Skip to main content

Választás ’94


Két rossz közül... (Budapest, Batthyányi téri metróállomás, 1994. május 28., egy kampánycsendes szombat délután...)







Ki, miért és mire szavazott?


A választások eredményeinek értékelésekor, „a nép döntésének” magyarázata kapcsán sokfajta szempont merült fel már eddig is, és bizonyára még több fog felmerülni a későbbiekben. Eleddig azonban nem találkozhattunk olyan elemzésekkel, amelyek azt mutatták volna meg, hogy az egyes pártok szavazótáborai milyen gondolkodású, milyen világszemléletű emberekből álltak.

Egy héttel a választások május 29-i első fordulója előtt (május 21. és 23. között) politikai-szociológiai vizsgálatot végeztünk.


Választás Szentendrén


A Pozsgay-pártba igazolt Szél Péter, aki toronymagasan nyert 1990-ben, még az első előtti fordulóban kiszállt, mert az ajánlócetliket sem tudta összegyűjteni.

Egy munkáspárti, egy független és egy MIÉP-es jelölt mögött hátulról az előkelő negyedik, elölről a kevésbé előkelő hetedik helyet szerezte meg Dragon Pál, aki 1990-ben az FKgP listájáról került a parlamentbe, s kinek lapja és személye azóta egyre népszerűbb a városban.


A kétegyházi per újabb fordulója


Két évvel a három Csurár család házainak felgyújtásába és a családok kiüldözésébe torkolló pogromszerű események után tán eldönti a Békés megyei igazságszolgáltatás, hogy ki ellen is kéne folytatnia bűnpert. Vajon a bíróság számára csak a Csurárok ütlegei léteznek-e, avagy számítanak-e a Csurárokra mért csapások is, számít-e az, hogy három család földönfutóvá vált az ország délkeleti sarkában (lásd Beszélő 1994, 10. szám.) Nem sietik el, az biztos.


„Az SZDSZ és a Fidesz koalíciós vitáját a választók levették a napirendről” – írja Neményi László az első fordulót értékelő tanulmányában. (A nép választása, Beszélő, 1994. május 12.)

Azt hiszem, Neményi Lászlónak nincs igaza.



Bizony – az abszolút kudarcok mennyisége négy év alatt sokat nőtt. 1990-ben 122, 1994-ben több mint háromszor annyi, 393 jelölt zárta a választásokat 750-nél kevesebb szavazattal.


Tisztelt képviselő úr!


Megkaptam április 21-én kelt névre szóló személyes hangú és saját kezű aláírással írt levelét, amelyben jó egészséget kíván nekem, és közli, hogy „kerületünkben nagyon sok nyugdíjas él, köztük Ön is”.

Köszönöm jókívánságait, és azokat viszonzom. Szíves tájékoztatására közlöm, hogy nem vagyok nyugdíjas, hála jó egészségi állapotomnak és a rendszerváltás adta lehetőségeknek, sokat dolgozom.




Tisztelt Miniszterelnök úr!

Ön névre szóló levelet küldött nekem (bélyeg helyén: „Díj hitelezve”), de engem nem zavar, hogy a népesség-nyilvántartó immáron jogosnak ítélt közvetítésével még néhány millió magyar nő kapta ugyanezt a szöveget. Ha a Magyar Posta bedobta az én magyar postaládámba a tulipántos, fényképes kormányfői pártlevelet, az én saját magyar nevemre, akkor én illő magyar úri módon, erre a levélre most válaszolok.

Nem hittem volna, hogy Önök engem még bármivel is meglephetnek. De ez történt.





A tavaly nyáron 96%-os többséggel elfogadott kisebbségi törvény lehetőséget ad települési és országos kisebbségi önkormányzatok választására – az országgyűlési választások után. (Beszélő, 1993. július 17.) A ritka egyöntetűséggel elfogadott törvény bizonyos fokig elvette az élét a kisebbségek parlamenti képviseletéről kiújult vitának.

Képviselői jelöltállítás 1994


Sokan tartottak attól, hogy a „politikától megcsömörlött” választópolgárok be sem engedik a lakásukba az ajánlószelvény-gyűjtőket. A köztisztviselői rend elöljárói ráadásul nem tanácsolták beosztottjaiknak, hogy támogató cédulájukkal a politika ingoványos és piszkos területére lépjenek. Ha ezt komolyan megfogadták volna, ez kb. 100 ezerrel csökkenthetné a szavazók számát.

Zárt nyilvánosság

Ezen intő jelek ellenére az aktivistáknak lényegesen több ajánlószelvényt sikerült összegyűjteni.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon