(A Böszörményi úton 1993 nyarán graffitik jelentek meg: „Magyar ellenzéket!” A „nép” helyenként átfestette így: „Magyar télben zekét!”)
Nem szeretnénk, ha az MDF elenyészne.
Végigviaskodtuk vele az elmúlt négy évet – na meg részben az azt megelőző kettőt –, le akartuk győzni, mert elpuskázta a megismételhetetlen, prolongálhatatlan történelmi esélyt Magyarország gyors polgári átalakulására. Örülünk annak, hogy kétségbeejtő kísérlete a két háború közötti állami identitás feltámasztására csődöt mondott. Örülünk, hogy a választópolgárok abszolút többsége nem „magyarsága” – e ködös, kissé fenyegető, érzelmes birtoklásigény – szerint szavazott az MDF-propaganda lankadatlan igyekezete ellenére. Roppantul meg vagyunk elégedve azzal, ahogyan az MDF megkapta méltó büntetését, hiszen ekkora küldetéstudati gőz leeresztéséhez nagy bukás kell. Hát még ha a Nagy Nemzeti Küldetés átérzésén – s legyünk realisták: a jövedelmező pozíciókon – kívül oly kevés habarcsolta össze ezt a pártot!
De az nagy baj lenne mégis, ha nem lenne MDF, ha nem lenne egy jelentős erőt tömörítő jobbközép néppártunk, amelyik a politikai térbe transzformálja azokat az értékeket, melyek történetesen például a Beszélő szerkesztőinek nem a legfontosabbak, de fontosak másoknak, tehát részei a demokráciának. Milyen jó lenne egy kis nemzeti önépítés végre! Mert valljuk be, a nemzeten van mit építeni.
Az a kiszivárogtatott jegyzőkönyv az MDF elnökségi üléséről (MH, NSZ, 1994. június 4.) eléggé szomorú. Önmagában már a kiszivárogtatás maga. Valaki máris sietett az új, napos oldalra, vagy alá akart fűteni pártbéli riválisának… Meg ami a jegyzőkönyvből kiviláglik, pontosabban nem világlik ki! Mit akar a megvert MDF az önkormányzati választásokon elérhető pozíciókon kívül? Mi a mondanivalója, az iránya? Ugyan mit takar az „új arcú, új hangulatú párt”, amire pl. Jeszenszky Géza áhítozik a jegyzőkönyv szerint? Hol vannak olyan tartalékai az MDF-nek, amit fel tud kínálni, amiről a választók többsége még nem mondta ki ítéletét? S hol vannak azok a személyiségek, akiktől ennek az új pártnak, az új kormányt jobb teljesítményre sarkalló ellenzéknek a felépítését remélhetjük? Az obskúrus kaméleon Kulin Ferenc? Boross Péter, a leköszönő miniszterelnökként oly elegáns autoriter, de nem feltétlenül csak korrektül játszó Jolly Joker? A barátságos, de igazából eddig csak ügyes taktikusként megismert Szabó Iván?
Pedig nagyon kéne egy erős ellenfél. S nem elég, ha a szélsőjobb óhaja teljesül, és az ellenzékről annyit mondhatunk: magyar.
- Néző-pont [6]