Skip to main content

Kilencedik védőbeszéd

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Azonnali halálbüntetést
érdemelnék, ha tárgyalható volna
az esetem. De nincs esetem. Mit
tegyek, ha nem vagyok az esetem? Afféle
nárcisztikus kalandra önmagammal, ne
nézd, hogyan, szóval az öncsodálás nem
megy nekem. Pedig álmomban önmagamnak
mondtam ki a boldogító igent. Hosszú,
uszályos templomhajó, örömnásznép, amolyan
könnyes-krinolinos, és az a másik, akinek
nem tudtam megfogni kezét, én voltam. Neki
kellett volna először vallani, hogy sem
betegségemben... Most a betegségemben
nem hagyom el magam. De ez nem
boldogít. Mert hogy örökre magamat szedjem
össze, az is, miféle szerelem. Megválnék
magamtól, de ez nem egy eset.
Végképp nem tárgyalandó.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon