Skip to main content

Kováts Albert

Kováts Albert: Átható pillantást vet


az elmúlt százötven év magyar művészetére a Holmi januári számában megjelent Kis magyar epilógus című írásában Perneczky Géza. A tanulmány voltaképpeni tárgya Fülep Lajos műve, a Magyar művészet (1916–1923), művészeti irodalmunk klasszikusnak számító és régóta minden kritika felett állónak tekintett tanulmánygyűjteménye, melyet a szerző mai szemmel mintegy „revízió alá vesz”. Fontosnak tartja azonban viszonyításul felvázolni, hogyan is látja ő maga művészetünket Munkácsytól a szocreálig.

Kováts Albert: Középkori művészetünk

Kiállítás


dunántúli képe dereng fel jelenlegi legszenzációsabb múzeumi kiállításunkon, a Nemzeti Galériában. A látogatót mindenekelőtt a számtalan remek kőfaragvány ragadja meg, különösen a korai századok művészetét bemutató termekben. A faragott kövek zöme töredék, nemegyszer maguk is még apróbb szilánkokból álltak össze kutatók és restaurátorok jóvoltából. Tudjuk, Magyarország történetét mérhetetlen pusztítások és rombolások időszakai tagolják.

Kováts Albert: Butak András könyvei

Kiállítás


a Dorottya utcában láthatók. Vigyázat! A grafikusművész nem a könyvtárát mutatja be, nem is az általa írott vagy illusztrált kiadványokat. Buták András csinálja a könyveket. A művészkönyv viszonylag új, komplex műfaj. Voltaképpen speciális tárgyról van szó, amely a hagyományos könyvforma egy vagy több vonását ölti magára. Néha könyv alakú doboz, máskor leporelló, de előfordul, hogy gazdagon díszített, soklapú fóliáns, vagy csak a könyvtáblát formázza.

Kováts Albert: Eltűnő Budapest

Kiállítás


a címe Lugosi Lugo László és Frankl Aliona fotókiállításának a Francia Intézetben.

Amióta egyre képzőművészibb a képzőművészet és irodalmibb az irodalom, nemcsak bizonyos témákat veszítenek el, de lassan magát a témát is. Kosztolányi Üllői úti fáinak, a Pál utcai fiúknak, Gelléri Óbudájának aligha van utóda a mai irodalomban, Krúdy Budapestjéről nem is szólva. A főváros és az elmúlás költői témáját mindinkább a szociográfia, az esszé, a tanulmány s az emlékezés veszi át – prózaibb módon.


Kováts Albert: Julius Gyula kiállítása

Kiállítás


a Szent István Király Múzeumban, Székesfehérváron, különös, disszonáns módon ütközik tágabb környezetével. A belvárosi barokk utcakép, melyet a katolikus egyház ural, az időtlenség, de legalábbis a megtorpant tisztes múlt hangulatát árasztja, különösen nyár végi vasárnap délelőtt. A kiállítás viszont, éppen ellenkezőleg, az idők gyors váltakozásáról tanúskodik, oly módon azonban, hogy a múlt egy-egy mozzanatát mint a jelen kiiktathatatlan részét minduntalan felmutatja.

Kováts Albert: Sok érdekes kiállítás

Kiállítás


közül most két eltérő habitusú, távolról mégis hasonló indíttatású művészé ragadott meg elsősorban. Erdélyi Eta a kitűnő Fészek Galériában rendezett egységes hatású, elegáns tárlatot. Olaj- és temperaképein, köztük a legújabb, idei művén, az ötrészes Paravánon civilizációs kötöttségek és a kitárulkozás, őszinte megmutatkozás vágya mérkőzik meg egymással. A művész az ősiségbe, Altamira barlangrajzáig nyúl vissza, hogy a legkorábbi, legbenső rétegekre lelhessen önmagában is.

Kováts Albert: Kopócsy Judit művészete

Kiállítás


a magyar festészetnek ahhoz a hagyományához kapcsolódik, amelyet az árnyalatgazdag, dúsan megmunkált felületeken is átütő szerkezetesség jellemez. Művészeti hagyományként talán Vajda Júlia lírai korszaka áll hozzá a legközelebb, de ezt csak jelzésképp írom, mert Kopócsy eredeti és szuverén művész, aki munka közben nem gondol se példaképpel vagy kritikával, se hatással vagy sikerrel. Feloldódik a kép négyszögű síkjában, eggyé válik készülő művével, s mintegy belülről érzékeli azokat a finom jelzéseket, melyeket az anyag és a forma sugall, és hűen követi benső logikájukat.

Kováts Albert: Az Óbudai Társaskör

Kiállítás


kiállításai gyakran tárnak fel rejtőző értékeket, tehetséges fiatalok eleddig ismeretlen munkáit vagy bármely okból háttérbe szorult kiváló alkotók műveit. „Bármely ok” kelet-közép-európai tájainkon elsősorban a politika. A szokásos képlet: polgári művész, mondjuk az Európai Iskola tendenciáin elindulva próbál együtt mozdulni az egyetemes fejlődéssel, negligálja a korszak művészetpolitikáját, minek következtében az ötvenes–hatvanas években „az asztalfióknak” dolgozik. Szlávics László (1927–1991) szürrealista (?) szobrász és festő esete azonban rendhagyó.

Kováts Albert: Berhidi Mária szobrait szemlélve…

Kiállítás


…rákényszerül a néző, hogy feladja azokat az önkéntelen képzeteit, amelyek gyermekkorában beléivódtak. Arra gondolok, hogy a „szobor” hívószóra – legalábbis elsőre – valami figurális alkotás képe sejlik föl előttünk, egy „ércbe öntött” vagy kőbe faragott kiválóságé, nemzeti nagyságé, amilyen számtalan akad városaink közterein, s amin a szó jelentését megtanultuk annak idején. Erősen megformált művekről van szó, amelyeknél az anyag szerepe alantas, feladata csak annyi, hogy engedelmesen kövesse a szobrász – többnyire ábrázolást célzó – alakító tevékenységét.

Kováts Albert: Mata Attila szobrai

Kiállítás


a Műcsarnok Palme-házának is nevezett kiállítóházában, a Városligetben láthatók. Megérdemelten sikeres, kirobbanó tehetségű, eredeti alkotóról van szó. Munkáinak csinos galériája sorakozik most fel a három teremben. A rendelkezésre álló tér és a szobrok száma a legjobb arányban áll egymással: a művek éppen betöltik a teret anélkül, hogy túltelítenék. Mind körüljárható, s közben jól érzékelhetjük a tér – a szobrász szándékának megfelelő – hajlásait és hullámzásait.

Mata Attila durván elnagyolt fahasábokból, tuskókból ácsolja és illeszti össze szobrait.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon