Lusta vagyok ebben a melegben akkurátusan végiggondolni a hasonlatot, ki itt a török, és milyen várat is véd meg az új Dugovics Titusz. De az biztos, hogy a legutóbbi A Hétben, melyet mint megbízott főszerkesztő, már ő jegyzett; Stefka István a feneketlen mélységbe ugró hős halálraszántságát tanúsította bocsánatkérő, bár picit dacos tekintettel, szomorú, de rettenthetetlen csokornyakkendője fölött. Nem kezdett el ügyeskedni, nem kezdett el helyezkedni, ahogyan néhány kaján rosszakarója várta, hanem mondta-mondta szívhez szóló gyászbeszédét a Gonoszok által halálra – mit halálra? „rendelkezési állomány”-ra – ítélt Híradó-stáb fölött. S mindenekelőtt a frissen felmentett Pálfy G. István fölött. Pedig ők – a Híradó és A Hét – pártatlanok, közszolgálatiak, a Nyilvánosság Klub Monitor Csoportja is megmondta. (Hát azért nem egészen ezt mondta – a szerk.)
S maga Pálfy G., az életével egybeforrt Híradóból elüldözött s általában is üldözött magyar! Alig két hónappal azután, hogy hosszan beszéltette a képernyőn a svédországi emigránst, aki 30 év után felismerte Horn Gyulában brutális kínzóját, hogy más csínytevéseket most ne is említsünk, mély átéléssel a szemünkbe nézve előadta, hogy e hazában egyes-egyedül ő az, akiről büntetlenül bármit írhat-mondhat a sajtó. Lám, azzal is megrágalmazták, hogy magyar tanárnak szegődött Németországba. Pedig nem szegődött. Állástalan. Némaságra ítéltetett.
Kedves Pálfy G. István! Minekünk, a Beszélőnek rengeteg bajunk volt az Ön Híradójával és A Hét-tel, mindenekelőtt az, hogy istentelenül gyenge volt. Ám e produkciók láttán némi meglepetéssel hallottuk különféle tévés ismerőseinktől (s Szegvári Katalin Egyenleg-könyvében is olvasható), hogy valamikor Önt felkészült, színvonalas, kellemes kollégaként tartották számon. Sőt, elárulhatom, annak idején, 1989 karácsonya tájékán Temesvárott magyar barátaink úgy emlegették, mint áldozatkész és tevékeny támaszt, igaz barátot, akire mindig számíthattak fáradságos, apró és kockázatos nagy ügyekben. (Akkor ezt az utunkról szóló tudósításban konspiratív okokból nem írtuk meg. Mert azok még ilyen idők voltak.) Azok az értékek, amelyekért annyian szerették, bizonyára nem vesztek ki Önből nyomtalanul, bár nyilván számos kérdésben akkor sem értettünk egyet, csakúgy, mint most. De azért azt nem vennénk a lelkünkre, ha némaságra lenne kárhoztatva. A Beszélő mindig szívesen rendelkezésére áll egy vendégoldallal. A honorárium, melyet fel tudunk ajánlani, szerény, sajnos némiképp bizonytalan is, de ha valamilyen mondanivaló feszíti, gondolom, ez nem akadály. Nekünk fontos a megjelenő vélemények és nézetek sokfélesége.
Ui.: Közben eszembe jutott, hogy mi lehet a vár, és ki a török. A magyarság a vár, s a török a gonosz sajtóklikk, a magyarság ellensége. Csak hát a dolgok jelenlegi állása szerint Stefka Titusznak legfeljebb arra van esélye, hogy a várvédőket rántsa magával.
- Néző-pont [6]