Elfekvő törvényjavaslatok, félbehagyott viták, arcátlanul halogatott vizsgálatok vagy légszomjasan keresztülhajszolt döntések – ezt a rozsdatemetőt hagyja maga után a második magyar köztársaság első parlamentje. Azok a képviselők, akik nem akarnak újra indulni, jobbára már be sem járnak, újra meg újra veszélybe kerül a határozatképesség. Mintha a parlament inkább megunta volna a demokráciát, mint maga az ország, amelyet néhány hete kezdenek felvillanyozni a választási előkészületek.
Ha a parlament mégsem spleenes, unott hölgyként búcsúzik önmagától, az csakis Göncz Árpád érdeme lesz. Az elnök beszél az Országgyűlés utolsó ülésnapján. Vajon hogy csinálja, hogy valahányszor megszólal, ép érzékű hallgatói újra meg újra úgy érzik: pontosan ezt akarták hallani tőle.
Ha az elnök parlamentzáró beszéde csupán baráti-protokolláris búcsú lenne – már az is elég volna. De egyúttal beterjeszti a köztársaság első országgyűlésének utolsó törvényjavaslatát – s ezzel azonnali feladatot ró a májusban megválasztandó új Házra is. Törvényjavaslatot terjeszt be az elnök, olyan törvényjavaslatot, amelyet a pártok közt húzódó lövészárkok mélyülése idején csak ő terjeszthet be. Amely csak az elnök javaslataként emelkedhet a választási küzdelmet folytató pártok csatája fölé.
Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy akár szélsőséges eszmék is leírhatók, hangoztathatók. Helyesen tette: nincs szólásszabadság, ha a rossz szót nem jó szó győzi le. A parlament betiltotta az önkényuralmi jelképek használatát. Szemellenzős, „politikusan” egyensúlyozó törvényt alkotott, az ördög árnyékára mutogatott, az ördög helyett. Van törvényünk, amely a béke és az emberiség védelmében tiltja, hogy bárki bárkinek nemzeti, népi, faji vagy vallási csoporthoz tartozása miatt testi vagy lelki sérelmet okozzon. Ez a jogszabály azonban nehezen alkalmazható: túl nagy a távolság a csoport tagjának sérelme és az emberiség veszélyeztetése között.
Az elnök olyan törvényjavaslatot terjeszt a Ház elé az utolsó ülésnapon, amely mindenekelőtt a félelemkeltést bünteti. Hisz egyre nő s egyre fortélyosabb a félelem, a megalapozott és a megalapozatlan, a hisztérikus és a paranoiás, az erőszakra sarkalló és a menekülésre késztető. Fél a kisebbség és fél a többség, fél a győztes és fél a vesztes, fél a cigány, fél a zsidó és fél a magyar. Az elnök azt mondja: bűntettet követ el, aki nemzeti, népi, faji, vallási csoportban félelmet kelt. Bűntettet követnek el, akik azért gyülekeznek, hogy más csoportokat megalázzanak, bennük félelmet keltsenek. Bűntettet követnek el, akik azért szervezkednek, hogy más csoportok ellen uszítsanak, ellenük gyűlöletet ébresszenek.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmánya, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezmény, a népirtás és az apartheid megelőzéséről, megbüntetéséről és leküzdéséről szóló nemzetközi egyezmények köteleznek arra, hogy a Magyar Köztársaság a büntetőjog eszközeivel is hatékonyabban védje a kisebbségek, a nemzeti, etnikai, vallási, kulturális csoportok jogát az emberi méltósághoz, a mássághoz. E törvényjavaslat benyújtásával az elnök, elfogadásával a majdani parlament az ország nemzetközi kötelezettségeinek tesz eleget.
Az alkotmány értelmében a köztársaság elnökének akkor kell cselekednie, ha veszély fenyegeti az alkotmányt, az állam intézményeinek alkotmányos és demokratikus működését. Göncz Árpád cselekedett a taxisblokád idején, megpróbálta, amit megpróbálhatott a médiaválság ügyében. Alkotmányos, elnöki gesztussal búcsúztatja a feloszló parlamentet is. A választási küzdelem második menetének kezdetén, a csúf kampánytól való szorongás közepette aligha van időszerűbb ötlet és alkotmányosabb tett, mint ennek a törvényjavaslatnak a beterjesztése, amely nyugalmat ígér a félőnek és kemény büntetéssel fenyegeti a félelemkeltőt.
- Néző-pont [6]