Vasárnap kampánynyitó gyűlésre hívta Budapest népét az MDF. A vidékről buszokkal érkezettek segítségével csurig telt az Olimpiai Csarnok.
A 3 és fél órás rendezvényt 2-2,5 órás kultúrprogram nyitotta meg. Volt benne dixieland, gregorián, népdal, vers, próza. Az egyre forrósodó teremben (a légkondicionálás nem működött) a mind több tikkadozót és kishitűt a szabályos ütemben feldübörgő taps rázta föl. Az országos lista csökkenő számsorrendje alapján összeállított táncrend szerint bependerült MDF-politikusok jó nagyokat viktóriázva, szélesvásznú mosolyokkal nyugtázták és gerjesztették a lelkes ovációt. A hazai pálya előnye.
A végig mértékletes úri közönség még Bánffy Györgybe is belefojtotta Tamási Áront Boross Péter antréjakor. Semmi gond, a jeles aktor tudta, ma nem ő a főszereplő, a politikusaira kíváncsi a publikum.
Az epedve várt politikai beszédek előtt még meg kellett hallgatni a Szózatot. No nem a hagyományos formában, Egressy Béni zenéjével, hanem Kállai Ferenc szavalatában CD-ről; mind a 14 versszakot. Az újítás egy kis zavart keltett, vajon a verset is vigyázzban illik hallgatni, esetleg mormolni is kell? Az első szakasz után az MDF-vezérkar döntött, fölállt, s utánuk az egybegyűltek is.
A nemzet esetleges halálát elővetítő vers sokkhatását csak fokozta az MDF ájtatos manójának a szónoklata. A költő, aki orátornak sem igazán jó, mégis pártja szíve csücske, az MDF négyéves vesszőfutásáról beszélt. Milyen nehéz megértetni az emberekkel, hogy a most épülő új Magyarország elsősorban az ő javukat szolgálja: néha túlzottan is türelmesnek kellett maradni, miközben mások…
A tömegoszlató hosszúságú és intenzitású fuvolaszó után harci kürtként hatottak Für Lajos szavai: „Ha kell, mi készek vagyunk elveszni, csak a nemzet legyen szabad, és unokáink boldogak.” Vastaps. A 22 éves Vasvári Pál 145 éves fogadalmát újra megélő, a szívtelen környezetük meg nem értésétől, gáncsoskodásától szenvedő MDF-esek újra bízhatnak, rajtuk ország-világ tekintete: „Balzac szamárbőrjeként zsugorodó magyarságunk” (id. Takács Péter) megmaradása a tét. És ha újra rájuk szavaz az ország népe, a herderi sötét jóslat, a nemzethalál megvalósulása további négy évvel eltolódik. Ellenkező esetben…
Úgy tűnik, az 1791-ben megjelent jövendölés (a magyarok itt élnek „más népek közt, a lakosság csekélyebb részeként, és századok múlva talán a nyelvük is alig lesz fellelhető”) az MDF számára továbbra is aktuális.
A triumvirátus harmadik, vezető tagja, Boross Péter – állítása szerint – nem foglalkozik ideológiai kérdésekkel. Valóban, most is pragmatikusabb, szakszerűbb politikus benyomását keltette, mint a másik két triumvir. Azt azonban fontosnak találta leszögezni: mindenben egyetért az előtte szólókkal, ők hárman kenyeres pajtások. Az ügyesen szónokló miniszterelnök politikai és érzelmi érvekkel bizonyította, csak ők képesek és érdemesek az ország irányítására. Hiszen csak ők szalonképesek a nagyhatalmaknál, a politikai váltás meggátolná a most gyümölcsöző folyamatokat, tömeges elbocsátások tizedelnék a nemzet fő erejét, a köztisztviselőket. Majd az ország okosabbik részét, a nőket szólította meg, szavazzanak az MDF-re, hisz a bennük és általuk testet öltött biztonság, nyugalom, rend, erő mindennél fontosabb, és rokon a kormánypártéval.
Herder szellemének kétszáz éves magyarországi kísértése során, épp a német filozófus hatására, Széchenyi a Világban (1831) a mai MDF-nek is megszívlelendőt írt: „A tett tehát az első, a szó a második.”
Uraim, a romantika kora tovaszállt.
- Választás ’94 [6]