Kisbali László

Nyomtatóbarát változat

Az elmúlt héten a lapok nyilvánosságra hozták az Országgyűlés elnökéhez írott levelét, amelyben Ön tiltakozásának adott hangot amiatt, hogy a szabad demokraták javaslatot készülnek benyújtani a parlamentben „az iskolai hitoktatással kapcsolatosan”, s egyúttal határozottan kiállt ama „megállapodás” mellett, amelyet néhány egyház képviselője a kultuszminiszterrel kötött. Ha megdöbbenést nem is, meglepetést én is éreztem, amidőn levelét olvastam, s egyúttal számos kérdés merült fel bennem, melyekre választ csak Öntől remélhetek, bár bizonyos, hogy Szabad Györgynek is van véleménye a dologról.

Levele mindjárt figyelemre méltó fordulattal kezdődik: „Megdöbbenéssel értesültem a sajtóból…, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége Országos Tanácsa »az Országgyűlés hétfői ülésén az egyházi törvény kiegészítéséről javaslatot terjeszt be« az iskolai hitoktatással kapcsolatban.” Bárhogy olvassuk is, ennek a mondatnak az a jelentése, hogy Önt már az az egyszerű tény is „megdöbbenti”, miszerint egy párt javaslatot nyújt be a parlamentben. Mi ezen a megdöbbentő? Az, hogy egy párt javaslatot tesz? Netán az, hogy éppen ez a párt tesz ebben az ügyben javaslatot?

Jóhiszemű értelmezéssel föltételezhetjük ugyan, hogy itt csupán – ily súlyos kérdésben persze nehezen megengedhető – stilisztikai pongyolaságról van szó, s Önt nem a javaslattétel ténye, hanem tartalma „döbbentette meg”. Egyéb tények azonban arra látszanak mutatni, mintha az ön tiltakozását kifejezetten az SZDSZ parlamenti fellépése váltotta volna ki. Levele ugyanis azt a benyomást kelti, mintha az Ön által „korrekt megoldásnak” minősített „megállapodás” ellen kizárólag a szabad demokratáknak lennének kifogásaik.

Alig hihető, hogy ne tájékoztatták volna a több mint egy hónapja nyilvánosan folyó vitáról, arról, hogy szervezetek, pártok és magánemberek juttatták kifejezésre fenntartásaikat a „megállapodással”, illetve a kultuszminiszter elképzeléseivel szemben. Ha tudott ezekről a megnyilatkozásokról, miért nem emelte fel ellenük is a szavát? Miért éppen a szabad demokraták javaslata váltotta ki megkülönböztetett érdeklődését? A Fidesz állásfoglalása pl. nem számít? Horn Gyulának pedig bizonyára jelentős érdemei lehetnek az egyházak jogainak helyreállításában, ha Ön hallgatással siklott el az MSZP elnökének e tárgyban tartott parlamenti felszólalása mellett, holott –hogy az Ön kifejezését használjam – ő is „az Alkotmánybírósághoz fordulással fenyegetett”.

Miért tételezi föl, hogy az SZDSZ javaslatai az „egyházak visszaszorítását” célozzák? Az Ön által kifogásolt sajtóközlemény azzal végződik, hogy „az SZDSZ… sürgeti a kormányzatot: mielőbb biztosítsa az egyházak működéséhez szükséges ingatlanigények kielégítését, hogy a hitoktatást saját erejükből is képesek legyenek megoldani”. Ezt Ön „visszaszorításnak” érti? Honnan szorítják vissza az egyházakat? Megtehetjük persze, hogy az állam és egyház elválasztásának világtörténeti folyamatát „visszaszorításnak” tekintjük. E „visszaszorulást” azonban aligha lehet az SZDSZ számlájára írni, s valószínű, hogy még a magyar Országgyűlés elnökénél nagyobb hatalmasságok sem képesek meg nem történtté tenni.

Kételkedhet persze a szabad demokraták szándékainak őszinteségében. Az SZDSZ közvetlen előzményének számító demokratikus ellenzék „földalatti” sajtója – így a „régi” Beszélő – azonban akkor is határozottan és következetesen kiállt a vallás szabad gyakorlása, az egyházak autonómiája mellett, amikor az egyházi vezetők tiltakozása nem hallatszott ilyen erőteljesen.

Ezért akár örülni is lehetne annak, hogy – mint levele is tanúsítja – a katolikus egyház hosszú hallgatás után végre megtalálta a hangját, ám a közel fél évszázad itt sem múlik el nyomtalanul. Ön például azt írja, a „javaslatok pártvonalon, az egyházak megkérdezése nélkül jöttek létre”. Mit jelent a „partvonal” kifejezés, ha Ön használja? Mert hogy mit jelentett a „párt- és állami vonal” kettősségében gondolkodó MSZMP-káderek szájából, azt tudjuk, mi több, éppen most próbáljuk elfelejteni. Azt nem hinném, hogy egy pártnak azt a jogát kívánja elvitatni, hogy akárki megkérdezése nélkül véleményt formáljon bármiről is, ha e nézetét egyébként demokratikus s parlamenti eszközökkel kívánja érvényesíteni. És mit jelent az „egyházak megkérdezése nélkül”? Mely egyházakat nem kérdezték a szabad demokraták? Azt a huszonhetet, amelyeknek a megkérdezése nélkül a másik hét egyház megállapodást kötött az egyházak nevében a kormány képviselőjével?

