Kerestem hány éven át, hogy
rálelek, mert lépcső és a lejtmenet
álmomban annyiszor volt élőbb,
mint az ébrenlét vattázott álmai,
de nem találtam semmi sarkot,
pedig vonatút, vidéki kúria, japános
fűszerek, majdnem összeállt, hogy ki
is vagyok. Ott felnőttként
tudtam jelezni, hogyha egy tér hozzám
tartozik, ott zászló volt kezemben
földbeszúrni, nőt a nap felé
emelni, erő magasba íveltetni éveket,
és mellemben belülről feszült,
hogy téged, Mnémoszüné nem
szolgáltalak, volt hely magamban
venni levegőt, az elárvulásnak
más ütemére ingott bennem
az idő, máshogy lett nappal, máshogy
éjszaka, nem ködözte össze
minden percemet, hogy szóvá
kell lenned, ha vagy még, emlékezet.
Versillusztráció [2]- Vers [6]