Skip to main content

Hit, remény, kétségbeesés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Film


Így ünnepek táján (de talán máskor is) csupán kétféle filmet érdemes néznünk: szép meséket a hit, remény, szeretetről, meg komor, súlyos remekműveket a létezés botrányáról.

Karácsonykor – szerencsés esetben – házhoz jönnek a szép történetek. Az első napon választhatunk Luigi Comencini középkori spanyol legendát feldolgozó filmje, a Vigaszadó Marcelino (24-én, Tv1, 21 h) és egy régi emlék, az 1958-as Nyomorultak között. Bár Jean-Paul Le Chanois munkája nem szuverén remekmű, csupán Victor Hugo regényének hűséges adaptációja, mégis érdemes megnéznünk, ha másért nem, Jean Gabin, Bernard Blier csodálatos játékáért. (Duna Tv, 21.10; 2. része holnap, 25-én).

A második nap reggelén üljünk le mi is a gyerekekkel a televízió elé, és nézzük meg velük a Holle anyót. Az egykori Csehszlovákiában nagyon sok jó mese- és rajzfilm készült, melyek ma már – a Walt Disney-dömpingben – ritka madárnak számítanak. A Grimm-mesét Lubomir Feldek írta filmre, és az újhullám szlovák reprezentánsa, Juraj Jakubisko rendezte. A címszerepre pedig nem mást hívott meg, mint Giulietta Masinát! (25-én, Duna Tv, 9.05). Délután, arra a másfél órára higgyük el Frank Caprának, hogy Az élet csodaszép. Az 1946-ban forgatott karácsonyi történet főszerepében James Stewart (25-én, Duna Tv, 15.10). Fellini mestert este is megidézi a televízió, hiszen fiatal filmesként részt vett az 1950-ben készült Roberto Rossellini-film forgatókönyvének írásában. A Ferenc, Isten lantosa a madarakkal és farkasokkal társalkodó assissi szentről, Isten szegénykéjéről szól (Tv2, 22.10).

Két klasszikus „ifjúsági” regény mai filmváltozata is látható lesz a napokban, az egyik Charles Dickens Twist Olivérjének 1982-es angol feldolgozása (26-án, Duna Tv, 18.15), a másik a Molnár Ferenc művéből készült, Fábri Zoltán rendezte, Illés György fotografálta A Pál utcai fiúk, amerikai gyerekszínészekkel (1-jén, Duna Tv, 13.50).

A moziműsor legszebbik meséje egy klasszikus operát vesz alapul, Weber A bűvös vadászát. Enyedi Ildikó ragyogó elsőfilmje, Az én XX. századom és egy szabálytalan műfajú televíziós munka, a Füst Milán szövegekre készült Téli hadjárat (a hajdanvolt Közjáték-sorozatban) után, túlfűtött várakozás közepette, hosszas rákészüléssel megrendezte második – immár színes és nem kis költségvetésű – nagyjátékfilmjét. A bűvös vadász történetét egy kislány álmodja-képzeli a mai Magyarország kevéssé tündérmeseszerű világában. (Ne higgyünk el mindent a fanyalgó kritikusoknak, ha százszor igazuk van is, még mindig szembeszegezhetjük velük a mese hatalmát.)

Az idei Európa-díjak kiosztását végre nem érdek nélkül kellett figyelnünk. Utoljára éppen Az én XX. századom lett Felix-díjas, 1989-ben. Most pedig Szász János Woyzeckje, mely a Magyar Filmszemle hasonló kitüntetései után nemrég Szalonikiből is elhozta a legjobb rendezésért és férfialakításért (Kovács Lajos) járó elismerést. A filmet annak idején már méltattuk, most csak arra hívjuk fel a figyelmet, hogy januártól újra látható az Örökmozgóban. A magyar Woyzeck megosztva kapott díjat a francia Cápafiókával. Agnes Merlet elsőfilmje példás gyorsasággal jutott el hozzánk, s mostanában is szerepel a Művész mozi műsorán. Hősei számkivetett gyerekek, akik minden köteléket ledobva-felszámolva önként vonulnak ki a társadalomból. Az intézmények erőtlenek és tehetetlenek, s a film sem ad választ – csak halvány reményt –, hogyan menthetők meg ezek a vad lelkű gyerekek.

Ha valamikor, hát az ünnepek táján, a napi üzletmenetből kizökkenve időt szakíthatunk egy semmilyen tekintetben nem hétköznapi mozira, Tarr Béla hét és fél órás Sátántangójára, amely Krasznahorkai László azonos című regényéből készült. Ez volna az a sötét remekmű, melyre céloztunk. Most, hogy újra látható lesz a Művész moziban, a forgalmazó Budapest Film kiadványt jelentetett meg, amely egybegyűjti a fél világot megjárt film kritikai visszhangját, a szereplők vallomásait és az alkotókkal készített beszélgetések szövegét. Minden arra vall, hogy nem tévedtünk, amikor a Sátántangót ünnepelve azt írtuk, jelentősége csak nőni fog az idővel.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon