Aki tudni akarja, milyen is egy világpolgár, ki az a kozmopolita, az ne a politikai sajtó pornográf részéből tájékozódjék, inkább próbáljon maga elé idézni egy jellegzetes példányt. Nem kell érte messzire menni, a mi vidékünkön bőségben teremnek az olyan fazonok, mint Arthur Koestler és Tábori György. Vagy éppen Danilo Kiš, az „utolsó jugoszláv”, a magyar, zsidó, szerb és ki tudja, még milyen származék. Születési helye: Közép-Európa, nemzetisége: „belga”. Magyarországi kötődései, barátkozásai közismertek, Konrád, Esterházy, Petri, Eörsi és mások szép és meleg humorú hommage-ai dokumentálják őket. Mégis, nehéz válaszolni a kérdésre, ismerjük-e őt mint költőt, írót, gondolkodót. A hazai kiadásokhoz mennyire jogos hozzászámítanunk a vajdasági Fórum által magyar nyelven megjelentetett, de itthon csak nehezen hozzáférhető munkákat? Így olvastuk annak idején, kézről kézre adva, mint egy szamizdatot, a Borisz Davidovics síremlékét.
Mostantól minden másképpen lesz. A Pesti Szalon Kiadó nagy vállalkozásba kezdett: Danilo Kiš-életműsorozatot indított. A könyvhétre hozták ki az első kötetet, Lant és sebhelyek a címe, és a hagyatékból előkerült, 1980–1986 között írt novellákat tartalmazza. Van köztük töredék, kétféle változatban is létező szöveg (A hontalan), és vitathatatlan remekmű (Jurij Golec). Az elbeszélések először jelennek meg nálunk kötetben, de magyarul már jó részüket olvashattuk az Új Symposium Danilo Kiš-emlékszámában.
- Rábeszélő [5]