A Kulin–Nagy-koalíció
Aranyszájú Kulin Ferenc már a választás első fordulóját követő napon – ismereteim szerint azóta sem cáfolt – látomásos szavakkal tudatta a világsajtóval, hogy a szocialisták és a szabad demokraták együttes kormányzása esetén „polgárháborús helyzet” várható. Rendszeres igehirdetései során azóta konkretizálta is vízióját: az MSZP és az SZDSZ koalíciója esetén fenyeget „a népi-urbánus ellentét felújulásának” veszélye. Ha netán valaki nem értené: abban az esetben, ha a liberálisok belépnek a kormányba, olyan zsidózás lesz itt reggeltől estvélig, hogy csak na. A jó öreg Immanuel Kant mondotta egykor, hogy a prófécia kiváltképp akkor bizonyul igaznak, ha a jövendőmondó maga is tevékenyen közreműködik jóslata megvalósításában.
Kulin becsületére legyen mondva: mindent megtesz e népi-urbánus polgárháború elkerülésére. Más kérdés, hogy ehhez a legjobb eszköznek az MSZP melletti propagandát tekinti. Inkább Buci Maci kerüljön kormányra, csak a szabad demokraták ne! Aki magyar, az a szocikra szavaz! Azt gondolom, nem csak a lélekbúvárokra tartozik a kérdés, honnan ez a lefojtott ellenszenv, de ezt most hagyjuk. Fontosabb látni, hogy az ötven százalék feletti MSZP-győzelem melletti propagandában milyen példás együttműködés (hogy ne mondjam: koalíció) jött létre az MDF-es frakciófőnök és a rettenthetetlen Nagy Sándor között, aki a koalíciós tárgyalások elengedhetetlen feltételének tekinti, hogy – mondjuk – Kuncze Gábor élő televíziós adásban kipucolja Horn Gyula cipőjét.
A Kulin–Nagy-páros áldásos tevékenysége ugyanakkor jelentősen hozzájárulhat a politikai helyzet pontosabb értékeléséhez. És ez nem tréfa. Mert még a magukat szabadelvűnek tekintő értelmiségiek körében is sűrűn hallhatók olyan nézetek, amelyek „természetesnek” tekintik az MSZP és az SZDSZ szövetségét. Kulin és Nagy propagandája talán segít érzékeltetni, hogy a szabadelvű és a szocialista javaslatok között valóban érdemi és fontos különbségek vannak.
Sokan gondolják pl. nálunk, hogy az MSZP – többek között – a gazdasági és szociális biztonság ígéretével nyerte meg a választókat. Rejtvényszövegünk szerzője (1899–1992), századunk liberális gondolkodásának klasszikusa, arra figyelmeztet, hogy a biztonság olyan „jószág”, amelyet mindig csak meghatározott csoportok számára lehet biztosítani, ígérgetése azonban a biztonsági igények fokozatos növekedéséhez vezet. Így pl. sejthető, hogy az MDF osztogatósdija nagymértékben hozzájárult a biztonság felértékeléséhez, közvetve tehát az MSZP sikeréhez. Ám az is feltételezhető, hogy a szocialisták ígéretei szintén a biztonság inflációjához, mindenáron való követeléséhez vezetnek. S nem kizárt, hogy valaki újra rájön arra, hogy egy módja azért van a biztonság általánosságának, s ez a kaszárnyák biztonsága.
Nem árt tehát, ha tudják az emberek, hogy vannak más értékek is. Biztonságot, ígérni ugyanis nemcsak a rózsaszín szocialisták tudnak.
Biztonság vagy szabadság?
„A szabadság bármely más formájának előfeltételét képező gazdasági szabadság nem lehet azonos a gazdasági gondoktól való megszabadulással, amit a szocialisták ígérnek számunkra, s amire úgy lehetne szert tenni, ha egyúttal a választás szükségszerűségét és hatalmát is levennénk az egyén válláról; ez csak a gazdasági tevékenységünk olyan szabadsága lehet, amely a választás jogával együtt elkerülhetetlenül magával hordja e jog kockázatát és felelősségét is. (…)
A biztonság követelménye csak az igazságos bér követelményének más megfogalmazása. Egy adott jövedelem biztonságát azonban nem lehet mindenkinek megadni, ha engedélyezni akarjuk a foglalkozás megválasztásának bármiféle szabadságát. S ha csak egyes embereknek adjuk meg azt a biztonságot, akkor mások rovására osztunk privilégiumokat, akiknek biztonsága ezáltal szükségképpen csorbát szenved. S bár az elvárások ilyen általános garanciáját gyakran tekintik elérendő eszménynek, megvalósítását mégsem kísérlik meg komolyan. Ehelyett folyamatosan és részlegesen nyújtják ezt a fajta biztonságot, egyszer ennek, másszor annak a csoportnak kedveznek, s így folyamatosan egyre bizonytalanabb helyzetbe kerülnek azok, akik kimaradnak az osztásból. Nem csoda hát, hogy a biztonság privilégiumának értéke folyamatosan növekszik, követelése egyre sürgetőbbé válik, míg végül semmilyen ár sem tűnik túlságosan drágának érte, beleértve a szabadság feladását is. (…)
A politika egyik alapvető célja kétségtelenül az, hogy megfelelő biztonságot nyújtson a súlyos nélkülözésekkel szemben, és szűkítse a meghiúsuló erőfeszítések és az ebből fakadó csalódások elkerülhetetlen okainak körét. Ám ha azt akarjuk, hogy ezek az erőfeszítések sikerhez vezessenek, s ne számolják fel az egyéni szabadságot, akkor a piacon kívül kell megteremtenünk a biztonságot, a versenyt pedig hagynunk kell korlátozás nélkül működni. Bizonyos mértékű biztonság lényeges a szabadság megőrzéséhez, …s bár ez olyan igazság, amit sohasem szabad szem elől tévesztenünk, nincs végzetesebb dolog, mint az a szellemi vezetőink körében jelenleg uralkodó divat, hogy a biztonságot a szabadság rovására dicsőítik. Fontos, hogy újra megtanuljunk őszintén szembenézni a ténnyel: a szabadságnak ára van, s szabadságunk megőrzése érdekében mint egyéneknek készen kell lennünk a legsúlyosabb anyagi áldozatok meghozatalára is. Ha meg akarjuk őrizni a szabadságot, el kell fogadnunk azt a meggyőződést, ami Benjamin Franklin megfogalmazásában egyéni és nemzeti életünkre egyaránt vonatkoztatható: »Nem érdemelnek sem szabadságot, sem biztonságot azok, akik lényegi szabadságukat feladnák egy kevés átmeneti biztonságért.«”
???
Kapcsolódó cikkek
- Ki beszél? [6]