kevés szintetizáló képességgel megalkotható az ideális magyar életkép: pitypangtermő réten széles szerelőszalag, melyen traktor robog, a vezetőülésen vidor határőr, ölében tart egy cumizó nyugdíjast; nekik mutatja Boross, hogy melyik épülő autóúton kövessék Antall Józsefet (háttérben az MDF-képviselők tele szájjal röhögnek).

Ehhez van képük. Aki úgy gondolja, hogy látott már ilyet, annak bizony homályos a látása. Szó se róla, a hercig hegesztőre vagy a csillogó csővezetékre már a békekölcsönplakátról is emlékezni lehet. Egykoron azt állították, hogy az ipar államosítását a gondolkodás államosítása követi; most látható, hogy e tétel fordítva nem igaz. De a kákán is csomót keres, aki nem látja az átmenet jeleit, a frissen sarjadzó „kapreál” hajtásait. Mert csak másképp üli meg a kisgazda a gépet, mint a téeszcsés traktoroslány. Brosúránk hőse pl. olyan hévvel fordul, hogy majdnem felborul, de ezzel is szemlélteti, hogy a farmergazdaság bár hátrányokkal indul, de hatalmas sebességgel hamarosan behozza hátrányát. És hát a „szellemiség”. A változást én úgy képzelem, hogy Varga főagitpropos felesége vagy babája Amway-szemináriumon vett részt, s megosztotta tapasztalatait párjával. A Miniszterelnöki Hivatal egységesen belépett a sikerhálózatba; épületében munkanélküliség-dezodort, grafikonkrémet és nyugdíjasparfümöt, terepszínű mosóport adnak-vesznek. Ennek akár komolyan örülni is lehetne, ha jól csinálnák, ha nem éreznénk messziről az irgalmatlan pacsuliszagot. Miközben e sorokat írom, kiderült: a pitypangfújó szöszi gyerek képét az MSZP is felhasználta már saját szóróanyagában. A dolog zsenánt, de árulkodó: a propaganda – a sikerpropaganda sem – nem rendszerspecifikus jelenség. Minden politikai erő megpróbálja meggyőzni az embereket saját igazáról. S itt olyan reklámeszközöket vetnek be, amilyeneket csak tudnak. Csak akkor válik igazán ártalmassá a dolog, ha sikerül az összes tömegközlési eszközt egy kézben tartani, ha az összes információforrást egyetlen szerv ellenőrzi. A jelenlegi kormány ezt megvalósítani nem tudja, még ha törekszik is szimulálni ezt a helyzetet. Gondolkodása azonban továbbra is államosított maradt. A brosúra talán egyetlen őszinte mondata szerint a kormány figyelméből nem mindig telt arra, hogy „rendszeres párbeszédet folytasson a polgárokkal”. Állampárti kormányoknak ez valóban nem szokásuk. Marad helyette a beszámoló, az eget ostromló grafikon, a száguldó traktor. Ám a legszebb „éves jelentés” sem zárja ki a lehetőséget, amelyet Parkinson újabb törvényei között oly ékesszólóan ecsetelt: „A társaság csődbe ment, mielőtt a következő évi jelentés megjelenhetett volna.” S ha ilyen múlékonyak a kormányok, a polgároknak valóban csak egyetlen lehetőségük marad: egészen más értelemben ugyan, de megfogadják a brosúra tanácsát: „Bízzunk önmagunkban!”






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon