A választás első fordulója előtti napokban hatalmas, vörös betűs feliratot pingáltak az egyik Margit körúti ház falára: Szabadíts meg a Borosstól! Másnapra valaki fehér festékkel átírta a szöveget. A miniszterelnök nevének kezdőbetűjét S-re változtatta, a szóvégi s-t pedig áthúzta: Szabadíts meg a Sorostól! A népi átirat is jelzi, hogy vannak, akik az ország miniszterelnökével vetekedő jelentőséget tulajdonítanak a Soros-alapítványnak, az alapítványtevőt pedig ártó szándékú közellenségnek tartják.
A népnemzeti tábor prominens képviselői hosszú évek szívós munkájával építették fel azt a mitikus ellenségképet, amely most az ismeretlen graffitiszerzőt is megihlette. A történet ’87-ig nyúlik vissza, amikor a népiek a pártállam szklerózisát kihasználva megvalósították régi, dédelgetett álmukat: a határon túli magyarság szellemi életének támogatására létrehozták a Bethlen Alapítványt. A „Soros Bizottság” rokonszenvezett az üggyel, és azonnal felajánlotta anyagi hozzájárulását. A Bethlen Alapítvány kurátorai közül néhányan fintorogtak, mondván, hogy nem szabad ilyen gyanús pénzek elfogadásával besározni a szent ügyet. De akkor még felülkerekedett a józanság, sőt közös kuratóriumot hoztak létre, amelynek Für Lajos és Csoóri Sándor is tagja lett.
1990-ben azonban éppen Csoóri Sándor vállalt úttörő szerepet az ellenségkép kimunkálásában. Akkori sűrű közszereplései alkalmával többször is szóba hozta (lásd Beszélő, 1990, 16. szám): az a gyanúja, hogy a nagyvonalú támogatások mögött egy közelebbről meg nem nevezett tőkés csoportnak az országra nézve káros gazdasági érdekérvényesítő törekvései húzódnak meg. Csoóri visszafogott, meditatív gyanakvását később Csurka, Zacsek, Pálfy G. és mások szívós lejáratási kampánnyá formálták át. Képzeletükben Soros György idegen érdekek szolgálatában álló, mágikus hatalommal rendelkező szörnyeteggé változott, akinek kizárólagos célja a magyar nemzet tönkretétele.
Ezzel a hagymázos vízióval állnak szemben a tízéves évfordulóra megjelentetett szerény kiadványban, a Névsorosban felsorakoztatott száraz tények.
A Soros-alapítvány különböző címeken megszavazott támogatásai a tíz év során Kőszegtől Nyírbátorig az ország 143 városát és Zalatárnoktól Penészlekig az ország 264 községét, összesen 407 települését érintették.
Az Állatorvos-tudományi Egyetemtől a Zsámbéki Katolikus Tanárképző Főiskoláig összesen 246 felsőoktatási intézmény, illetve ezek keretében működő tanszék, tanszéki csoport, intézet, a szarvasi 2. számú Általános Iskolától a budapesti Zsidó Közösségi Iskoláig 235 általános és középiskola, a debreceni Ady Endre Akadémiától a solymári Waldorf Iskoláig, a Belvárosi Tanodától a Székely Népfőiskola Tanácsáig 56 alternatív pedagógiai kísérlet és műhely részesült támogatásban. Az alapítvány támogatásai összesen 831 városi, községi, illetve különböző intézmények (iskolák, kórházak, egyházak, múzeumok stb.) keretében működő könyvtárat érintettek. A kedvezményezettek sorában szerepel 50 múzeum, 131 tudományos kutatóintézet, műhely és team, valamint 452 civil szervezet. Az utóbbiak közül 51 egyházi szervezet, 72 pedig népfőiskola. Az alapítványnak köszönhetően kórházak tucatjai jutottak nagy értékű, korszerű orvosi műszerekhez, diagnosztikai eszközökhöz.
Az alapítvány segítségével tudományos kutatók, nyelvtanárok, diákok és más foglalkozási csoportok képviselői nemzetközi konferenciák, tanulmányutak, továbbképzések keretében Kanadától Indiáig, Argentínától a Fülöp-szigetekig a világ 68 országába jutottak el.
Az alapítvány támogatásának köszönhetően magyar szerzők 559 cikke jelenhetett meg olyan rangos nyugati tudományos folyóiratokban, ahol a publikálásért közlési díjat kell fizetni.
Az imponáló számok a dolog természetéből adódóan persze elsősorban a támogatás nagyságrendjét érzékeltetik, és keveset árulnak el a tartalmi vonatkozásokról. Ettől akár még igaza is lehetne Zacsek Gyulának, aki szerint az alapítvány legfőbb törekvése: „Fel kell számolni a nemzethez való ragaszkodás minden szálát…”, valamint „Mucsainak lehessen értékelni a népi művészetet és azokat, akik ragaszkodnak ezekhez az értékekhez.”
Nem érdemes túlságosan komolyan venni ezeket az abszurd és paranoid képzelgéseket. A Névsoros apropóján, a rendelkezésre álló szűkös terjedelemben nincs is mód a Soros-ellenes ideológiák részletekbe menő cáfolatára. De azt azért megemlítjük, hogy a magánszemélyeknek megítélt 628 társadalomtudományi és művészeti (a szépirodalmat nem soroltuk ide) ösztöndíj közül 47 szolgálta a népi kultúra kutatását és ápolását (pl. A magyar néphit enciklopédiája, vallásos népi énekek gyűjtése, Magyarnemegye népzenei monográfiája, A lakodalom monográfiája stb.), 15 nyújtott segítséget hazai régészeti kutatásokhoz és ásatásokhoz (pl. az öcsény–oltványi XIII–XVI. századi földvár feltárása, a magyar őstörténet régészeti katalógusa stb.), 98 kapcsolódott a magyar történelem régebbi korszakainak a kutatásához (pl. Az 1526 előtti urbáriumok szövegkiadása, nemesi életmód és értékrend a XVII–XVIII. században, monográfia a magyarországi és európai szentkirály-kultuszokról stb.), 21 támogatott egyház- és vallástörténeti, illetve teológiai kutatásokat (pl. karitatív és szociális tevékenységgel foglalkozó szerzetesrendek a XX. században, teológiai lexikon stb.), 43 tette lehetővé az 1945 utáni magyar történelem és benne az 1956-os forradalom pártállami torzításoktól mentes feldolgozását (pl. a magyar arisztokrácia II. világháború utáni sorsa, Rákosi Mátyás és környezete, az 1956-os vidéki munkástanácsok főbb szereplői és eseményei stb.), 26 járult hozzá a rendszerváltást előkészítő társadalmi kezdeményezések, mozgalmak vizsgálatához (pl. a mai magyar társadalom önszerveződési kísérleteinek elemzése, katonai szolgálatmegtagadás, civil szolgálat stb.), 18 nyújtott segítségét kiemelkedő magyar politikusok, tudósok, művészek (pl. Bajcsy-Zsilinszky Endre, Bibó István, Martin György, Hamvas Béla stb.) hagyatékának feldolgozásához.
Említsük meg azt is, hogy tízéves működése során a Soros-alapítvány jelentős összegeket áldozott a nemzeti kultúra kiemelkedő értékeinek a gondozására, megóvására. (Pl. a Kecskeméti Református Könyvtár középkori anyagának rendezése, magyarországi templomi orgonák, középkori kódexek restaurálása, külföldön őrzött hungarikák hazaszállítása stb.)
Az alapítvány a legkülönbözőbb formákban és címeken jelentős mértékben támogatta a határon túli magyarság szellemi törekvéseit, illetve az ezzel összefüggő kutatásokat. (Pl. Kárpátalja műemlékei, határon túli magyar színházak találkozója, erdélyi képzőművészek kiállítása Amerikában, a nyugati magyar irodalom története és könyvészete, vajdasági magyar sajtótermékek, a Temesvári Református Egyházközség, több Erdélyről szóló fotóalbum és riportkönyv támogatása stb.)
Végül jegyezzük meg, hogy a rendszerváltás előtti időszakban az alapítvány támogatásában részesült többek között Csapody Miklós, Csengey Dénes, Elek István, G, Nagyné Maczó Ágnes, Hörcsik Richárd, Katona Tamás, Kiss Gy. Csaba, Kozma Huba, Kulin Ferenc, Lezsák Sándor, Takács Péter (későbbi MDF-es országgyűlési képviselők, párttisztségviselők), Bába Iván (az Antall-kormány külügyi államtitkár-helyettese), Apáti Miklós, Albert Gábor, Alexa Károly, Balaskó Jenő, Czakó Gábor (a most véget ért parlamenti ciklus kormánypárti sajtójának meghatározó alakjai), Ablonczy László (a Nemzeti Színház mostani igazgatója), Hanák Gábor (a Duna TV jelenlegi főigazgató-helyettese). Közülük egyetlenegy sem akadt, aki a köreikből induló legdurvább támadások idején egyértelműen a közvélemény tudomására hozta volna, hogy a „nehéz időkben” támogatást kapott, és ezért a támogatásért cserében a Soros-alapítvány semmiféle feltételt nem szabott. Pedig csak ennyit kellett volna mondaniuk.