A paksi erőmű használt fűtőelemeinek sorsa egészen a rendszerváltozásig nem képezte vita tárgyát, sőt az 1966-ban aláírt magyar–orosz államközi megállapodás aláírói evidensnek tartották a szovjetunióbeli feldolgozást: a szovjet félnek elemi érdeke fűződött az újrafeldolgozás termékeinek megszerzéséhez (az egyik termék pl. az újra eladható urán, a másik az atomfegyverekben használt plutónium). A fűtőelemek kálváriája a 80-as évek végén kezdődött: visszaszállításuk először is „üzleti alapokra” került, majd dollárelszámolással történt, később az önállósult Ukrajna által állított szállítási akadályokat kellett leküzdeni. Mindezekhez képest a technológiai előírások „betartása” semmiségnek tűnt: a használt fűtőelemeket a kiürítés után 5 évig az erőmű területén kell tartani, ez alatt az idő alatt jelentősen lecsökken a sugárzó izotópok száma, így a szállításra szolgáló különleges vasúti konténerekben már kevésbé „forró anyag” kel útra Cseljabinszk-65 felé. (Ez a tíz mesterséges, ún. kódolt szovjet atomváros egyike, ide kerül a hasonlóan nagy botrányt kiváltó, ugyancsak évi 55 tonnát kitevő finn atomhulladék is.)
A busás haszon ára
Itt aztán megkezdődik a környezetvédelmi, a „gazdaságossági” és a biztonsági szempontok igazi ütközete. Az 1977-ben üzembe helyezett gigantikus „Majak” nevű gyár feldolgozó egységének kapacitása évi 400 tonna, ám tavaly csak a felét vették igénybe. Igaz, ez a kapacitás eleve túlméretezett volt: a gyár főmérnökének tájékoztatása szerint a tárolók túl vannak terhelve, a három éve üzembe helyezett hulladékbeüvegező gépsor is teljesítőképességének határán jár, ám használatát mégis újabb 3 évre engedélyezte az orosz atomenergia-felügyelet. Azzal ugyan még a Greenpeace orosz aktivistái is egyetértenek, hogy ez a jelenleg használt „beüvegezési eljárás” mint folyamat kevésbé szennyezi a környezetet, annál inkább az elképesztő „végeredmény”: a most érkezett 29 tonna használt finn fűtőelem feldolgozása során például számításaik szerint csak erősen sugárzó anyagokból 5 ezer m3, gyengén sugárzó hulladékból pedig 17 millió m3-nyi eltemetni való keletkezik. A Greenpeace felháborodásának másik oka az, hogy a feldolgozott atomhulladékot a nemzetközi gyakorlattal ellentétben nem küldik vissza a feladónak, hanem a helyszínen tárolják.
Igen ám, csakhogy e szolgáltatásért cserébe a Majak kilónként 400 dollárt kap: így a mostani finn szállítmány pl. 11,6 millió dollárt hoz a konyhára. Nem hivatalos források szerint ennél magasabb árért vállalják a magyar fűtőelemek feldolgozását (az amerikaiakkal 1989-ben 50 millió dolláros plutóniumgyártási megállapodást írtak alá). Bevételre ráadásul egyelőre csak e külföldi megrendelőktől számíthatnak: a kazah és az ukrán fűtőelemeket „társadalmi munkában” dolgozzák fel, s az orosz atomerőművek sem tudják kifizetni tartozásaikat. Az önfenntartást és a fejlesztést viszont csak e bevételekből tudják megoldani, a központi kiutalás rég elapadt, sőt, még nekik kellene bevételeik 25%-át rehabilitációs hozzájárulásként a helyi költségvetésbe befizetniük. Igaz, a cseljabinszki tanács eddig egy kopejkát sem látott ebből a pénzből.
