Poós Zoltán

Nyomtatóbarát változat

Falpor a fákon. Mintha szondával
vizsgálnám a nehéz fényeket,
a repedéseket és a vakolatból
meredező nádat. Az esőtől
behorpadtak a törmelékdombok.
Az oltott mész kihozza a réti
rothadás bűzét, a kert végi avas
nád szagát. Verebek lepték el
a kert hasadozott útját.

Mintha ide tettek volna, ebbe az
elhagyatott házba, hogy fejlődjek,
nőjek kedvükre. Rám örökítették
a kőkemény salakos talajt, ahol
minden lény közös ismertetőjegye
az aljas számítás. Legyen az bolha,
krumplibogár vagy zsizsik.

A legapróbb részletekig
megutáltam a házat, és szikkadt
udvarát, ami csak az unalmat
ereszti át magán. És a rezgő fasort
a poroló mellett, és a porolón
ülő vetési varjút. A padláson
a kábeltévét buheráló kisnyug-
díjasokat és fiatal házasokat.

Persze, nem mindegy milyen
feltételekkel gyötörnek a lakók,
akik a kocsijukat mossák az
uzsonnázó tisztásomon,
és a folyosó korlátjára szerelik
a konzervesdobozt hamutál
gyanánt. Legyenek átkozottak.
Ne engedélyezzen nekik
semmi örömet a ház.

• Vers