Neményi Lászlónak a választások első fordulóját értékelő cikkében olvasom, hogy „A Fidesz mára már szinte maradéktalanul felélte minden erkölcsi tőkéjét. Egyetlen parlamenti ciklus alatt kétszer igazíttatott ideológiai fazont… Bármi is volt az indíttatás, józan politikus nem gondolhatta volna, hogy ilyen kacskaringós útra akárcsak a szavazók egyhatodát is magával viheti.”
Neményi szerint a fazonváltás és a támogatottság csökkenése között szoros összefüggés van.
De mit kezdjünk a nagy győztes fazonváltásaival: az MSZP alapítói – talán egyesek még emlékeznek – kommunisták voltak, majd később reformkommunisták (mint ők mondták, szocialisták) lettek, és egy újabb igazíttatás után most próbálgatják a szociáldemokrata öltönyt, a gomblyukban piros szegfűvel. Említhetnénk a választás kis győztesét is. Az SZDSZ alapító atyái sem idegenkedtek az ellenkultúrától, a zöldek és más alternatívok eszméitől, a civil társadalom önszerveződésétől, az önigazgatástól és más, a liberális doktrínától idegen jelenségektől és eszméktől.
A fazonváltás ezekben az esetekben inkább hozott a konyhára, mint vitt. És mi köze van ennek az erkölcsi tőkéhez? Amit az én ízlésem szerint a Fidesz még korántsem élt fel. Még emlékszem Orbán beszédére Nagy Imre temetésén. Én még láttam a televízióban, hogyan vonult ki a Fidesz-frakció az ülésteremből a Szabad György vezényelte Trianon-vigyázállás perceiben. És úgy rémlik – bár rohamosan romlik a memóriám –, hogy nem Horn Gyulát tartóztatták le cseh elvtársainak rendőrei a bársonyos forradalmát vívó Prágában, hanem Deutsch Tamást és barátait.
Tudom, hogy praktikus világunkban nem szerencsés az érdemekre hivatkozni, de éppúgy nem az, hogy most a baloldali és a szociálliberális értelmiség számos hangadója valamiféle erkölcsi fölényt érez, és „földbe akarja döngölni” a választáson vereséget szenvedett fideszeseket. Nagy baj lenne, ha a Fidesz eltűnne a magyar politikai életből, vagy, hogy az 1947-es (egyre időszerűbb) retorika szerint, „megtisztulva térne vissza” (fogatlan oroszlánként) a magyar politikai életbe. A demokrácia és a sportszerűség (a gyöngébbek kedvéért: fair play) íratlan szabályait követve csak azt kívánhatjuk, hogy megtalálják a vereség okait és legközelebb jobban szerepeljenek. Mellesleg: ne kívánja senki az MDF eltűnését sem. Inkább legyenek a jobboldali és szélsőjobboldali százezrek kellő arányban képviselve a parlamentben, mint az utcán. Csurka a választások bojkottjára szólít – ez intő jel. De ez már egy másik történet.
- Visszabeszélő [5]