Mérgezett kutak
Oroszország négy legnagyobb polgári atomhulladék-temetője Cseljabinszk-65 mellett Krasznojarszk-26, Tomszk-7 és az uljanovszki területen lévő dimitrovgrádi kísérleti telep: ide kerülnek a nagyon sugárzó kategóriába sorolt használt fűtőelemek az Oroszország területén lévő 9 működő polgári atomerőműből, 129 különböző típusú, egyebek közt tudományos célokat szolgáló reaktorból, valamint az atom-tengeralattjárók mintegy 300 reaktorából. A szárazföldi tárolási módszerek többsége azonban a Greenpeace aktivistái szerint a legelemibb biztonsági előírásoknak sem felel meg: a világon egyedül Oroszországban temetik a folyékony sugárszennyezett hulladékot 400-1400 m mélyre fúrt kutakba. Az egyik ilyen dimitrovgrádi kútból sikeresen beleszivárgott némi cézium a Volgába, legalábbis a halakban kimutatható anyagból erre következtetnek. Cseljabinszk-65 esetében a közelben fekvő Karacsaj tó volt az áldozat: a tóban egyes szakértők szerint az évek során 10 csernobili robbanással fölérő, 120 millió curie mennyiségű sugárzó anyag gyűlt össze. A cseljabinszki terület ezer négyzetkilométeres körzetben amúgy is erősen szennyezett egy 1957-es baleset miatt: 250 ezren kaptak jelentős sugárdózist, közülük 11 ezret ki kellett telepíteni. Tíz évvel később a Karacsaj tó partján lerakódott sugárszennyezett port vitte szét 25 ezer km2-es területen a forgószél. Az 1948-ban plutóniumgyártásra épített erőmű sugárzó hulladékanyagait jó ideig egyszerűen a Karacsaj tóba, illetve a Tecsa folyóba vezették. A partszakaszokat utóbb szögesdróttal övezték, ám a környékbeliek ezt nap mint nap átvágják, hogy a parton legelésző állataikat a folyóban itassák…
Mérgezett tengerek
Az atomhulladékot nemcsak e szárazföldi temetőkbe és az ezekkel határos folyókba helyezik: az ötvenes évektől 1991-ig a Kara, Bekrens illetve a Japán tenger is temetkezési helyül szolgált… Novaja Zemlja környékén a murmanszki tengerhajózási hivatal szerint csak szilárd halmazállapotú atomhulladékból 11 090 konténernyit – darabonként 0,5-1 m3 – süllyesztettek a tengerbe, ebből 9223-at a szállítóeszközzel – hajó, tutaj stb. – együtt. Az északi tengerekben pihen további 13 – tengeralattjárókból származó – atomreaktor, közülük 6 az aktív zónával együtt került a tenger mélyére, olyan balesetekről nem szólva, mint amilyen 1987-ben történt: egy 6 kiló stronciumot tartalmazó konténer zuhant Szahalin partjaitól mintegy 3 km-re a tengerbe, amikor a konténert szállító helikopter erős viharba került és a túlélés érdekében megszabadult a mintegy 1 millió curie sugárintenzitású szállítmányától, melyet azóta sem sikerült kihalászni. Igaz nincs is miért kapkodni: a konténert gyártó narvai cég némi huzavona után – írásban – 120 év garanciát vállalt termékére…
De hát nem kell ilyen messzire menni: a sugárzó anyagokkal Moszkvában is elég nagyvonalúan bánnak. Tavaly 600 sugárforrást fedeztek fel a városban, nagy részük olyan izotópokból állt, melyeket a pravoszláv egyházi központ Szergijev poszad – régebben Zagorszk – melletti „Radon” sugárzóhulladék-feldolgozóban kellett volna feldolgozni, illetve tárolni. A takarékosabb intézetek, kihasználva a nyilvántartás teljes hiányát, egyszerűen a kukába dobják, vagy a városi szeméttelepekre irányítják a hulladékot…
Csernobilocskák
Oroszország mindezek ellenére nyilvánvalóan nem tudja nélkülözni sem az atomerőműveket, sem a hulladék újrafeldolgozásából származó jövedelmeket: az atomerőművekben termelik az összes villamos energia 11%-át, a fenntartás költségeit pedig jószerivel csak az újrafeldolgozásból fedezik. Nem csoda, hogy ilyen körülmények közt az atomenergetikai minisztérium az orosz érdekek elárulásával vádolja a folyton tiltakozó Greenpeace-t, amelyet „egy kozmopolita maffia atomellenes lobbyja szervez”.
Ugyanakkor az is tény, hogy az orosz kormány, ha nem akarja felszámolni az atomágazatot, kénytelen sürgősen megkezdeni az avuló erőművek felújítását, hiszen egymást érik a különböző fokozatú atomerőművi meghibásodások: május 6-án például az uráli nagyvárostól, Jekatyerinburgtól mindössze 40 km-re fekvő, egyébként az egyik legbiztonságosabbnak tartott belojarszki atomerőműben ütött ki tűz: szerencsére sugárszennyeződés most nem történt, a blokkot ugyanis április 23-án nagyjavításra leállították… A belojarszki tűzeset apró pikantériája, hogy a riasztott tűzoltók az előzetes figyelmeztetés ellenére semmilyen speciális felszerelést nem hoztak magukkal, amivel az égő nátriumot el tudták volna oltani, így az végül magától aludt el.
A nyugati szakértők szerint az orosz atomiparban az első számú kockázati tényező ma – az emberi mulasztások sorozata miatt bekövetkezett csernobili katasztrófa után jó néhány évvel is – a rosszul fizetett és egyre rosszabb felkészültségű erőművi személyzet. Az orosz zöldek egyik aktivistája meséli, hogy két éve a Szentpétervár melletti Szosznij Bor atomerőmű dolgozói készpénzhiány miatt fizetésük egy részét „természetben”, azaz tiszta szeszben kapták. Az egyik „fizetés” jelentős részét elfogyasztó dolgozót társai verték fel álmából, hogy ideje munkába indulni, ugyanis ő az ügyeletes operátor…
(Moszkva)