„Rossz volt hazajönni a börtönből ’58-ban, és látni, hogy közben mi lett Magyarországból. Nagyon nyomasztó volt. Az a szörnyű érzés fogott el, hogy magyarul már csak hazudni lehet. És ez így is volt. Viszont akkor mitévő legyen az ember? Hogy én nem leszek magyar költő, azt már akkor biztosra vettem. Miről írjon az ember verseket, amikor mindenki hazudik? És akkor eszembe jutott, hogy festő leszek, Kováts Alberttel – aki szintén festő lett – már a fűtéscsöveken erről beszélgettünk – a Markóban. Új barátokra tettem szert – a sors és Vekerdy Tamás jóvoltából. Ezt a társaságot, Maurer Dórát, Keserű Ilonát, Major Jánost és a többi festőt meg zenészt szerettem, és sokat tanultam tőlük. Elkezdtem rajzolni meg festeni, és teljesen elzárkóztam minden más dolog elől. Elhatároztam, nem fogok a saját síromon ülni, mint egy virág, mint egy krizantém. Most egy másik élet kezdődik, festeni fogok…” (Karátson Gábor)
Keszthely, Balaton Múzeum,
Múzeum u. 2. Április 17-ig
- Rábeszélő [5]