A rádió előtti „kékszalagos” tüntetésen, a Múzeumkert kerítésébe fűzve láttam először az így járhat mindenki feliratú plakátot. Azóta tele van vele a város, telefonfülkékre, buszmegállókra ragasztva, kőkeményen, letéphetetlenül. A színes képen Bölcs István, Havas Henrik, Mester Ákos és Szénási Sándor láthatók a rádió egyik szerkesztőségi szobájában. A feliraton kívül a plakáton más szöveg nincs. A MIÉP egy aláírás vagy embléma erejéig elvállalhatta volna, hogy ők készítették, nem a stílus miatt, hanem mert valóban ők nyomtatták.
De ennek így hangulata van. Megy az ember a körúton, nézi a kirakatokat, ábrándozik, tervezget, és amikor a tizedik ilyen plakátot látja, belül a zsigereiben megmozdul valami. Megérzi, a mindenkibe ő is beletartozik. Még egyszer megízleli: Így járhat mindenki. Tehát engem is törvénytelen eszközökkel, etikátlanul hazudozva bármikor kirúghatnak a munkahelyemről. Nem tudja, ki fenyegeti és honnan, de a plakát ott éktelenkedik az orra előtt.
Régi módszer a bizonytalanság felkeltése. Ha az ember sokáig feszült állapotban van, egy idő után inkább választja a rosszat, de biztosat. Erre építeni azonban hiba. Hiba, mert a plakát elsősorban fenyeget, az embereknek pedig elegük volt a fenyegetőzésekből. Rövid idő alatt elszoktak tőle.
Van, aki nekiront a villamosmegállónak, és szitkozódva tépi elsőként a szöveget, mások a fejüket csóválják. A legtöbben nem nyilatkoznak meg idegenek előtt. Viszont amikor az ember egyedül marad a fülkében, akkor ösztönösen is érzi, hogy a borítékba nem szabad olyan párt, olyan vezető nevét csúsztatni, amelyik fenyegetőzik.
Hivatkozott cikkek
- Belföld [7]