G. István László: Ötvenhatodik védőbeszéd

Kandi, mint aki elfelejti a színt,
nem vakul meg, csak elfelejti, nézi,
és nem jut eszébe az almáról, hogy piros,
a pirosról, hogy alma – a pirosról
nem jut eszébe semmi. Vizsgálhatatlan,
mire jut így. Zavarhatná, hogy
öregszik. Mondjuk, legyen a színvesztés
az öregség. Legyen, hogy reggel kinyílt
a szeme, fényhívó napja lett, legyen, hogy
megtelt délre csurig, délutánra
kicsordult a fölöslege. Legyen, hogy
estére elszivárog, amit még egyáltalán
el lehetne mesélni. Ne legyen Kandinak
nehéz a föld, ha egyáltalán
megtanul élni.

• Tovább

G. István László: Harminchetedik védőbeszéd

• Tovább

G. István László: Egy távozó ódája

Elégedett vagy most. Puha arcodon
megült a zsír, szájad csupa új penész,
és nincs szemed, mikor kipislogsz,
kétlyuku gomb gurul el belőled.

Szuszogsz, alig van már levegőd, az is
csak, mint a rossz szél, fúj kifelé, fejed
nem is kerek, csak krumpliforma,
orrod alatt kicsi forradások –

Penészes szájad már soha nem beszél.
Ahogy kipislogsz, gomb fut az égen át,
nagy búcsuzó lelked büdös szél.
Nézed az arcod. Elégedett vagy.

• Tovább

G. István László: Kilencedik védőbeszéd

• Tovább

G. István László: À la recherche

• Tovább