Skip to main content

Középkori művészetünk

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Kiállítás


dunántúli képe dereng fel jelenlegi legszenzációsabb múzeumi kiállításunkon, a Nemzeti Galériában. A látogatót mindenekelőtt a számtalan remek kőfaragvány ragadja meg, különösen a korai századok művészetét bemutató termekben. A faragott kövek zöme töredék, nemegyszer maguk is még apróbb szilánkokból álltak össze kutatók és restaurátorok jóvoltából. Tudjuk, Magyarország történetét mérhetetlen pusztítások és rombolások időszakai tagolják. Amit a hódítók meghagytak, ami fennmaradt a századok során, azt többnyire a véletlen szerencsének, olykor csodával határos esetnek köszönhetően találták meg és mutathatják be. A szakemberek egykorú leírások és analógiák segítségével (gyakran azok híján) fragmentumokból kényszerülnek az egészet kikövetkeztetni és rekonstruálni. A tatárdúlás nyomán például „névtelen falvak és templomok sokaságát” és monostorok romjait tárja fel a régészet. A kiállításon pedig az ostromok és dúlások során miszlikbe tört számtalan építészeti tagozat, valamint lovagok és szentek szétvert kőarca tanúskodik a török hódoltság nyomairól. Az iszlám tiltja a figurális ábrázolást, ám a rombolás mindenfajta díszítésre kiterjedt. Talán az idegen műveltség iránti gyűlölet és a kincskereső düh is közrejátszhatott ebben. Minderre még közömbös és a múlt iránt érzéketlen századok következtek.

Voltaképpen a magyar régészet, a köz- és műtörténet, s számos segédtudomány közös, reprezentatív beszámolója ez a kiállítás arról, mit is tudhatunk most a Dunántúl középkori művészetéről. Kétéves előkészítés után rengeteg, a közvélemény előtt eleddig ismeretlen kutatási részeredménnyel szembesülhetünk (például Esztergom vagy Székesfehérvár kapcsán), de friss régészeti felfedezéseknek is örvendezhetünk, mint a pécsi püspökvár Aranyos Mária-kápolnája esetében. Az új tárgyi és elméleti eredmények időbeli és regionális összefüggésbe illeszkedve nyerik el igazán az értelmüket, s válnak folyamatot tükröző, egységes történelmi kép részévé a kiállítás tükrében is. Mindez a monumentális, 626 oldalas, kiváló tanulmányokat tartalmazó és hibátlan kiállítású katalógusban nyer részletező tudományos bizonyítást. Amit látni lehet, a kiállítás maga, amellett, hogy követi a kronológiát a román, gótikus és reneszánsz emlékeken át, és az egyes művészeti központok jelentőségét kellően hangsúlyozza, szép és megkapó látvány élményével is szolgál. Egy-egy épen maradt márvány- vagy kőfaragvány részlete hosszas gyönyörködésre késztethet, és megindítja a fantáziánkat: milyen lehetett az egész? S milyen lehetett az ország, ahol mindez állt még? A királyi székhelyek, püspökségek, kolostorok, főúri központok művészete koronként másként és másként sugározta szerte művelt szerzetesek, püspökök, bárók és uralkodók, s nem utolsósorban világjáró műhelyek és mesterek révén az újabb építészeti és művészeti törekvéseket. A Zselicszentjakabon 1061-ben alapított kolostor köveitől az „all’antica” (reneszánsz) törekvésű pécsi és siklósi márványokig ível a több száz kőemlék sora. A kései századokból aztán faszobrok, táblaképek, kódexek, miseruhák, ötvös- és kerámiatárgyak alakítják és dúsítják a Dunántúl középkoráról kialakuló képünket. A budai Vár most páratlan lehetőséget kínál a mohácsi vész előtti Magyarország művelődésének tanulmányozásához, és ebben a Pannonia Regia-kiállításnak döntő szerepe van. De ha a látogató emellett időt szán rá, és megtekinti az épületben a gótikus szárnyas oltárokat, sőt a közeli Budapesti Történeti Múzeum gótikus szoborkiállításán is elidőz, akkor a töredékekből mégis valami ragyogó teljesség körvonalait láthatja kibontakozni.

Pannonia Regia
Magyar Nemzeti Galéria, 1995. február 25-ig

(A múzeum a téli időszakban csak 16 óráig van nyitva!)









Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon