Mielőtt rámondanánk, női film, tegyük fel bátran a kérdést: mit értünk ezen? Amit nők készítenek, nőkről, nőknek – az egyetlen olyan kisebbségnek, amely valójában többségben van –, de ami egy szűk körön (a rokonokat és barátokat most nem számítjuk), az elkötelezett feministákén kívül garantáltan nem szól és nem érdekes senkinek. Ilyen értelemben a Mina Tannenbaum – bár nők készítették nőkről – nem női film.
Hal Hartley ifjú amerikai rendező az „új konyha” követője, a hagyományos szakácskönyvekben egymástól eltiltott alapanyagok merész kavarásával, szokatlan ételsorokkal lepi meg közönségét. Két korábbi nagyfilmje (Hihetetlen igazság, A semmi ágán) az amerikai alapműfajokból – kisvárosi film, western, love story – előállított, európai fűszerekkel bolondított, élvezetes mozidarabok. Mostani munkája is óvilági mintát követ: franciás melodráma, ahogy azt Luc Besson csinálta a Metróban vagy Carax A Pont Neuf szerelmeseiben.
Így ünnepek táján (de talán máskor is) csupán kétféle filmet érdemes néznünk: szép meséket a hit, remény, szeretetről, meg komor, súlyos remekműveket a létezés botrányáról.
Karácsonykor – szerencsés esetben – házhoz jönnek a szép történetek. Az első napon választhatunk Luigi Comencini középkori spanyol legendát feldolgozó filmje, a Vigaszadó Marcelino (24-én, Tv1, 21 h) és egy régi emlék, az 1958-as Nyomorultak között.
Peter Fleischmann-nak a nyugatnémet újhullám egyik leghíresebb és legtöbbet vitatott filmjét sikerült megrendeznie 1969-ben.
Párizsban járta egykoron, 1972-ben, Bernardo Bertolucci hírhedett mozijában. Mi Budapesten akkor még kiskorúak lehettünk hozzá, csak tíz évvel később mehettünk a táncba. Amiért botrányosnak, gyalázatosnak vagy épp merészen újnak tartották, rég nem érdekes már (legalábbis a filmművészetben). Szexualitás és erőszak mozgóképi megjelenítése elért lehetőségei határára, és túl-, kilökték a tömegfilm szemétdombjára.
A csodálatos hangú norvég énekesnőt is Varsóban hallottuk először élőben, akár az amerikai és európai jazz annyi más nagyságát.
Ettore Scolát nem becsülik valami sokra Magyarországon. Neve nem szerepel a filmlexikonban, a kritika középszerű mesternek tartja, munkáit rendre a „futottak még” rovatban intézik el, a forgalmazók úgy bánnak a darabjaival, mintha árukapcsolással sózták volna rájuk őket. Hogy mit szól hozzájuk a közönség, az ilyen mostoha viszonyok között ki sem derülhet. Itt volt például A postakocsi, e dús posztmodern munka.
A nyári számból gondolat- és indulatébresztő írásokat ajánlunk olvasóink figyelmébe. A vezéralak kétségtelenül Tandori Dezső, az ő három füzetlapja a nyitány, a kritikai rovatban pedig két dolgozatot is szentelnek neki. Szilágyi Márton a Koppar küldüst és a Döblingi befutót méltatja Halálgyakorlatok című szép és okos tanulmányában. Olvasatában nincs rés írói szándék és megvalósulás között, a mű nem vet föl olyan kérdést, amire az alkotó ne gondolt volna előre, s amire ne felelt volna meg.
A jóvágású és jó étvágyú csibészt Henry Fielding találta ki a XVIII. században. Az európai regény nagy korszaka amúgy a XIX.-re esett, de az angolok ebben is előreszaladtak: Defoe, Swift vagy Sterne munkái nemcsak tiszteletre méltó klasszikusok, hanem máig élvezetes olvasmányok. E kiváló társaság tagja volt a bővérű Fielding is. A viktoriánus kor finnyás ízlése és mord erkölcse utóbb túl szabadszájúnak és zabolátlannak találta, de a „romlott” modernitás éppúgy bolondult érte, mint a regény erényes vagy kétes erkölcsű hölgyei a vonzó hősért.
Az ötvenes–hatvanas években forradalmak rázták meg az európai filmművészetet. Szeretjük mondogatni: Európa, holott sokkal inkább nemzeti mozgalmakról volt szó, a francia és a cseh, a magyar (budapesti iskola), a lengyel s valamivel később a nyugatnémet filmről.
E nemzeti filmiskolák mind az „új” címszó alatt kerültek be a lexikonokba, kivéve az ötvenes évek második felében született angol free cinemát. Ami az elődök jól bevált témáitól, dramaturgiai szabályaitól, gondolkodásától és idealizált ábrázolásától mentes, szó szerint szabad filmet jelent.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 8 hét
8 év 33 hét
8 év 37 hét
8 év 37 hét
8 év 38 hét
8 év 39 hét
8 év 39 hét
8 év 41 hét
8 év 41 hét
8 év 42 hét