Skip to main content

Szabad mozi

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Film


Az ötvenes–hatvanas években forradalmak rázták meg az európai filmművészetet. Szeretjük mondogatni: Európa, holott sokkal inkább nemzeti mozgalmakról volt szó, a francia és a cseh, a magyar (budapesti iskola), a lengyel s valamivel később a nyugatnémet filmről.

E nemzeti filmiskolák mind az „új” címszó alatt kerültek be a lexikonokba, kivéve az ötvenes évek második felében született angol free cinemát. Ami az elődök jól bevált témáitól, dramaturgiai szabályaitól, gondolkodásától és idealizált ábrázolásától mentes, szó szerint szabad filmet jelent. Munkáikból eltűntek a gondozott kertváros vöröstéglás házaiban élő rezervált jópolgárok, a vidéki kúriák kifogástalan gyepén kifogástalan társalgásba merülő kifogástalan urak. Helyüket kültelki munkások, kilátástalan helyzetű fiatalok és a társadalom hagyományos intézményei ellen lázadó, hazugságukat és embertelenségüket leleplező hősök léptek. Szabad (vagy szabadon kallódó) emberek, akiknek hétköznapi élete vagy nagy vállalkozása a szabadság élhető vagy éppen átélhetetlen élményét jeleníti meg.

A zászlóvivők Tony Richardson és Lindsay Anderson, a két alapfilm a Dühöngő ifjúság és a Ha. Egy percet sem öregedtek azóta. A Dühöngő ifjúság a „dühös fiatalok” vezéralakja, John Osborne drámájából készült (igazi címe: Nézz vissza haraggal), melyet Richardson színpadon is megrendezett Angliában és Amerikában. Az If szürrealista záróképe – amelyet olyan szépen idézett meg a későbbi pályáján a free cinemához is közel kerülő Antonioni a Zabriskie Point-ban – vándormotívummá vált a filmművészetben. Légy szabad, amennyire csak az ember lehet, pusztítsd el a hazug, elnyomorító intézményeket, szeress színes bőrű fiút, keresd meg önmagadat, válaszd a hosszútávfutó végtelen, megtörhetetlen belső szabadságát, szabadítsd fel a gondolataidat és a képzeleted, s ha nincs más megoldás, lőj a tetőről. A free cinema rendezői – az említetteken kívül Karel Reisz, Jack Clayton és Richard Lester – a kor emblematikus figuráit teremtették meg a vásznon. Tom Courtenay, Albert Finney, Rita Tushingham, Peter Finch és Malcolm McDowell azóta is a szabad ember megtestesítői, legyen szó új magyar vagy orosz filmről. Mert manapság, az újkonformizmus és neokonzervativizmus idején minden tájon hiánycikk az ilyen ember. A free cinema lecsengésekor Tony Richardsonnak már úgy kellett kölcsönkérnie egyet: a lázadó Ned Kellyt maga Mick Jagger adja.

Dühöngő ifjúság – augusztus 1., 4., 20.30
Hely a tetőn – augusztus 3., 20.30
Örökmozgó (VII., Erzsébet krt. 39.)










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon