Varga Géza Ferenc munkáival legutóbb a Vigadó Galériában találkozhattunk Budapesten, az immár legendás Fáskör kiállításán. Az elnevezés találó. A fásköriek szobrászok, akik elsősorban fával dolgoznak. De nem azon a szokott módon, hogy a fát egyszerűen nyersanyagnak tekintenék. Hanem mint akik ezt a növényt különös becsben tartják, megformálásakor az egyéniségét respektálják, a mű karakterét a kiválasztott fáéhoz szabják. Gyakori az is, hogy a szobrász aláveti magát a növény sugalmazta formai gondolatnak.
A Fáskör szobrászait elsősorban a természethez fűződő viszonyuk minősége különbözteti meg egymástól. A megformálásnak nemcsak a magától értetődő stiláris eltérése, hanem a foka is személyes jegy, azaz hogy milyen mérvű a természetben talált ágak, törzsek átalakítása. Meglehetősen széles ugyanis az erdei suháng és a hagyományos faszobor közötti tartomány, adódik benne hely felfogások, magatartások tucatjainak. A talált ágdarab, gally vagy fatörzs műtárggyá avatása, talpazatra tétele kényes dolog. Más reflexiókat kelt, mint egy már megmunkált talált tárgy; emberi, művészi beavatkozás nélkül puszta nyersanyag marad. A természeti tárgy véletlen hasonlósága valamihez pedig csupán kuriozitás, aminek a puszta felismerése nem művészet. A faanyag aprólékos megmunkálása viszont a hagyományos szobrászat irányába visz, és ez nem a Fáskör világa.
Varga Géza Ferenc szobrai a legmegmunkáltabbak a fásköriek művei között, de még mindig azon a térközön belül, ahol megmarad az élő fa emléke. A népies szürrealizmus világában, ahol jelen van az egykori fafaragók, teknővájók tudása, kéznyoma, Varga művei megmunkáltságuk, lesimítottságuk révén a klasszicizmust képviselik. Ez persze egy fásköri klasszicizmus: a természetben lépkedünk, de egy francia park megregulázott növényei közt. E szobrokban áttételeken keresztül érvényesül a természeti indíttatás. Varga művei némi vargabetűvel (bocsánat!) térnek vissza a természethez; a fától indulnak el, és hal-skorpió-madár képzetekkel érkeznek meg.
Mostani kiállításán az eveArt Galériában Varga Géza Ferenc munkái az anyaghasználatban bevezetett újításokkal lepnek meg. Nyilvánvalóan fokozatos benső érés folyománya az eredmény, ám mindenképpen módosítja az alkotóról eddig kialakult képet. A formai effektusok közé belép a szín is, de mint az alkalmazott faanyag természetes árnyalata. Különböző színű fákat épít össze Varga az akácfától az ébenig. Az Afrikai Varázsló című munkán a leglátványosabb ez, ahol a középső ébenfekete „törzs” felől sávokban világosodik a „köpeny” a szélek felé. Még egy újdonság ezen a szobron: a csont alkalmazásával újabb természeti anyag, egyszersmind új szín jelenik meg díszítőelemként. Ezzel a szoborral a végső határig jutott el Varga, ameddig műve még utalást őriz a természeti eredetre. A formák nagyon határozottan formáltak, de az anyag kendőzetlen megmutatására irányuló szándék változatlan. Hasonló jellegű e tekintetben a Halfarkas, a csont hangsúlyos alkalmazásával. A Skorpió az a műve, ahol a természethez való kötődés és az anyaghasználat egyenlő súllyal érvényesül. Korábbi munkáira emlékeztet a Borsófarok is, amelynél a természetből vett anyag és az organikus téma mintegy zárójel közé zárja a hagyományos szobor fogalmát. A Tüskés az aranyfüst alkalmazásával egyelőre kísérletinek érzett útra lép.
Igazi meglepetést az általam eddig nem ismert bronzok okoznak, hiszen megjelenésük a fásköri múltból nem következik. A szobrászatnak teljesen más terrénuma ez; gyökeresen különböző formálói gondolkodást igényel. A folytonosság azonban feltűnő. Természeti, főként növényi reminiszcenciák bujkálnak a kiállításon látható kis bronzszobrokban. Az Életfa nevében is paradox bronz-fa; a népmesék égig érő fája, a népi képzelet naiv szürrealizmusával mint nyolcszorosára szaporított babcsíra jelenik meg. A Növekedés kettős spirálja szintén organikus téma, s kétségtelen, hogy Varga előadásában bronzba kívánkozik. Az Átváltozás talán a legkiválóbb természettől ihletett bronz; két egymásnak felelgető alakzat. Egy csontszerű és egy csontból kibontott, csontból levezetett forma, szétcsavarodó csont.
Az eveArt Galéria egyike azoknak a közelmúltban létesült magánalapítású műkereskedéseknek, melyek a kortárs művészet érdekében minden áldozatra készek. A Terézváros sűrűjében teljesít missziót a kicsiny bolt, időről időre értékes kiállításoknak adva nyilvánosságot. A mostani tárlatért, Varga Géza Ferenc kisebb munkái kedvéért, különösen érdemes felkeresni.
(Bp. VII., Király u. 9/b, július 15-ig)
- Rábeszélő [6]