Ön, tisztelt Érsek úr, elfogadja a kultuszminiszter által már többször kifejtett elképzelést, miszerint „az iskola a társadalomé”, s Ön ehhez most még hozzáteszi: „nem a pártoké”. Miért hiszi, hogy a pártok „a” társadalommal állnak szemben? Nem gondolja-e, hogy ha az iskola a társadalomé, akkor az első, akit az oktatásügynek még a közelébe sem szabadna engedni, az Andrásfalvy úr, aki kultuszminiszteri minőségében éppen nem a társadalmat, hanem az államhatalmat képviseli? Nem következik-e ebből a tételből – ad absurdum –, hogy be kell zárni az állami iskolákat? S nem fél-e attól, hogy az egyház – amint ez a „megállapodás” szövegében áll –, „egyházi hatóságként” éppen „a” társadalommal kerül szembe, felügyeleti s egyéb jogaival egyetemben? Nem tartja-e elképzelhetőnek, hogy a társadalom – vagy fogalmazzunk világosabban: a társadalom jelentős csoportjai – parlamenti pártjai, így az SZDSZ, útján óhajtják gyakorolni „iskolatulajdonosi jogaikat”? Vagy úgy gondolja, hogy a hívők csak az egyházon keresztül érvényesíthetik akaratukat? Nem biztosíték-e, hogy pl. az SZDSZ szavazói és tagjai között szép számmal akadnak hívők, lelkipásztorok is? (Hogy mennyien, azt most még nehéz megmondani, de ha megvalósul Andrásfalvy úrék elképzelése, akkor a jövőben majd ki lehet következtetni a bizonyítványokból!) Ennyire rossz véleménye lenne a parlamenti demokráciáról? Vagy csupán néhány párt törekvésével szemben bizalmatlan? Mellesleg, tudja-e, hogy Andrásfalvy Bertalan párttag? Reá nem érvényesek az Ön által mondottak? Vagy a „megállapodásban” a kultuszminiszter képes volt függetleníteni magát „pártvonalon” hozott döntésektől? Ha igen, több mint vétek, hogy Andrásfalvy úr nem osztotta meg mindenkivel a titkát!

Az Érsek úr mintha az Alkotmánybíróság intézményében sem bízna jobban, mint a pártok működésében. Miért tekinti „fenyegetésnek”, ha egy párt élni kíván törvény adta jogával? Úgy véli netán, hogy az Alkotmánybíróság szükségszerűen helyt adna az SZDSZ kifogásainak? Ha pedig nem így gondolja, akkor miért nevezhető fenyegetésnek az alkotmányos jogorvoslat kezdeményezése?

Ezek a kérdéseim, Érsek úr, s engedje meg, hogy végezetül én is kifejezést adjak tiltakozásomnak. E tiltakozásra éppen Ön jogosít fel, amikor az én kezeimbe adja az iskola ügyét, hiszen eddig még nem hozták a tudtomra, hogy nem tekinthetem magam „a társadalom” tagjának. Hogy tiltakozásom nem „pártvonalon” fogant, az talán abból is érezhető, hogy megengedhetem magamnak a keresetlen beszédet. Ráadásul messzemenően nem értek egyet szabad demokrata elvbarátaimmal abban, hogy bármely iskolai tantárgy bevezetését parlamenti úton szorgalmazzák.

Az Érsek úr azonban félreérti az SZDSZ közleményét. A vallási hagyományokat taglaló tantárgyat ugyanis a javaslat – az Ön levelében írottakkal ellentétben – nem a hitoktatás helyett kívánja bevezetni, hanem azt sürgeti, hogy az önálló egyházi iskolai hitoktatás mellett az állami iskolákban oktassák „a nagy vallásokról szóló kulturális tantárgyat”. Én mindenekelőtt az ellen az érv ellen tiltakozom, amellyel az Érsek úr tiltakozik a tárgy bevezetése ellen: „Az ilyen tantárgy a vallás relativizálását, laicizálását eredményezi, amely akadályozza a hitoktatói munkát, és a tanulókban megzavarja a hitoktatáson hallottakat.” Mit érthet Ön „a vallás relativizálása” alatt? Nem relativizálódott-e a vallás már azáltal, hogy több felekezet, több egyház létezik? Az egyik felekezet „hitokatatói munkáját” nem a másik hitoktatáson hallható nézetek veszélyeztetik-e a leginkább? S hová vezet, ha a hitoktatás követelményeihez igazítjuk a többi iskolai tantárgyat? Először is: melyik hit legyen a mérce? Mi lesz a természettudományokkal? Mihez igazodjanak? Vezessék be netán a XVII. században divatos „physica mosaica”-t, a „mózesi fizikát”, amely a természettudomány és a teremtéstörténet ötvözését tűzte ki célul? S mi legyen Ady Endrével? Katolikus gyerekeknek ne oktassuk? Igaz, a költő istenes verseinek némelyikét valószínűleg a kálvinista hitoktatók sem fogják „szemléltetésre” használni. S mi az akadálya, hogy ezt az érvet kiterjesszék, és az élet egyéb területein is érvényesítsék a hitoktatás szempontjait?

Nem folytatom. Érsek úr; bízom benne, hogy tiltakozásomnak egyedül a megfogalmazás pontatlansága az oka, amint azt is remélem, hogy az Önnek feltett kérdéseim is egyszerű félreértésen alapulnak.

Tisztelettel:

• Belföld